Azahriah mellett ők lesznek a Sziget hazai fellépői

2024/06/04  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu

Hat fesztiválnap alatt a Sziget a világ mintegy hatvan országából Budapestre hozza a fellépőik hosszú sorát, a zenei műfajok sokszínűségét és sok mindent a zenén túl, legyen az tánc, színház, cirkusz vagy egyéb művészeti ág. De lesznek, akiknek nem kell repülőre szállniuk...

Azahriah mellett ők lesznek a Sziget a magyar fellépői

"A Sziget a hazai zenei/kulturális szcéna legnagyobb szereplője is egyben, ahol évente többszáz magyar fellépő teszi teljessé a programot, lehetőséget kapva arra is, hogy túl a saját közönségükön, a világ minden pontjáról érkező látogatók előtt is bemutatkozhassanak” – emelte ki Kádár Tamás, a Sziget főszervezője.

A Nagyszínpad továbbra is azon hazai fellépőknek ad helyet, akik olyan egyedi koncertekkel készülnek a Szigetre, amelyek egyrészt az újdonság erejével hatnak a magyar közönségre és dobbantót jelenthetnek a nemzetközi hírnév felé is.

A sorban első itt Azahriah, aki hosszú idő óta az első olyan itthoni fellépő, aki a headliner előtti sávban kapott helyet. A nemrég koncert-történelmet író zenész most a Sziget Nagyszínpad, akár 60-70 ezresre duzzadó közönségét igyekszik meghódítani egy speciális show-val, ami tartogat újdonságot a Puskás Aréna közönségének is.

Rendhagyó programmal érkezik Beton.Hofi is a Szigetre, aki a világhírű Rajkó Cigányzenekarral kollaborál majd a színpadon. A Sziget Nagyszínpadán ezúttal a teljes, 14 fős - hegedűművészeket, csellistát, nagybőgőst és cimbalmost is felvonultató - zenekar képviselteti magát a műsor egy részében, ahol a Beton.Hofi dalok az ő hangszerelésükben szólalnak majd meg.

Az idén tízéves Margaret Island első Sziget nagyszínpados fellépésére pedig egy összművészeti produkcióval készül. A koncert során vendégeik lesznek a Szegedi Kortárs Balett nemzetközileg is nagy sikert arató táncosai.

Folytatva a nagy helyszínek sorát a Revolut Színpadon lesz látható a Platon Karataev vagy pl. az Analog Balaton,

a Bolt Arénában lépnek fel – mások mellett – a Next Level partysorozat alapítói, Dublic és B’Andre valamint a Be Massive brand-et képviselő Metha is.

A Colosseum pedig több, mint húsz hazai fellépőnek ad helyt a különböző napokon és idősávokban, érdemes a Sziget weboldalán elkalandozni.

A dropYard a Sziget hiphop és rap színpada, ahol a nagy nemzetközi merítés mellett szépszámmal mutatkoznak be a műfaj hazai képviselői is. A teljesség igénye nélkül csak néhány név: itt lesz majd Pogány Induló és Ótvar Pestis, 6363, Sisi, Bongor vagy Lil Frakk.

The Buzz (aka Európa) Színpadon a hazaiak: Co Lee, Elefánt, Freakin' Disco, The Anahit, iamyank, Jazzbois.

A Sziget Beach az a helyszín, ahova el lehet vonulni a nagy nyüzsgésből, ha valaki egy kis nyugalomra, pihenésre vágyik, itt a több, mint harminc hazai közt fellép majd Barabás Lőrinc Solo, Superflake, Zsüd, Naga & Beta és olyan Dj csapatok, mint a Hulable, az Eclipse Bali, a Budapest Calling, a Syndanz, a Treehouse crew és a Sandbox.

A Global Village egy sziget a zenei óceánban, ahol a fesztiválozók különböző kultúrák hangzásvilágát fedezhetik fel a tradicionális zenétől az elektro-world-ig, magyar részről - többek mellett - a Besh o Drom, a Bohemian Betyars, a Duckshell, a Romano Drom vagy ZitheRandom közreműködésével.  Ezen a programhelyszínén a Magyar Kör Egyesület táncházai várják még az érdeklődőket.

A Petőfi Színpadon a legnagyobb a magyar zenekarok sűrűsége, említsünk néhányat is közülük: Esti Kornél, Ivan & The Parazol, Abigél, Anna and the Barbies, Sziámi, a metál vonalon pedig a LAZARVS és a Devil’s Trade.

Idén is a Sziget árnyas északi csúcsát tölti meg programokkal a LightStage, a nemzetközi fellépők mellett természetesen hazaiakkal is, mint a Voice győztes Szakács Erika vagy a The Curious Kind.

A nem zenei programokban pedig szintén szemezhetünk a magyarok közül: a Színház és Tánc helyszínen ott lesz az AHA Kollektíva, Oberfrank Réka, Cserepes Gyula, Tózsa Mikolt és a Sleeping Beauty Project, a sétáló utcaszínházak közt a Brass On The Road és az Óriás Buborék Show, a Cirque du Sziget nagysátrába pedig visszatérnek a Baross Imre Artistaképző növendékei legújabb darabjukkal. Évek óta nagy siker a Szigeten a Karzat Színház utcaszínházi előadása, a Vándor Vurstli is, ahol ismét képviselteti magát a Magyar Zsonglőr Egyesület, és itt lép fel Nizsai Dániel bábművész is.

Természetesen a Magic Mirror programjában is helyet kaptak a hazai fellépők: mïus koncertje, a Triton bulija és a The Pamperers workshopjai mellett az idei év záróbuliját három progresszív hazai csapat együttműködése szolgáltatja. Szintén ezen a helyszínen tekinthetik meg a látogatók a Trojka Színházi Társulás előadását Gryllus Dorka rendezésében, Lakatos Márk főszereplésével, illetve a szombati napon a Sziget Comedy színpadán is két hazai fellépő nevetteti meg a közönséget Nagy Kitty és Said Dániel személyében.

 

Zsiráfok, tornyok, Buli színpad, Kyle Minogue – így változik meg idén a Sziget

 

Az Oasis debütáló lemezét hozza el Liam Gallagher a Szigetre

 

Akár tízezren is beférnek majd a Sziget partiarénájába

Sziget 2024, Azahriah

 

 

Szólj hozzá!


Mit hallgatott Magyarország 2026 első felében?

Mit hallgatott Magyarország 2026 első felében?

Elkészült a hivatalos magyar slágerlisták 2026 első félévét összegző rangsora, amely izgalmas képet ad arról, milyen zenék uralták az elmúlt...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Kirk kapitány heavy metal lemezt ad ki (most olvassuk el még egyszer)

A Star Trek legendás Kirk kapitánya ezúttal nem az űrbe, hanem a heavy metal világába indul expedícióra: Iron Maiden-, Black Sabbath- és Judas Priest-feldolgozásokat rögzít, méghozzá olyan zenészek társaságában, mint Zakk Wylde, Henry Rollins vagy Ritchie Blackmore. Ha valakinek ez első hallásra meghökkentőnek tűnik, érdemes...

Parno Graszt – 35 év alatt megtanultuk, hogy a Mukinak van egy fia

A Parno Graszt története egy szabolcsi család történeteként indult. A közös zenélésből lett zenekar, a zenekarból országosan ismert név, de az a közeg, amelyből mindez kinőtt, 35 év alatt alatt sem változott meg. Ezt a három és fél évtizedes utat ünneplik 2027. január 22-én a Budapest Arénában egy egyszeri, különleges...
Új koncertek