Az élet mindeközben írja tovább a tényleg fontos történeteit: Presser Gábor (mint ahogy Karácsony János is) a Facebook-on búcsúzik egykori kollégájától:
"Búcsúzunk Pötös Lacikától, az LGT egyetlen”örökös” technikusától, aki annyira magától értetődően tartozott hozzánk és közénk, hogy az se számított, ha épp három, vagy öt évet nem játszottunk, vagy egy évig nem találkoztunk.
A nyolcvanas évektől ő volt az egyetlen fix emberünk.
Lacika a miénk volt, mi meg a Lacika bandája.
Most ő is elment." R.I.P.
Vannak művészek, aki fölötte állnak mindenféle bulváros izéknek: sem csajuk, sem pasijuk nem volt még vastag főcím, fel- és lemenőik szintén nem, kutyájuk is csak akkor, ha elveszik, noha mindenkinek vannak nehézségei az életben, de botrányok mégsem övezik az életüket: köszönik, nem kérnek az efféle figyelemből, pedig igény bőven lenne rá – erre a bulvárlapok/bulvárcikkek olvasottsági mutatóiból következtetünk.
Presser Gábor eme tiszteletreméltó csapat egyik tagja. Ha nem vezetője... Ép eszű ember nem turkál az életében, nem azért, mert érinthetetlen, hanem azért, mert már ott van minden az orrunk előtt, illetve: a fülünkben, a fejünkben. Amit Presser közölni akart magáról, azt megírta, lekottázta, elénekelte, elénekeltette. S mindez egyáltalán nem kevés. Sőt.
Tényleg van pofája egy újságírónak felhívni a zenész menedzserét, hogy hova tűntek a Pici bácsi kilói? Miért olyan ijesztően sovány?
Ráadásul odakúrnak két álszent mondatot is:
"Elképzelhető az is, hogy csupán életmódváltásba kezdett. Reméljük az egészségével minden rendben!"
Nem, haver, te nem azt reméled, hogy minden rendben, te pont arra gyúrsz, hogy bazira ne legyen minden rendben, és ha lehet, te közöld először a (rossz) hírt, mert klikkzsilliárdokat jelent a lapnak, neked bizonyára pár forinttal többet, vagy egy vállveregetést, vagy pusztán azt, hogy nem te leszel a következő, aki lapátra kerülsz a szerkesztőségben. Az olvasónak meg – reggeli parízeres zsömle mellé – kéjelgést más estleges bajában...
Szóval, hívd fel azért, hogy gratulálj neki akármihez, hogy megkérdezd, hogyan készül az arénás nagykoncerte, mik a tervei addig, mi jár a fejében – de ne azért, bakker, hogy miért fogyott le. És még van olyan droid (kommentelő), aki felháborodik azon, hogy a zenész képviselője udvariasan bár, de elhajtja a kérdezőt az anyjába. Mer'hogy Pressert a közönség emelte fel oda, ahol van, és neki kutyakötelessége válaszolni mindet szájbavert kérdésre. Nem, anyukám, nem kötelessége. Ami "kötelessége" volt, azt bőven megtette, és ha mór lenne, mehetne is tovább, de Presser itt van, él, lélegzik, eszik, zongorázik, énekel – de rád, tisztelt kolléga, és önre, kedves hölgyem, csak az utóbbi kettő tartozik. Ugyanis nem önök liftezték fel oda, ahol van, azt kizárólag magának, a tehetségének köszönheti.
Egy komplett kampány visította hónapokig az arcunkba, hogy több tiszteleletet, most ugyanezt kérjük, csak ebben az esetben olyan valaki esetében, akinek mindez jár is.
Szólj hozzá!