A bizalom próbája az ottlevés – ilyen volt a Wild East Rock a Hegyalján

2021/08/16  ·   Fesztivál   ·  mmi

"Köszönjük Nektek, hogy bíztatok bennünk és ilyen sokan eljöttetek az első új Hegyaljára, a Wild East Rock-ra" – írták a szervezők a Fb-on, és tanúsíthatjuk: a pengeélen táncoló kezdés után behúzta a fesztivált a csapat.

A bizalom próbája az ottlevés – ilyen volt a Wild East Rock a Hegyalján

Mindegyik nyári fesztiválnak megvan a halálzónája, ez hőség idején általában a napnyugtáig terjedő időszak. Azalatt még elvoltunk a berendezkedéssel (kocsiban alvás), amíg egy első hallásra tribute zenekar játszott a délutáni verőben a Tiszának háttal fordított egyetlen, tehát "nagy" színpadon, de amikor a hatos Zorall-kezdéskor a küzdőtéren alig voltak, kissé megijedtünk, de ez a koncert végére elmúlt.

De ne szaladjunk ennyire előre.

2013-ban volt az utolsó Hegyalja fesztivál. Erről itt: Befőttes üvegnyi uborkalé és kőkemény metál és itt: Ahol a hús is borból van számoltunk be. 2014-ben ugyan meghirdették, sőt, ingyenes fesztiválként harangozták be, végül elmaradt. Aztán egy év szünet után felröppent a hír, hogy 2015-ben újra megtartják a fesztivált, ezúttal Borsodi Kingdom of Hegyalja néven, a line-upban szerepelt többek között a Nightwish és a Rudimental is, de két héttel a rajt előtt visszalőtték a rendezvényt. Aztán évekig nem hallottuk azt a szót koncertes-fesztiválos kontextusba ágyazva, hogy Hegyalja...

Egészen az idei évig így volt ez, amikor a kisvárdai Lesz Feszt főszervezője, a "nyíregyi" Török László be nem jelentette az "új Hegyalját". Az utolsó Lesz feszten mi is ott voltunk, bár akkor még nem tudtuk, hogy utoljára jövünk, akkor éppen a Toy Dolls miatt szeltük keresztbe az országot, de annyira megtetszett a dolog, hogy beikszeltük a következő évre is, csakhogy menet közben a területre virtuális akváriumos élményközpontot, moziparkot, miegymást terveztek, aztán felépült két focipálya.

Egyébként már a legutóbbi hegyalják is azzal az indokkal maradtak el, hogy területrendezés lesz – ebből sokat nem láttunk megvalósulni, bár a már mindenhol szokásos látogatócentrumra – a hegyre néző völgyi kilátóval – igazából nem emlékszünk... De ettől még ott lehetett... Vagy nem, mint ahogy pár épület maradványa torzóként meredezik a földből, talán azok is álltak még anno... A fesztivál területére belépve az ember óhatatlanul azon igyekezett, hogy a fejében meglévő Hegyalja-emléktérképet ráhúzza erre a mostanira, de nem nagyon sikerült, mert a színpad pl. pont azon a részen volt most, ahol a halvány emlékek szerint és a Tisza közelsége miatt annak idején elkerített terület volt – idén viszont szabadott ücsörögni a parti lépcsőkön, bámulva a vízi forgalmat meg a hegyoldalt, reméljük, bármi is lesz itt a jövőben, ez a rész megmarad a látogatók számára, mert Tisza-parti fesztivált rendezni Tisza-part nélkül nem menő.

Visszatérve a nehéz kezdésre... Tényleg nagyon sajnálja az ember mind a szervezőket, mind a zenekarokat, akik erősen foghíjas nézőközönség előtt lépnek fel ("Hallod, Toy Dolls 300 nézőnek...? – emlékezett vissza Török Laci a backstage-ben, ahová a Zorall után betüremkedtünk, és csak bólogattunk, mint ahogy akkor is, amikor megkérdezte, kérünk-e pálinkát), és persze próbál az ember szépíteni, hogy korán van, meleg van, még nem érkeztek meg az emberek satöbbi, de azért senkinek sem volt ez az igazi, noha a Zorall hősiesen állta a sarat, és úgy játszottak, mintha stadionnyi embernek adták volna elő a dalaikat.

