A verseny, amelyen mindenki nyert – Zorall Sörolimpia

4 hete  ·   Fesztivál   ·  mmi

S még csak nem is a sör miatt – borosként például esélyem sem lett volna... Vasárnap hajnalban hatalmas zuhéval ért véget a 11. Zorall Sörolimpia, hálásak lehetünk az égieknek, hogy megvárták az utolsó koncertet.

A verseny, amelyen mindenki nyert – Zorall Sörolimpia

Már a szigetes beszámolómban pedzegettem, hogy egy fesztivál egészéről csak az tud viszonylag hiteles képet alkotni, aki meg is éli, éjjelét-nappalát egyaránt. Mert egy fesztivál szerintem nem koncertek láncolata, hanem egy napokig  0-24-ben hömpölygő eseményfolyam.

Tavaly szerettünk bele a Zorallosok bulijába, idén – a világ legrockerebb kismamája érdekében – kisebb evolúción mentünk keresztül: a sátor földjéről a mobilház kényelmes ágyáig emelkedtünk fel, a dolog a gerincünknek is csak jót tett, így lettünk homo mobilházikuszok, ami ugyan jóval drágább multaság volt, mint a sátorhely, de annál kényelmesebb, így idén kihagytuk a sorbanállást is a bejáratnál található éttermeknél, és magunk főztünk – durván jókat. Valahogy a reggeli is jobban esett asztalnál elfogyasztva, de ez biztosan a korral jár.

Nyárvégi fesztivált rendezni, amikor már mindenki kitombolta magát, elköltötte a pénzét, látott minden zenekart, akiket szeretett, a zenekarok is láttak már mindent, amit szerettek volna – kihívás. De úgy tűnik, mégsem lehetetlen küldetés (nem úgy, mint a nagysátor felé vivő úton felállított vaskereten fennmaradni 2 percig lógva, amiért 20 ezer forintot ígértek, bízva a magukat erősre ivott fesztiválozókban; csak azt nem mondták előre, hogy a vasrúd nincs rögzítve, és tényleg lehetetlen úgy kitartani a lógást, hogy nem tudod alaposan megragadni, mert egyszerűen elforog...).

Szóval, ezt a fesztivál szeretjük. Tavaly is, idén is elsütöttük a "Te, keresek egy rockert, fekete pólóban volt, nem láttad...."  poént, és még mindig tudtunk rajta röhögni, mint annyi máson – egyébként ez az ízletes fesztiválélmény első hozzávalója: a jó társaság.... Pipa!

Kell még hozzá egy jó helyszín is – ha eleresztjük a fantáziánkat, biztosan találunk a Balaton-partnál izgalmasabbat, de a rendelkezésünkre álló fizikális és financiális keretek között szerintünk ez az egyik legszerencsésebb választás. Főleg úgy, ha a ruhádat is leperzseli rólad a hőség. Azon már tavaly is remekül szórakoztunk, hogy ezen a strandon lehet az egy négyzetméterre jutó tetovált emberek száma a legmagasabb, hozzátesszük, valszeg azt is csak itt nézheted végig, hogy az esti koncerten keményen tomboló tetkós pasi nappal a kislányát tanítja úszni – szelíden és türelmesen...

Mert ez a fesztivál – nem hinnéd – meglehetősen családbarát. Mivel az átlagéletkor nem az, mint amit a trendi fesztiválokon megszokott az ember, érthető, hogy az időközben megcsaládosodott rockerek szívesen mennek oda, ahová a famíliát is magukkal vihetik, sőt, azok remekül is érzik magukat: így láttunk pelenkás kislányt halálfejes kendőben, cumival, jópár fülvédőt viselő totyogót, de hogy más generációknak is kedvezzünk: a nagyszínpad melletti réten hozott székbe letelepedő nyugdíjasokat is. Mutassatok még egy olyan bulit, ahol ez a sokféle korosztály ilyen remekül elvan egymással!

Mielőtt még azt hinné valaki, hogy ez egy baba- vagy nyuggerbuli: szép számmal jelen voltak a fiatalok is – a punkok például itt (is) demonstrálták, hogy nem haltak meg: kedvencünk a boltba boltosnéni! felkiáltással beszédelgő srác volt, akivel valahogy minden nap össze lehetett futni, mert mindenhol ott volt (lehet, klónozták??), s akit a fesztivál végére össze is firkáltak (nyilván volt rá alkalmuk...:) ): a hátára azt írták filctollal: HÜLYE PUNK!

Punkok, rockerek – lágyabbak és keményebbek –, metálosok, nemzeti érzelmű rockerek, szimpatizánsok és outsiderek – ebből tevődik össze a fesztivál közönsége, s annak ellenére, hogy a felsoroltaknak is számos változata van, mégis homogén közeggé alakul át, amelyben valahogy mindenki őszintébb, mint máshol, talán azért is éreztük így, mert itt nincsenek saját fontosságuk tudatától megmámorosodott vippesek (sic!) – ahogy a Zorall énekli: "mindenki táncol", azt' kész.

