Barátaink évek óta mal(o)moznak-oromoznak – mínusz két pandémiás év –, és annyi jót hallottunk tőlük, hogy idén mi is felkerekedtünk, és elmentünk a Szigettel egy időben zajló szerbiai fesztiválra. Ezért is csúsztunk a beszámolóval: nem akartuk, hogy a budapesti gigarendezvény tudósításai közé ékelődjön a cikkünk. Bár itt is volt némi por meg nagyszínpad meg repohár, a hasonlóság nagyjából ki is merült ebben.
Egy felfedezésre váró fesztiválon nagyon sokat számít az első benyomás. Mivel a szállásunk kb. 3 kilométerre volt a helyszíntől és a tűző napon gyalogolva közelítettük meg – többszörösen is hálásak vagyunk a helyszínválasztásért, ugyanis a fesztivál magában foglalja a falusi strandot, így az első fél órát nagyjából a víz alatt töltöttük. A test lehűtése után jöhetett a kedélyek felfűtése, és ebbe túl nagy energiát nem kellett belepakolni, mert a hangulat azonnal átjött: a dj-pultból szólt a zene, csillező fiatalok, pancsoló gyerekek, medence szélén vízipipa – megérkezünk.
A Malomfeszt becsapós: első ránézésre, sőt, a másodikra is azt gondolod, hogy ez egy "hippifesztivál". Igazából csak a külsőségeiben az, de éppen ezek azok a dolgok – a függőágyak, a szalmabálákon heverésző emberek, a feldíszített akácliget, de tulajdonképpen az egész miliő – varázsolják egy párhuzamos univerzummá, ahol nem azt érzed, hogy egy fesztiválon vagy, inkább azt, hogy része lettél valaminek, amiről túl sokat filozofálnod nem érdemes, elég ráállnod a frekvenciára, azt' hadd történjenek a dolgok. Ezt hívják szabadságnak, nem?
A programot tekintve azonban sokkal nagyobb volt a merítés: a metáltól a rockon keresztül a rapen át a világzenéig mindennel összeszaladtunk ott tartózkodásunk során (ami egy nappal volt rövidebb, mint a teljes fesztivál). S noha nem egy hajógyári méretű alapterület állt a rendelkezésre, mégis elfért rajta a BITANG STAGE (a nagyszínpad, ami – csakúgy, mint a többi – bitang jól szólt, respect!), az AKÁCOS (kisszínpad), az ETNOCAMP (legkisebb színpad), a BAZEN (a pool party), a CHILL (képünkön – sokáig ott ülsz és nézed, TÉNYLEG átkerülsz egy másik dimenzióba :) ) és a Cinema City R2C Art Zone (itt nem jártunk). Meg még egy csomó minden (kézműves sátor, teaház, külső helyszínnek a művelődési ház), de tényleg, olyan, mintha Granger kisasszony arra járt volna a tágító bűbájjal.
Aki nem olyan kényes és kényelmes mint mi, az természetesen a fesztivál területén is lesátorozhat, s mivel egy fasor szegélyezi a belső utat, ez a függőágyak birodalma is. Azzal persze számolni kell, hogy reggel ötig megy a zene és fél hatkor kezdenek a kakasok, úgyhogy, aki belevág, számítson rá, hogy három napig non-stop bulizni fog.
Nagyon sok gyerek volt, és aki felnevelt már párat – a mi különítményünk szám szerint négyet – az tudja, hogy egy bizonyos kor után már van némi távtartás a kiskorúakkal. Főleg egy fesztiválon nem hiányzik a sivalkodás. A Malomfeszten azonban a gyerekek szerves részei a közösségnek, napközben a helyi artistaképzősök és egy csomó program kötötte le őket + medence, este meg akkorát buliztak, hogy tátott szájjal néztük: este a "diszkófényes" sátorban rájöttek, hogy ha feldobnak a levegőbe egy szalmacsomót, az a megvilágításban csillogva-villogva hullik alá... Adtak is az érzésnek. Mi egy hét után is találtunk töreket a lakásban, szerintem a szülők még most is porszívóval járnak-kelnek a gyerekszobákban. A nagyszínpados koncertek közben elfocizgattak, a biztonsági őr (kizárólag a nagyszínpadnál voltak) vissza-visszaadogatta nekik a backstage-be átrúgott labdát. Mondjuk, egyszer megpróbáltuk kinézni őket, de sajnos nem unták meg, és nem fértünk hozzá a legós szőnyeghez, kérjük a szervezőket, hogy jövőre legyen ilyen az öregeknek a nagyoknak is :)
Apropó: backstage... Az KONKRÉTAN a kukoricásban volt, a cseh rezesbanda tagjai ott fújták be magukat a koncert előtt :)
Ami meg a játékot illeti, azért csak megtaláltuk a számításainkat... A fesztiválra jellemző szabadságot és önszabályozó biztonságot jelzi, hogy a legszórakoztatóbb nem zenei programunk – a medencézés után – a szögbeverés volt. Van két játékos, felváltva csapkodnak, és az nyer, aki előbb beveri a szöget a fatuskóba. Nehezítés 1.: keményfa tuskó, nehezítés 2.: a kalapács éle vagy mije játszik, nehezítés 3.: a kettő együtt. Remekül szórakoztunk. Egyszer nyertem is, de azt mondták, renonc, mert egy likba állt a szög, amit egyetlen csapásra állítottam a fejéig a fába. Nem vitatkoztam. De ma is győztesként tekintek magamra.
Mielőtt ráfordulunk a zenére, még pár szó a piszkos anyagiakról. A fesztiválbérlet 2022-ben 12.000 HUF-ba került 3 napra. Az üzemanyagot számolja ki mindenki maga (kb. 220 km), a fesztiválszállás/parkolás ingyenes, a kinti szállás (házban) 10 euróba került egy fő/éj. A fesztiválon belül dinárral fizettünk, egy dinárt 3,10 és 4,10 között váltottunk. (Egy napon belül, csak két helyen.) A sörök átszámolva 800-1000 forintba kerültek, a skála egyik végén a szerb világos, a másik végén a helyi kézműves állt, a gin-tonikért és a vodka-szódáért kb. 300 dinárt fizettünk (max. 1200 forint), pálinkát nem ittunk. Két helyen ettünk, az egyik a tábori vegakonyha volt – babgulyás és curry: jó, jó, de nagyjából egy óra múlva ordítva korgott a gyomrunk, úgyhogy megkóstoltuk a pljeskavicát – és ettől aztán nem tágítottunk: csakúgy, mint a vega, 300 dinárba került, pitában kaptad és akkora volt, mint egy (kosaras) férfitenyér, megtölthetted ecetes hagymával, uborkával, paradicsommal és savanyú káposztával, s meglocsolhattad joghurttal/mustárral/ketchuppal. Ketten ettük, vagy egyedül – de három alkalomra szétosztva. A helyi bolt nem nagyon repült rá a fesztiválra, szombaton 9-kor már kenyér sem volt, viszont Szabadkán isteni burekot (igen, burekot, így tanították nekünk, csak a pesti mondja, hogy bureket :) ) vettünk. Mi kocsival érkeztünk (nem a lentivel), a barátaink bringával jöttek Budapestről! Tehát a büdzsé ide is, oda is állítható.
A fesztivál látógatószámát tekintve legnagyobb koncertjéről (Bohemian+ Parno) lemaradtunk, de van róla egy kis hangulatvideó:
Kis ugrás időben és térben: hétfőn a Szigeten egy barátunk az orrunk alá dugott egy videót, hogy na, ezt nézzétek meg, mi volt itt vasárnap! Haha, mi csütörtökön a Malomfeszten buliztunk velük! Nem is akármilyet. Biztos mással is megesik, hogy lát egy zenekarnevet, s nagyjából nulla dolog ugrik be róla, viszont amikor meghallja egy számukat, felkiált, hogy de hát ezt ismerem! Így voltam ezzel én is. A Le Caravane Passe név nekem nem sokat mondott a műsorfüzetben, de mint a koncerten kiderült, több számukat hosszú évek óta ismerem, meg még pár másikat is, és persze, ők azok, aki Rachid Tahával is játszottak, helyére került minden:
Hallottuk, a Szigeten is lementek a hangszereikkel a küzdőtérre, a nép közé, de Budapesten biztos nem volt ott körülöttük több száz szerb ember, akik gyönyörűen elénekelték velük az Ederlezit...
Remek koncerteket láttunk még – a bázis a két színpad között volt a sörpadoknál, aztán hol balra, hol jobbra léptünk. A teljesség igénye nélkül csak pár élmény.
Remek koncertet adott az Akácosból a Nagyszínpadra, a betegsége miatt távol maradó Deva helyére beugró magyar Duckshell. Olyan, mintha a Betyárokat, az Irie Maffiát és a Besh o droMot egybegyúrták volna, csak fiatalabb kiadásban :)
Óriásit zúzott a kisebbik színpadon a szerb Mind Sold Out metálzenekar. A második napon már egyenletesen szétterült a talajon a szalma, azon pogózni nem kis kihívás :) Amikor az egyik júzer átzuhant a kontrollokon, be a színpadra, a frontember abba sem hagyta az éneklést, felsegítette, leporolta, visszaállítgatta a ládákat, és ment minden tovább.
Ugyanezen a színpadon este Bongor lépett fel, az érdeklődk számát jól jelzi, hogy az előbb említett kontrollokon – kábé 20 centire a rappertől – is ültek az emberek, rengetgen voltak és mindenki tudta a szöveget. A Bitangon a szintén szerb Naked lepett meg minket, most jött ki a hatodik lemezük, be fogjuk szerezni! Ha megint hasonlathoz nyúlnék – bár bizonyára ezt a zenekarok nem nagyon szeretik –, olyan, vagy majdnem olyan a stílusuk, mint a Korai Örömé, csak nem tízen, hanem négyen álltak a színpadon – és van benne hegedű :)
A HarMálek Orchestr hozta azt, amit egy cseh rezesbandától elvárunk, a nagyszínpad műsorát pedig az Óperentzia zárta méltóképpen. A kettő között pedig a nagyon várt BCUC (Bantu Continued Uhuru Consciousness) lépett fel – ők Sowetóból érkeztek Szerbiába, ahogy néztük, éppen egy bazinagy európai turnén vannak, hogy bemutassák azt, amit ők afro-psychedelic future popnak neveztek el. A zenekar 2003-ban alakult, és Dél-Afrika mind a 11 hivatalos nyelvén énekelnek. Ebből egyet sem tudtunk azonosítani. Igazából nem is koncert volt ez, hanem egy gigantikus törzsi gyűlés, mindenkit beszippantott a ritmus, aki a küzdőtéren hallgatta őket, volt ott minden: tánc, fekvőtámasz, egy perces néma csend, kisebb szózatok és zene minden mennyiségben – egy gyönyörű hangú énekesnővel. A frontembernek nem csak karizma volt, hanem karizmája, a zenekar meg lehengerlő körítést nyújtott a show-hoz, ami tényleg közelebb volt egy transz- mint egy koncertélményhez. Augusztus 30-án Manchesterben még elkaphatjátok őket.
A Malomfeszt megvett minket, s bár megvan az esély, hogy jövőre egy szlovén fesztiválba figyelünk bele, ha mégsem, akkor itt a helyünk 2023-ban is. Ez az a fesztivál, amelynek minden szegletetét lehet szeretni, amelynek minden szegletében történik valami, ahol nincs vip és a szefipontja így néz ki:
emblematikus épületéről, a malomról sem nappal, sem éjjel nem tudod levenni a szemed:
Köszönjük a lehetőséget és elismerés a szervezőkne; innen is hála az úrnak, aki éjjel felvett és elvitt minket egy darabon, továbbá a házigazdánknak a figyelmességért, az ajándék pálinkáért és az isteni kókuszos sütiért :)
És természetesen:
Malomfesztivál, Orom, Szerbia
Szólj hozzá!