A Wild East Rockra keresztelt fesztivál két nappal és naponta 5 zenekarral készült (a line up itt). Úgy tűnt, ez afféle főpróba vagy teszt lesz arra, hogy érdemes-e a rockot újra megdübörögtetni a Hegyalján. Talán éppen ezért nem tolták túl a dolgot: volt egyetlen szaniterkonténer – fiúk-lányok vegyesen, a "fiúk" leginkább a fesztiválozók derékhadát alkotó motoros bandák tagjai voltak. (Sor ennek ellenére sosem alakult ki.) Egyébként jövőre a tervek szerint a geronimósoknak külön, akusztik színpadjuk is lesz, ami már csak azért is a gyakorlathoz illeszkedő, s ezért jó megoldás, mert a srácok elég sokat bandáztak a bázisukon, szerintem volt, aki el sem mozdult onnan... Akkor oda kell vinni a zenét nekik :)

A kaja-pia kérdést illetően: egy "mindenes" italpult volt, egy kézműves sörös sátor és egy kajálda + a ficakban egy büfé, ahol az éjszakai zenés-táncos rendezvény is ment: az antidisco-ban Vasco pörgette a lemezeket mindkét napon. Az árakat illetően: 600 volt a kézműves sör meg a soproni korsója is, a borosoknak hagyományosan nehéz a sorsuk a Hegyaljákon, általában kétalgopirines a felhozatal, és ez idén sem volt másképp. Ez nem azt jelenti, hogy tablettás a bor, hanem azt, hogy másnap a fejfájást csak 2 db gyógyszer képes elmúlasztani. Az étlapot látva VÉRszemet kaptunk, rendeltünk májas meg véres hurkát, jó adag sült vért, mustárt, uborkát, kenyeret. A megszokás azt súgta, a gatyánkat otthagyjuk majd ezért a tálcáért, így eléggé hitetlenkedve meredtünk a hölgyre, amikor bemondta az összeget: 2200. Ezért még egy db kenyérlángost (a fullos fajtából 2300 HUF) sem lehetett volna kapni Kapolcson, és mi kettőt is vettünk belőle anno...  Igazából nem az a baj, hogy drága a kaja a fesztiválokon, hanem az, hogy nincs alternatíva: még a Szigeten is tudta az ember, hogy ha fogy a pénze, hol kaphat kevesebbért laktatót, de hát a Sziget az egy fogyasztókombinát, nem csoda. A kis- és közepes fesztiváloknak is fel kellene vállani azonban azt, hogy bizony vannak, akiknek para kifizetni csiliárdokat egy falat kajáért, nem csak a pénz hiánya miatt, hanem, mondjuk, mert nap mint nap főznek, és bazira képben vannak azzal, hogy mi mennyi, és rühellenék a százszorosát kifizetni... Ezzel a Wild East Rockon nem volt probléma. Amikor meg halászlére/ra vágyott az ember, akkor átment szembe, a Borra hal-ba (vagy fordítva?), azt' úgy bezabált, hogy csak punnyadt a sörpadon, és csak az után vánszorgott a színpad elé, amikor elszégyellte magát, hogy a LORD frontembere, Pohl Misi mennyivel többre képes a maga 60+ évével.

Itt kell megjegyezni, hogy én inkább alteros vagyok, mint rockos, tehát nehéz felizgatni bármilyen ütős line-uppal, mert jószerivel hidegen hagy (jöhetnek a kövek). Amit viszont maximálisan respektálok és amiért mégis szeretem ezeket a fesztiválokat, az a zenekarok és a közönség őszintesége és őszinte lelkesedése. Az esti koncertekre ráadásul a közönség mennyisége is felduzzadt, úgyhogy már akadt egy kis pogó is meg szép pilllanatok is jócskán – még a könnyem is kicsordult (kétszer is), és bár nem kifejezetten az én zenéim, de jó volt látni lent is és fent is az arcokat.

