Fesztiválbusz indul a Délitől az Inota Fesztiválra

2023/08/21  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu, MTI

A klasszikus és elektronikus zene közötti határokat elmosó zongoravirtuóz, Nils Frahm koncertjével indul augusztus 31-én az Inota Fesztivál Várpalota mellett. A szeptember 3-ig tartó rendezvény a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program keretében jön létre.

Fotó: Inota Fesztivál

A Budapesttől egyórányi távolságban található, ma már üzemen kívül szocialista ipari komplexumban több mint száz nemzetközi és hazai fellépővel várják a látogatókat. Az inotai hőerőmű az ötvenes évek legnagyobb magyarországi ipari beruházása volt, három hatalmas hűtőtornya a fesztivál vizuális arculatában is visszaköszön. A rendezvény helyszínei között szerepel a turbinacsarnok, a hatalmas kazántér és a művelődési ház is.

Mivel a sátorhelyek már elfogytak, a kevés opció közül az egyik az, hogy a fesztiválozók még a program után visszajutnak valahogy Budapestre. A fesztiválbuszok a Délitől indulnak és a fesztivál kapujáig visznek, mindössze egy óra alatt. Haza ugyanígy – illetve pont fordítva – mehettek, és a saját ágyatokban alhattok :)

FIGYELEM, az egyes járatokra előre, online tudtok csak jegyet vásárolni: bit.ly/inota-bus

A nyitókoncerten, augusztus 31-én színpadra lépő berlini zongoraművész, zeneszerző, Nils Frahm lemezei a kritikusok és a közönség körében egyaránt népszerűek, koncertjei rendre teltházasak. Legutóbbi albuma, a tavaly megjelent Music for Animals több mint három óra hosszúságú zenei anyag. A kísérleti zenék univerzumába is átnyúló lemezzel először 2022 nyarán a Sydney-i Operaházban lépett fel, turnéja keretében azóta a világ számos pontján adott koncertet.

A fellépők között lesz a brit elektronikus színtér egyik legeredetibb alkotója, a tavaly Ultra Truth című albumával jelentkező Daniel Avery, a walesi techno duó, az Overmono, Oscar Mulero és Lewis Fautzi, a kiemelkedő e-zenei művészként számon tartott Ellen Allien, a brit-német postpunk zenekar Lebanon Hanover, az Extrawelt, a stuttgarti Konstantin Sibold, a friss klubzenék frontvonalából pedig Palms Trax, KI/KI, Dj Seinfeld, Lucinee és Nene H.

Az erőmű művelődési házában található Zene Háza Koncertteremben lép fel a szintetizátorvirtuóz Caterina Barbieri, a kolumbiai Lucrecia Dalt, a Forest Swords, a kortárs esztétikát negyven évvel ezelőtti technológiával házasító Robert Henke.

A hazai könnyűzenei színtér képviseletében fellép a Platon Karataev, Mákó Mári, Iamyank vagy Zságer Balázs Katona Katival kiegészülő produkciója.

Részletes program itt.

 

Gyárépületekre szabott techno az inotai erőműben – INOTA fesztivál

 

A Krafwerk mellett Iggy Pop, a Stereo MC, Tom Odell és Steve Aoki is rajta van a Gyárkert utaslistáján

inotai erőmű, INOTA, fesztivál, Nils Frahm

 

 

Szólj hozzá!


Placebo 30 az Arénában

Placebo 30 az Arénában

A kultikus brit zenekar idén ünnepli debütáló lemeze 30. évfordulóját, a jubileum apropójából pedig bejelentették az album átdolgozását...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A szent tehén faktor, avagy miért olyan furcsa nézni a Michael Jackson-film trailerét?

A közösségi médiás bejegyzések tanúsága szerint, a trailer kapcsán sok ember nincs kibékülve a rövidesen megérkező Michael Jackson-életrajzi filmmel. Nem arról van szó, hogy rossz lenne – sőt, látványos, ambiciózus, és minden jel szerint hatalmas vállalás. Mégis van benne valami nehezen megfogható zavar, egyfajta diszkomfort,...

Most a Sing Sing Music Hallt zárták be egy hónapra – a klub szerint alaptalan és igazságtalan a döntés

Őszinte megdöbbenéssel jelentette be a Sing Sing Music Hall, hogy a hatóságok döntése nyomán egy hónapra felfüggesztették a működésüket. A legendás budapesti klub közlése szerint az intézkedés (megint) „egyszerű bemondásra” történt, és álláspontjuk szerint nemcsak indokolatlan, hanem súlyosan érinti a teljes közösséget is.
Új koncertek