Miért lesz ez a Sziget más, mint a többi?
Hiába voltak nagy nevek, a Sziget az elmúlt években elveszítette azt, ami miatt igazán számított. A tulajdonosváltással most nem a lineupot akarják megmenteni, hanem magát a fesztiválélményt. A 2026-os Sziget augusztus 11-én, kedden rajtol el hivatalosan, de lesz előtte nulladik, -1. és -2. nap is.
Gesztust gyakorolt a Sziget: az Arzenál és a Turbina is kint lesz a fesztiválon
Bár konkrétan nem így fogalmazták meg, de ettől még gesztusként is értékelhető a Sziget azon döntése, hogy a két, nemrég egy-egy hónapra bezáratott szórakozóhely is megjelenhet a fesztivál programjában.Gerendai Károly: A Sziget kicsit olyan, mint a Rubik-kocka
A Blikk friss interjújában Gerendai Károly, a Sziget Fesztivál alapítója és korábbi vezetője beszél arról, hogy nyolc év után ismét átveszi az irányítást a rendezvény fölött, miután a fesztivál jövője tavaly év végén komoly kérdésessé vált.Formálódik az újra magyar kézbe került Sziget arca – meghallgatták az imáinkat: jön Lewis Capaldi és a Florence + The Machine
A Sziget idei fellépőlistája a szokásosnál jóval később kezdett formát ölteni, miután a fesztivál tulajdonosváltása és az emiatt újraszervezett működés hosszú hetekkel kitolta a booking indulását. A csúszás ugyan komoly kihívást jelentett a nemzetközi versenyben, mégis úgy...Félárú diákjegy is lesz az immáron újra magyar kézbe került Sziget fesztiválon
A fesztivál alapítója, Gerendai Károly visszatér stratégiai vezetőként, és újra magyar kézbe kerül Európa egyik legnagyobb rendezvénye. A 2026-os dátum már biztos, az új éra pedig nemcsak a tulajdonosváltásról, hanem a Sziget eredeti szellemiségének megerősítéséről is szól.A Sziget nem süllyedhet el... Bizonytalanná vált a fesztivál jövője
Karácsony Gergely szerint a Sziget a szabadság és sokszínűség jelképe, ezért Budapestnek ki kell állnia a fesztivál mellett – miközben a tulajdonosi háttérben globális átrendeződés zajlik.



