Mondjuk, azon is eltűnődtem, hogy lehetséges, valójában kábé ennyi embert érdekel úgy igazán a rockzene, a többi, a tömeg csak a fesztiválos feeling meg a buli miatt érkezett anno a Hegyaljára? Mert akkor összehasonlíthatatlanul többen voltunk. Persze, itt van ez a pandémiás para meg a védettségi igazolványhoz kötés, továbbá messze is van (de nem lett messzebb, mint volt...)... Amikor azt szajkózták, hogy a covid után semmi sem lesz ugyanolyan, mint volt, üres frázisnak tűnt. Azóta vannak olyan hangok is, hogy az emberek most már komolyabban megnézik, mire mennek el, és csak a feeling meg a buli miatt nem feltétlenül fognak egy fesztivált választani, s az is megeshet, hogy egy határozottan egyetlen műfajhoz köthető fesztiválra tényleg csak a fekete öves rajongók mennek majd el. Az általunk (máshol) megkérdezett fesztiválszervezők elmondták, mi a tuti buli receptje (Majka, Rúzsa Magdi, Wellhello, Bagossy Brothers stb.), de mi van, ha valaki mást akar...?

Mi van, ha valaki ráadásul nem akar a fesztiváljából egy szociális foglalkoztatóval egybekötött napközis tábort összerakni, ahol ráadásul széles kulturális és egyéb igényeknek kívánnak megfelelni. Itt van pl. a 2013-as Hegyalja off programja: "adidas originals Street Art Park, extrém sport bemutatók és rekordkísérletek, Magyar Teátrum fesztiválszínház, nagyszínpad extrák, éjszakai rajzfilmvetítés, Cövek Rombár a kempingben, dedikálások és közönségtalálkozók, vezetett borkóstolók stb.". Mi van, ha valakit, legyen az szervező vagy fesztivállátogató, csak a zene érdekel? És mi van, ha az a zene nem mainstream, hanem mondjuk rock-?

Az van, hogy megeshet, oda kevesebben fognak elmenni. És az is van, hogy azok, akik mégis elmennek, imádni fogják. Mert például normálisak, mi több: kedvesek a biztonságiak, segítőkészek a jegypénztárosok és a pultosnak is van energiája egy mosolyra, s valahogy másnap is emlékszik rád. A srác a klotyóban, kézmosás közben megkérdezi, hogy tetszett a koncert, amin te nem is voltál ott, mert elhulltál a fekvőhelyeden egy tokajival nehezített kajakómából kifolyólag, de nem akarod elkeseríteni, és azt mondod, tök jók voltak a fiúk, és csak reménykedsz, hogy betalálsz, és nem valami csajbanda lépett fel, aztán meg együtt örültök, hogy milyen jó is itt lenni. Marcona, mellényes motoros csókák játszanak a gyerekükkel, egy kislány az Auróra ritmusaira cigánykerekezik, a kissrácok rohangálnak, a szülők söröznek – mindenki boldog. Igen, kutya is volt. Nem tacskó.

Mindezt csak ennyi emberrel lehet megcsinálni, és lehet, hogy kétszer ennyivel is bazijó fesztivál lesz, csak éppen más. Apropó: Auróra. Visszatekintve, nettó érzéketlenség volt a részünkről, hogy a koncert után – ami mindegyik fél számára kellő mennyiségű boldogsághormont termelt – egy kevésbé vidám témával támadtuk le Goreczky Szabolcsot, de ezúton is köszönet a jó beszélgetésért, amit a közeljövőben majd itt is megosztunk.

Egyébként meg gondoskodtunk magunk a napközbeni programokról: ami nagyjából ki is merült abban, hogy átcaplattunk a szomszédos, gyönyörű elhelyezkedésű strandra, ahol egyébként 10-ig lehet reggelizni is (ki az, aki addigra felkel...?), van napágy meg napernyő, ha nagyon akarjuk, még talán pálmafák is, de a vécét nem ajánljuk, mert undi, és  a hamburgerről is hasonlóképpen tudnánk szólni, amit reggeli gyanánt magunkba tömtünk (600 HUF). Lángos nem volt. De sétáltunk Tokajban is, a templomban éppen próba volt: egy láthatatlan ember énekelt orgonakísérettel – különleges és jó hűvös volt...

Mi szerettük ezt az új Hegyalját, a Wild East Rockot, reméljük, a szervezők is, és jövőre visszatérhetünk a Tisza és a Bodrog torkolatához egyet őszintézni és lazulni. Viszlát, és kösz a halakat pálinkát!

UPDATE: 2022. augusztus 11-14. Wild East Rock 

 

 

 

 

 

 

 

Wild East Rock fesztivál, Hegyalja fesztivál, Geronimo Motorcycle Club East

Képtár

  • A bizalom próbája az ottlevés – ilyen volt a Wild East Rock a Hegyalján kép 89454
  • A bizalom próbája az ottlevés – ilyen volt a Wild East Rock a Hegyalján kép 89455
  • A bizalom próbája az ottlevés – ilyen volt a Wild East Rock a Hegyalján kép 89456
  • A bizalom próbája az ottlevés – ilyen volt a Wild East Rock a Hegyalján kép 89457
  • A bizalom próbája az ottlevés – ilyen volt a Wild East Rock a Hegyalján kép 89458
  • A bizalom próbája az ottlevés – ilyen volt a Wild East Rock a Hegyalján kép 89459
  • A bizalom próbája az ottlevés – ilyen volt a Wild East Rock a Hegyalján kép 89460
  • A bizalom próbája az ottlevés – ilyen volt a Wild East Rock a Hegyalján kép 89461
  • A bizalom próbája az ottlevés – ilyen volt a Wild East Rock a Hegyalján kép 89462
  • A bizalom próbája az ottlevés – ilyen volt a Wild East Rock a Hegyalján kép 89463
  • A bizalom próbája az ottlevés – ilyen volt a Wild East Rock a Hegyalján kép 89464
  • A bizalom próbája az ottlevés – ilyen volt a Wild East Rock a Hegyalján kép 89465
 

 

Szólj hozzá!


Súlyos állapotban van a Magna Cum Laude egykori vendégzenésze

Súlyos állapotban van a Magna Cum Laude egykori...

"Ha teheted, segíts Te is! Segítsünk EGYÜTT! Imádkozzunk együtt Laláért (Magda Lajos – aszerk.), hogy mihamarabb lássuk magunk között!" –...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Sziget 2022 – az első negyvenesben az Arctic Monkeys, Dua Lipa, a Kings Of Leon, a Bastille és Stromae

„Már javában tárgyalunk a zenekarokkal, és jó eséllyel sikerül majd nagy sztárokkal emlékezetessé tenni a várva-várt visszatérést" – nyilatkozta korábban Kádár Tamás, majd közzétették a 2022-es fesztivál időpontját is: 2022. augusztus 10-15. Most megjöttek első nevek, lássuk, mennyire volt igaza a főszervezőnek.

Diana Krall, Jamie Cullum, Zaz, James Blunt – Tudjuk, mit csinálsz jövő júliusban!

Július 11. és 16. között rendezik meg a 2022-es, tizenkilencedik VeszprémFestet.

Ahová a pápa is gyalog jár

Valójában nem gyalog ment, hanem egy szépséges, fehér Fiat 500-assal, és nem oda, amire a szólás vonatkozik, de ha úgy vesszük, hogy a zene is alapszükséglet, akkor helyben vagyunk.

Koncepciót váltott a Kaukázussal a Road Movie

Azt gondoltuk, az LGT-klippel csak kivételt tett a Road Movie-sorozat, és a hagyományaihoz híven úgy folytatja a megkezdett utat, amelyen az egyes zenekarok a szűkebb pátriájukat mutatják meg egy-egy dallal, de úgy tűnik, vagy a helyek fogytak el (biztosan nem), vagy valami újra vágytak, esetleg tettek (még) egy kitérőt.
Új koncertek