Így készül Rúzsa Magdi az arénás dupla koncertre

2020/02/05  ·   Bulvár   ·  koncert.hu

Az énekesnő a Tények Plusznak sok mindenről beszélt, kivételesen a magánéletéről is, a mi figyelmünket azonban az a rész vívta ki, amelyben a felkészülésről beszél.

Így készül Rúzsa Magdi az arénás dupla koncertre

Rúzsa Magdi 2020.02.22-én (jó kis dátum) ismét nagykoncertet ad a Papp László Sportarénában, ahol természetesen állandó zenekarával lép színpadra. Aztán február 23-án ismét –  az első ház igen hamar megtelt. Így dupla koncerttel ünnepli majd karrierjének tizenötödik évfordulóját.

„Általában több hó­napon keresztül megy a felkészülés, ám mivel szerencsére folyamatosan turnézom, meglehetősen jó kondiban vagyok. Az erőnléti felkészülés így nem olyan nehéz, fejben viszont nagyon is tréningezem magam, hiszen hatalmas koncentrációt igényel egy ilyen nagy show. Körülbelül húsz­ezer embert fogni és vinni két órán át, nem is olyan egyszerű, mint hinnénk. Ilyenkor már hetekkel a koncert előtt próbálok ráhangolódni az eseményre, és vetítem magam elé, hogy minden rendben lesz” – nyilatkozta.

A toplistákat sikeresen ostromló énekesnőnek ez biztosan menni fog, hiszen már többször – de egyszer tuti, mert ott voltunk – bizonyította, hogy képes elvarázsolni egy arénányi közönséget (is).

Forrás: Blikk

Aki pedig az Aréna-beli koncertekről lemaradna, az nyáron bizonyára több helyen bepótolhatja – kicsivel kevesebb rajongó társaságában – az élményt, csatoltuk a bordányi koncert adatlapját, ami arról lett "híres" nálunk, hogy rajongói

A vérüket adják Rúzsa Magdiért

Rúzsa Magdi, Aréna, dupla koncert

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek