10 éve nem fordult elő a Sziget történetében: magyar előadó a Nagyszínpad kiemelt idősávjában. Kitalálod, ki az?

2024/02/01  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu

"A Sziget mindig is különös hangsúlyt fektetett a hazai előadók különleges produkcióinak bemutatására a fesztivál szinte összes színpadán, de a Nagyszínpad esti sávjaiba - a közönségünk kívánságlistája alapján - jellemzően nemzetközi előadókat szoktunk meghívni" – nyilatkozta Kádár Tamás, a Sziget főszervezője.

Fotó: Sziget Festival Official

Azonban tehetsége, eddigi sikerszériája és elképesztő rajongótábora most az élbolyba tolt egy olyan magyar sztárt, aki méltán foglal helyet a Nagyszínpad kiemelt sávjában.

Szabad a gazda?

Augusztus 8-án Azahriah kiemelt előadóként, az aznapi záróprodukciót megelőző időben, egy „minden extrával megspékelt” koncerttel tér vissza a Szabadság Szigetének nemzetközi porondjára.

Baukó Attila 2022-ben mutatkozott be a Sziget közönségének, koncertjével meghódítva a hazai és nemzetközi közönséget egyaránt. Azóta üstökösként hasított felfelé Magyarország mára már leghallgatottabb előadójának karrierje, hatalmas rajongótábort tud maga mögött a hazai könnyűzenei térben és a telt házas hazai koncertek sora mellett túl van már egy sikeres európai turnén is.

Azahriah idén csupán néhány fesztiválkoncertet ad, de „ezek közül is garantáltan kiemelkedik majd, a minden elképzelhető extrával megspékelt Sziget-fellépés, augusztus 8-án” – ígérik a szervezők.

Bár a Szigetre napijegyek egyelőre még nem kaphatók, az erre a koncertnapra szóló jegyeket már megvehetik Azahriah rajongói, ha nem volt elég nekik a SopronFestes buli –  hónapokig nem lesz látható színpadon, a soproni lesz a pihenő utáni első koncertje –, vagy a tripla Puskás valamelyik (összes?) koncertje.

Sziget 2024, nagyszínpad, Azahriah

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek