Fenekedre pecsét lesz! - Ördögkatlan 2013

2013/06/27  ·   Fesztivál   ·  mmi

Megvan a Szigorúan őrzött vonatokból a fenékpecsételős rész? Na, ha lejössz az Ördögkatlanra, akkor a palkonyai vasútállomáson megismétlődik a filmtörténelem. Sőt, ha melléd szegődik a szerencse, maga Jiři Menzel fogja majd a pecsétnyomót. És ez csak egy kis színes a 2013. július 30. és augusztus 3. között megrendezésre kerülő baranyai fesztivál programjai közül.

Fenekedre pecsét lesz! - Ördögkatlan 2013

Mi már előre szeretjük ezt a fesztivált, mert - ahogy a szervezők is megerősítették - évről évre megtörténik, hogy eltörlődnek a határok az egyes műfajok között, és a közönség egyforma intenzitással "fogyasztja" mindazt, amit komoly előkészítési munkálatok után elébe raknak. 

Bárhová lép a (természetesen) mezítlábas fesztiválozó a kis baranyai falvakban az Ördögkatlan ideje alatt, mindenhol színes és pezsgő, igényes és ritkaságszámba menő, nyugalmat és felszabadult vidámságot árasztó eseményeket (koncerteket, színházi előadásokat, játszóházakat, táncházakat, műhelyeket, kiállításokat, filmeket: azaz Életet) talál. 2013. július 30 és augusztus 3 között újra van öt napunk arra, hogy jók legyünk. Nagyharsány, Kisharsány, Palkonya és a Vylyan Terasz mellett most új helyszínként Beremend is része lesz annak az összművészeti nyüzsgésnek, és egymásra való rácsodálkozásnak, amit a Katlan jelent – immáron hatodik éve.

A vicces az egészben azt, hogy ezt az összművészeti óriásbulit városi emberek csinálják javarészt városi emberknek - falun:) De úgy tűnik, valamit nagyon jól csinálnak, mert mind a fellépők, mind a falvak lakossága, mind a fesztivál hűséges vagy új látogatói - egyaránt nagyon várják ezt a pár napot nyár derekán. Innen valahogy egyetlen zenekarnak sem olyan égető hazarohanni, és egyre több kertben, udvarban látják szívesen - minimális térítés ellenében - a fesztiválozók sátrait.

A díszvendégek idén különböző művészeti ágak világhírű képviselői: korunk egyik legjelentősebb színházi alkotója, Nagy József rendező-koreográfus Nagyharsányban színészként, festőként, fotósként és beszélgetőpartnerként is megmutatkozik. Bukta Imre, a „mezőgazdasági művészet” megalkotója a tervek szerint nemcsak kiállít, de installációval és performansszal is készül a fesztiválra. Jiři Menzel, a Sörgyári capriccio, a Szigorúan ellenőrzött vonatok és számos legendás filmalkotás rendezője is elruccan a Katlanba egy beszélgetésre a Kertmoziba. Grencsó István, a magyar avantgárd jazz kiemelkedő alakja pedig az öt nap alatt zenél, workshopot vezet, fotóz, kiállít…  A két álmodozó, vagyis a főszervezők: Bérczes László és Kiss Mónika pedig idén is minden művészeti ág válogatott csemegéit hozzák el a Katlanba.

A fergeteges bulikra vágyóknak csak néhány név az idei könnyűzenei üstből: régi jó katlanos szokás szerint első este a Quimby nyit, utolsó este a Kiscsillag zár (idén Szabó Balázs Bandája az előzenekaruk), köztük pedig olyan együttesek adják a ritmust, mint a Punnany Massif, Péterfy Bori & Love Band, a The Urban Voodoo Machine Londonból és a tavalyi Katlan állandóan zakatoló lelke, a francia Wombo Orchestra; az Európa Kiadó, valamint Rutkai Bori és a Specko Jedno egy-egy lemezbemutató koncerttel érkezik. A 30y Szentimentálé című albumát mutatja be, és sokak kívánságára itt lesz a Kistehén Melankólikusok és természetesen a Psycho Mutants is. 

A klasszikus, jazz, világ- és népzene szerelmesei is megtalálhatják a maguk univerzumát: Alexander Balanescu és Ada Milea a varázslatos The Island-estet hozzák el, fellép a Kiss Erzsi Panchan, Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint, Érdi Tamás zongoraművész templomi koncertet ad, a Soharóza kórus mellett a Csángállótól a Söndörgőig, a Roma Hungaricumtól a Verdi Operakalauzig ezerszínű palettáról választhat minden zenekedvelő.

Heroikus vállalkozásnak lehetünk tanúi a 24 órás Erik Satie Maratonon, és egy igazán különleges élményben is részesülnek az idei katlanozók: Beremenden a Megbékélés Kápolna előtti réten egy nagyzenekar, négy operaénekes és egy kórus által felhangzik Wolfgang Amadeus Mozart fenséges Requiemje! Felettünk pedig a csillagos ég...