Persze, kell a catering is: ha már így nevezik a fesztivált, fontos szempont a sör – tavaly óta az ellátást is sikerült az igényekhez passzintani, így ritkábban kellett sorbanállással múlatni az időt, a kaja pedig abszolút megfizethető: a legdrágább étel talán a batyuban sült csülök volt tormával és fokhagymás tejföllel (ez utóbbiakat sem gyűszűvel mérték ki), ezért kétezret kértek és ketten degeszre ettük magunkat vele – ráadásul a hölgy a pultban oltári kedves volt, és ez úgy általában a komplett személyzetre elmondható.

Pedig nincs könnyű dolguk, sokan vannak (és szerintem pont elegen), de egy érdekes gondolatkísérletnek lehetünk tanúi: nincs tiltásokkal megszórva a lét: ide begurulhatsz motorral, bringával, rollerrel, hozhatsz kis kutyát, nagy kutyát, de még kígyót is, stílusban maradva: a kutya sem fog baszogatni, mégis zökkenők nélkül működik minden – legalábbis a felületes szemlélő számára.

Egyébként az is vicces volt, amikor a Zorall koncerten besétált a pasi a küzdőtérre a nyakában azzal a nagyon vastag kígyóval (valaki biztos tudja, miféle), s meg voltam róla győződve, hogy másodpercek alatt lesz vagy 5 négyzetméter tágas tér körülütte – erre nem odamegy mindenki pikkelyt simogatni? :) Hiába, no, a rockerek kemény csávók.

Hogy mennyire kemények, azt az is bizonyítja, hogy a délután ötkor kezdődő koncerteken sem volt üres a sátor, ami már csak azért is szép teljesítmény, mert odabent kábé 30 szauna ontotta képzeletben a hőt, de szakadt a víz a zenészekről is rendesen. Ettől függetlenül mindenki beleadott apait-anyait: attól, hogy ez afféle kisfesztivál, a produkciók és a reakciók mellőzték a kisszerűséget, remekül tette mindenki a dolgát: a zenekarok teljes energiából zúztak, a közönség meg pláne.

Az is jó, hogy a két sátor közötti téren órákig lehet ücsörögni, ha elég szemfüles vagy és találsz üres helyet, és mivel egyik színpad sincs túl távol, bármikor berohanhatsz a tombolók közé, amikor éppen olyan szám jön, amit szívesen ordítasz el vagy kétezer emberrel.

Idén a sörolimpiai csapatjátékokból semmit sem láttunk, elég feszesre sikerült a program: volt olyan nap, hogy reggel négyig tartott a buli, tízkor indult a Zorall Bringás Baráti Kör túrája, ahonnan félúton vissza kellett jönni, mert szólított a konyhaszolgálat, be kellett vásárolni, megfőzni, meg is enni, aztán szaladni az ötkor kezdődő Sex Action koncertre... De azt azért megvártuk egy almádi strandkocsmában, hogy a frontember megmutassa telefonról a debütáló lemez pár dalát, köztük a bringás indulót, amelyet aztán – a strandoló közönséggel együtt – jól meg is tapsoltunk. (Külön köszönet azért, hogy a fesztivál végi bringás értékelésen újoncként az én nyakamba is érmet akasztottak.)

Az meg hab volt a tortán, hogy ugyanez a frontember, Szendrey Zsolt, vagyis Szasza, pénteken délután a Balaton-parton tartotta az esküvőjét, ami külön magasságba emelte az egész eseményt, s köszönhetően a lelkes bringásoknak, körülményeiben is meglehetősen különlegesnek és szórakoztatónak bizonyult. Bónusztrack.

Ha már itt tartunk, essen pár szó a házigazdákról is: a Zorall két remek koncertet is adott a fesztiválon – sőt hármat, de erről később –, mi több, Szasza még a kissé nehezen  beinduló Bikini-koncertet is feldobta a jelenlétével: ahogy elmondta, régi vágya volt egy duett D. Nagy Lajossal, amit aztán a "Részegen ki visz majd haza" számmal be is teljesített, közben és utána is jó érzékkel felpörgetve a közönséget. Egyébként a zenekar tagjai más formációikkal (Sing Sing, Junkies, Sex Action) is felléptek a fesztiválon, mindemellett volt energiájuk arra is, hogy kezeljék a koncerteken kívüli közösségi programokat, respect.

Az igazán nagy érdeklődésre számot tartó koncertek a papírforma szerint alakultak: a Tankcsapda mindent vitt, de például az Edda is jelentős rajongótáborral képviseltette magát. Nem, nem azt akarom mondani, hogy a többi bulin egy lélek sem volt, sőt. Csak hát, tényleg ők a nagy közönségkedvencek.

Két nagy felfedezést tettem: az egyik a Dorothy nevű, csak csajokból álló formáció, akik láthatóan komolyan hasítják a vizet, hogy kikösseneik a fesztiválok nagyszínpadain,

a másik pedig ettől kissé eltérő stílusban nyomuló, a Jankai Béla–Kálmán György–
Sipos Péter alkotta Triász, amely szerintem pillanatnyilag az ország egyik legjobb bulizenekara.

Meg kell emlékeznünk a fesztivál egyik legnagyobb arcáról, aki szinte off, mert a fesztivál területén kívül ad minden este maratoni koncertet: a vendéglő csupabőr cuccba öltözött, ifjúnak nem, de örökifjúnak bizton mondható szintise, aki a komplett magyar és külföldi repertoárt lejátssza azon az egyetlen hangszeren, belefűzve dalaiba a vendéglátók menüjét: először azt hittük, rosszul halljuk, hogy rántott sajt, biztos valami csajról van szó, de aztán amikor jött a rántott hús is, egyértelművé vált a dolog... Mindenesetre, akármikor arra sétáltunk, mindig állt a bál.

Azért négy nap elég sok, az utolsó estére már sem enni, sem inni nem tudtunk, teljesen beteltünk, és ez igaz volt a zenére is: tíz óra tájban úgy éreztem, még egy gitárszóló, és a zsinórjánál fogva rángatom bele a tóba az illetőt, de kitartottunk, mert kíváncsiak voltunk a Zorall Macskajajnak (...) elnevezett akusztikus formációjára – éjfélkor indult útjára a gyönyör. Nagy hiba lett volna kihagyni. Délután olvastunk a neten egy cikket, amely arról a rekordkísérletről szólt, hogy hány Rubik-kockát lehet kirakni egy levegővel víz alatt. No, ennek a fesztiválos megfelelője volt ez a buli: hány magyar slágert tud Barbaró Attila egy levegővel elénekelni... Mivel nem papírból játszanak, hanem szívből és lendületből, vicces volt nézni, ahogy zenésztársai arcára kiül a  tanácstalanság az első taktusok hallatán (vajon, most mi jön?), majd rögtön jött a felismerés, az AHA-élmény :) De még ennél is szórakoztatóbb volt a közönség, az a közönség, amely négy napon keresztül nyűtte a léggitárt, most önfeledten pogózott a Micimackóra és vonatozott a Demjén-számra, és alig akarta leengedni őket a színpadról. Zenészként és közönségként is emberfeletti teljesítmény volt, és annyira sodrós, hogy észre sem vettük, hogy közben kint leszakadt az ég.

A pocsolyákat kerülgetve baktattunk a hirtelen beállt csöndben, oh, de jó is ez, sóhajtottam, majd a kempingbe érve azt tapasztaltuk, hogy valahol azért még megy az after. A házunkhoz érve érzékeltük csak, hogy a saját haverjaink tartanak YouTube-kívánságműsort a teraszon, de csak két pálinka után kezdtem sírva könyörögni, hogy halkítsák le, mert egyetlen további taktus is a halálomat fogja okozni...

Szóval, mindenkinek ajánlom ezt az augusztus végi bulit! Jó tanács, hogy amint megvan a 2019-es buli időpontja, foglaljatok szállást, a Telekomosoknak meg üzenem, hogy nyugodtan hagyják otthon a készüléküket, mert a hálózat egyszerűen nem létezett a kemping és a fesztivál területén.

Jövőre menjetek! Addig még van idő összetakarékoskodni :)

További fotók a Facebook oldalunkon!

 

 

 

 

 

 

 

 

Zorall Sörolimpia, fesztivál, fesztiválozók

 

 

Szólj hozzá!


Androidharkályokat engednek szabadon Budapesten!

Androidharkályokat engednek szabadon Budapesten!

A PLACCC Nemzetközi Művészeti Fesztivál keretein belül Budapestre érkezett Marco Barotti olasz hangtervező audio-vizuális installációja, a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Mi a közös Liszt Ferencben és a világhírű ütős formációban?

Ha mélyen áttúrjuk a dolgot, biztosan találnák sokféle megállapítást, most kivételesen arra gondoltunk, hogy Liszttel indul és dobshow-val zárul a Koreai Kulturális Fesztivál.

Sokáig tartott megírni, bazi hosszú is lett, de megéri elolvasni: Zerge Sziget-kisregénye

Zergéről annyit tudnotok kell, hogy fekete öves szigetes: kevés olyan megszállottról tudunk, aki AZÓTA KINT VAN, AMIÓTA LÉTEZIK. Mármint nem a Hajógyári, hanem a fesztivál. Ez alatt a száznegyven év alatt rengeteg szervezővel/fellépővel/látogatóval és megannyi feltűnő, eltűnő helyszínnel, színpaddal, no meg számos...
Koncert.hu már a mobilodon is!
Koncert.hu Android alkalmazás Koncert.hu iPhone alkalmazás
Új koncertek