Az első totálisan akusztikus fesztivál az Ürgemező Dísztónál – igazán menő zenekarokkal

2019/05/23  ·   Fesztivál   ·  Labancz Andrea

Új fesztivál születésének lehetnek szem-, és fültanúi, akik augusztus 1-4. között ellátogatnak Paksra, az első Acustiq Festre, ahol többek közt zenél majd a Hiperkarma, a Margaret Island, a Bagossy Brothers Company, a Republic és a Bohemian Betyars is.

Acustiq Fest

"Sokunkban felmerül a kérdés, vajon kedvenc zenekaraink nap, mint nap hallgatott zenéi csupán a technikai utómunkák miatt válnak a közönség számára fogyaszthatóvá, vagy az előadók fejéből kipattant életérzés már önmagában megérinti a hallgatókat? A tábortűz mellett nincsen olyan dal, amit ne lehetne egy szál gitárral eljátszani. De rakjunk nagyobb tábortüzet, dobjunk még fát az égő lángokhoz és nézzük meg mekkora lesz a fénye. A zenei fesztiválok nagyszínpadain fellépő együttesek megszokott, magabiztos produkcióit élvezhetjük. Az Akusztik Fesztivál lényege a természetességben rejlik. Ez az alapja a zenének, mégis újdonságként szerepel mindannyiunk bakancslistáján. MIÉRT? Ha imádott zenekarunk lerántja a leplet és megmutatja egyszerű mivoltát, és mindezt a családtagjaink és barátaink kellemes társaságában élhetjük át, akkor arról semmiképp sem szeretnénk lemaradni. Vegyük el az elektromos zajokat, szólítsuk csendre a felesleges zúgásokat, és hallgassuk meg, hol kezdődik a zene, mitől kapja meg végső formáját, és mi is valójában a letisztult, akusztikus életérzés."

Így jellemezte saját magát a fesztivál a honlapján, és hát valljuk be őszintén, igazuk lehet. Egyre több rendezvényen próbálkoznak az akusztikus felállású formációkkal is, de olyanról még nem hallottunk, hogy csak erről szóljon a fesztivál. Mondhatni, hiánypótló vállalkozás, és reméljük hagyománnyá érlelődik. Helyszínként a paksi Ürgemező Dísztó környéke lett megadva, és a szervezők leírása szerint a fesztivál mellett közvetlenül található a strand, ahová kedvezményes belépővel át is ruccanhatunk. A három napos banzájra egészen baráti áron lehet belépőt váltani, cserébe két színpadon csodálhatjuk majd kedvenc előadóinkat.

A tervek szerint a nagyszínpad programja így fog kinézni:

2019. augusztus 1., csütörtök
16:00 - 17:15
Bagossy Brothers Company
18:15 - 19:30
Margaret Island
20:30 - 22:00
Republic
2019. augusztus 2., péntek
16:00 - 17:15
21 Gramm Akusztik
18:15 - 19:30
Hiperkarma
20:30 - 22:00
Honeybeast
2019. augusztus 3., szombat
16:00 - 17:15
Blahalouisiana
18:15 - 19:30
Ocho Macho
20:30 - 22:00
Anna and the Barbies
A Visual színpadon pedig olyan zenekarok váltják majd egymást, mint a Bohemian Betyars, a Folk on 45, a GypoCircus, Juga, a The Carbonfools, az Aurevoir., a Soulwave, Szeder, a Kaukázus vagy Hangácsi Márton.
További részletekért kattintsatok ide: Acustiq Fest
Acustiq Fest, 2019, fesztivál, Bagossy Brothers Company, Margaret Island, Republic, Hiperkarma, Honeybeast, Blahalouisiana, Ocho Macho, Anna and the Barbies, 21 Gramm Akusztik

 

 

Szólj hozzá!


 Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Utolsó fejezetéhez érkezik Co Lee cirkuszos epochja, amely a Cirque de L’Homme [CDL] című, tavaly februárban debütált nagylemeze óta zajlik. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló céget alapítottak – ez lett a Supermanagement –, ők vették a szárnyaik alá például a Wellhellót, Dzsúdlót és Azahriah-t is. A zenész-menedzser mindössze 36 éves volt.
Új koncertek