Akik a színházi és táncelőadásokat böngészik lázasan a sűrű programban, nem fognak csalódni: Pintér Béla és Társulata a Parasztoperát hozza el, a Jel Színház pedig az 1994-ben bemutatott, BITEF közönségdíjas, legendás Woyzecket; és itt lesz a Forte Társulat az Agota Kristof regényéből készült A nagy füzet című előadásával. A Mulatságot éppen 300. alkalommal játssza Kapa, Pepe és Rémusz (hogy ki melyik szerepet, az ott dől el a helyszínen), érkezik a debreceni és a szabadkai társulat a Fodrásznővel és a Tapasztalt asszony című előadással. Mindezek mellett a teljesség igénye nélkül csak bele-belekapva: a Nézőművészeti Kft. az Ady/Petőfi-t hozza, a KÁVA a Gubancot és a Bábokat, itt lesz az Országos Diákszínjátszó Találkozó fődíjas előadása, a Rontás; a k2 Színház, a Watta Cirkusz és még rengetegen lépnek a deszkákra. A Momentán Társulat pedig a közönség ötletei alapján hoz létre improvizációkból álló előadást. Jó hír a színházszeretőknek, hogy a szervezők forradalmasítják a hajnali/reggeli sorszámosztást, és a nagyharsányi tormateremben idén beszerelik a klímaberendezést.

A legkisebbek olyan csudás élményekkel gazdagodhatnak, mint a Cimbora Mesejátszóház kalandjai, a Pannon Filharmonikusok Csigaház című foglalkozása, a hulladékanyagokból fantasztikus fantáziahangszereket gyártó Bélaműhely Gyerekembereknek szóló programja, a Tenkes Éjszakai Teljesítménytúra, a Bóbita Bábszínház, a Vojtina Bábszínház és a Csiky Gergely Színház előadásai, és ki tudja, mi mindet takarnak a következő címek: Élménykommandó, Énekvarázs, Mesekotyvasztó…? A palkonyai Cifra Műhely kézműves foglalkozásokkal, a Gyerekkuckó játékokkal várja a piciket.

A Rájátszás című sorozatban kortárs költők és zenészek adják fel egymásnak a labdát – a Katlanban Erdős Virág, Háy János, Grecsó Krisztián, Beck Zoli, Kollár-Klemencz László és Sárközy Zoltán, valamint Szűcs Krisztián, Szálinger Balázs, Beck Laci adnak egymásnak inspirációt. A tavaly nagy sikert aratott pólógyár is folytatódik, ezúttal a Rájátszás kortárs szerzőinek egy-egy verssorát hordhatjuk majd magunkon.

A falvak között nemcsak buszok járnak, de körbekering az Ördögtaxi is! A Faluturisták (rendhagyó idegenvezetés színészekkel) pedig „szájtszíing”-et tartanak azoknak, akik nevetőizmai bírják a gyűrődést. A Réteskészítő műhelybe és a MekCsángó népi konyhára mindenképp érdemes lesz benézni. Éééés végre elfogadta a meghívást maga az ördög is! De csak az őrölhet vele egy malomban (a nagyharsányi faluközpontban), aki férfi a talpán! A Hatok Művészeti Csoport - akik egyébként heten vannak... - megalkotja ott helyben a Láthatatlan Állomást, és ki tudja, ahogy a bevezetőben említettük, Jiři Menzel közreműködésével gyönyörű női idomok is lepecsételődnek.

 

Az Ördögkatlan Fesztivál honlapján: a www.ordogkatlan.hu weboldalon, valamint a fesztivál facebook-oldalán a teljes és részletes program végigböngészhető, valamint minden hasznos információ (szállásokról, utazásról) megtalálható. Nem árt fejben tartani, hogy június 29-ig a fesztiválbérletek 8000,- forintos áron vásárolhatók meg...!

"Ha egy ember álmodik, az csak egy álom, de ha több ember álmodik egyszerre, az a valóság kezdete" (Friedensreich Hundertwasser)

Védnökök:  TÖRŐCSIK MARI       †CSEH TAMÁS


 

 

Szólj hozzá!


Majdnem egy évtizednyi szünet után lép fel a Tankcsapda az Arénában

Majdnem egy évtizednyi szünet után lép fel a...

Egészen pontosan: kilenc év után ad ismét önálló koncertet a Tankcsapda a Papp László Budapest Sportarénában március 28-án. Ezen az estén...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A magyar zene szentélye a Szigeten: Budapest Park Stage

A 2026-os program első névsorolvasása alkalmával a Sziget főszervezője, Kádár Tamás már jelezte: az utóbbi években gyakran érte kritika a fesztivált, miszerint a nemzetközi sztárkínálat mellett kevesebb figyelmet kapnak a hazai előadók. Ezen változtatva a Budapest Parkkal együttműködésben 2026-ban már egy dedikált magyar...

Akinek a legnagyobbak is megengedték, hogy elővegye a dalaikat: STVW jön a Dürerbe!

Van valami egészen felszabadító abban, amikor egy dal, amit már ezerszer hallottál, egyszer csak máshogy szólal meg. Ismerős, mégis új. Nosztalgikus, mégis aktuális. És pontosan erre épít STVW projektje, amely november 12-én érkezik a Dürer Kertbe.
Új koncertek