Fél éven keresztül hallgattatták végtelenítve ugyanazt a számot – ementáli sajtokkal

2021/04/05  ·   Bulvár   ·  koncert.hu

A Berni Művészeti Egyetem és a Käsehaus K3 sajtkészítő cég egy két évvel ezelőtti, közös projektjében arra keresték a választ, hogy van-e valamilyen érzékelhető hatása a zenének az egyik leghíresebb svájci sajt, a berni kantonból származó ementáli ízére. A cikkre most bukkantunk a Qubit.hu-n.

Fél éven keresztül hallgattatták végtelenítve ugyanazt a számot – ementáli sajtokkal

A sajtászatban egy barlangban érlelik az ementáli sajtokat – itt állítottak fel kilenc dobozt. Ezek közül nyolcban zenét játszottak a bennük pihenő sajtoknak, a kontrollcsoportot pedig békén hagyták.

A sajtokkal hat és fél hónapon keresztül hallgattatták végtelenítve ugyanazt a számot. A tracklisten szerepelt a Stairway to Heaven is, de a zsűri csupán lágyabb ízhatásról számolt be a Zeppelint hallgató sajtok esetében. Hasonlóképp járt a többi műfaj is, kiderült például az is, hogy az ementáli a klasszikus zenét sem szereti különösebben... Egyedül a Tribe Called Quest hiphopzenekar We Got the Jazz című számára indultak be a sajtok.

A hiphoppal érlelt sajtról megállapították, hogy – bár a többi sajt és a kontrollsajt között nem fedeztek fel hatalmas különbségeket – , különbözik a társaitól, s noha mindegyik zenekedvelő sajt lágyabb ízűnek bizonyult, mint a natúr, a hiphopos esetében egyöntetűen édeskésebb ízvilágról számoltak be a kóstolók. 

A dolog csak elsőre tűnik kissé bizarrnak: a hanghullámok ugyanis a jelek szerint tényleg befolyásolhatják a sajt belsejében végbemenő kémiai folyamatokat.

Forrás: Büdösebbek és finomabbak azok a sajtok, amik hiphopot hallgatnak

 

Nem minden papsajt – nagy bejelentést tett a Glastonbury

sajt, ementáli, hiphop, rezgés, Svájc

 

 

Szólj hozzá!


Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a DJ-re a Zene Házában

Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a...

A Magyar Zene Házában idén is megrendezik a DJ Palotai Napot, május 23-án Palotai Zsolt örökségére építve hozzák össze a szakmát és a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.
Új koncertek