Erősen indult a Művészetek Völgye – a hétvégén még belehúznak, a Nagyerdőben pedig 118 ezren buliztak

2023/07/28  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu, MTI

Erősen indult a Művészetek Völgye Fesztivál, ahol több helyszínre is kikerülhetett a megtelt tábla: megtelt a nézőtér Zorán csillagfényes koncertjén a Cirque du Tókertben, a Bohemian Betyars, az Elefánt és a 30Y a Panoráma Színpadon, a Besh O Drom a Világzene Udvarban, valamint a Színház Színpad, az új Színház Színpad Templom és a Momentán Udvar előadásai is rendre teltház előtt futnak, ahogy a Póka Udvar és a Petőfi Udvar koncertjei és a Petőfi Kulturális Ügynökség irodalmi programjai is.

Fotó: Campus Fesztivál

Az első öt napban 70 ezer ember látogatott el a Művészetek Völgyébe – és most sem késő elindulni Kapolcsra, Taliándörögdre és Vigántpetendre.

A közönség bevette a fesztivál új tereit is: a taliándörgödi Lőtéren a koncertek mellett a nappali workshopok is népszerűek, a látogatók élvezik az új helyre költözött Harcsa Veronika Udvar természetközeli nyugalmát vagy éppen a Völgy legapróbb helyszínének számító MókusKert Udvar lélekhez szóló előadásait. A napsütés elől jó védelmet biztosítanak a patakpart fái, a parton sétálgatva pedig a kézművesek szívvel-lélekkel készült portékáit is felfedezhetjük.

A hétvégén sincs megállás: a Panoráma Színpadon köszönthetjük a fesztivál félidei videójában (a cikk végén) is szereplő Blahalouisiana-t, az Irie Maffia-t, a Budapest Bárt, a 10. születésnapját ünneplő Bagossy Brothers Companyt – és három év után ismét Kapolcson lép fel a Quimby – vasárnap ezzel a koncerttel zár a fesztivál nagyszínpada.

 

 

"Minden eddiginél több rekordszámot is hozott az idei Campus: egy teltházas nappal és a négy nap alatt összesen mintegy 118 ezer látogatóval zárt a jubileumi rendezvény, ezzel hazánk legnagyobb, magyar közönséget célzó fesztiváljává nőtte ki magát" – tették közzé a debreceni Campus Fesztivál szervezői.

A pénteki nap az egész napos viharjelzések és a kisebb zivatar ellenére is a fesztivál történetének legnagyobb látogatottságú napja lett, több mint 35 ezer fesztiválozóval. A legnagyobb érdeklődés Robin Schulz, Azahriah, a Tankcsapda és Dzsúdló koncertje iránt volt, szombaton pedig Majka lépett fel teltházas nézőtér előtt a nagyszínpadon - és ezúttal is nagysikerű koncertet adott Balázs Klári és Korda György, akik a kezdetektől ott voltak minden Campus Fesztiválon.

A tizenöt zenei színpadon több mint 1500, a legkülönbözőbb műfajokat képviselő zenész és dj lépett fel. Idén tíz külföldi produkciót köszönthettek a színpadokon, köztük olyanokat, mint ZAZ, Parov Stelar és ATB., de a fesztiválon a magyar zenei élet olyan legendáival lehetett találkozni, mint Tátrai Tibor, Karácsony János, Bródy János és Deák Bill Gyula.

Jó sok fotó a fesztiválról a hivatalos oldalon.

Jövőre veletek ugyanitt: a 2024-es, 16. Campus Fesztivált július 17-21. között rendezik meg Debrecenben.

 

 

Művészetek Völgye, Campus

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek