Júniusban nem lesz Kiscsillag koncert: jön a Lovasi-baba

2018/01/11  ·   Bulvár   ·  Szegedma.hu

Lovasi Andrással a SzegedMa készített interjút a zenész szegedi koncertje előtt.

Fotó: Lovasi András/FB

Június elején születik Földes Eszter és Lovasi András első gyermeke. A zenésznek előző házasságából már van két immáron felnőtt lánya.

A pár nemrég a Facebookon jelentette be gyermekük érkezését:

"Már alig vártuk, hogy elmondhassuk Nektek a nagy hírt, kisbabánk lesz. Boldogságunk határtalan! Bejelentésünket szabadon használhatja minden orgánum. A sajtómunkatársak hiábavaló fáradozását megelőzvén azonban egyben azt is bejelentjük, hogy gyermekünket az őt megillető nyugalommal szeretnénk várni, ezért kérjük, a témával kapcsolatban sem minket, sem hozzátartozóinkat ne keressék.
Legközelebb hárman jelentkezünk, amikor eljön az ideje!
Köszönjük és éljen: Eszter&András"

A szegedi interjúban elmondta, hogy egyelőre nem vettek semmit a babának, a gyerekszoba megvan, igaz, még nincs benne semmi.

"...már nem az van, hogy hú a zenekar, hú a karrier, mint 92-ben, amikor született az első kislányom. Most már az van, hogy lemondtuk a koncerteket a baba születése körüli időpontokban. Én próbálok rá egy picit jobban készülni, hogy végig, minden egyes fontos pillanatban ott tudjak lenni." – tette hozzá.

Addig azonban láthatjuk őt és a zenekart is több helyen, például nemsokára az Akváriumban.

Lovasis András, család, Kiscsillag, baba

 

 

Szólj hozzá!


Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a DJ-re a Zene Házában

Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a...

A Magyar Zene Házában idén is megrendezik a DJ Palotai Napot, május 23-án Palotai Zsolt örökségére építve hozzák össze a szakmát és a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.
Új koncertek