Így NEM láttam a tinik kedvencévé avanzsált Shawn Mendes koncertjét a Szigeten

Utolsó előtti nap lévén bele kellett húznunk az útleveles pecsétek gyűjtögetésébe, mert félő volt, hogy lemaradunk az ajándékról, ami ez esetben egy feliratos kulacsot takart... Aki még sosem járt a Szigeten, valószínűleg totál bolondnak néz miket, hogy mit szenvedünk egy olyan tárgyért, amit bármely kínai üzletben megkaphatnánk "öccá" jó magyar forintért, de ezeknek az ajándékoknak inkább eszmei értéke van, mint használati. Ráadásul tök jó érzés beírni magad a Sziget nagy anyakönyvébe, amivel bizonyítani is tudod a friss látogatóknak, hogy évek óta állampolgárként működsz ezen a helyen. Ez a fesztivál leginkább azért szerethető, mert a koncerteken túl is van elegendő programkínálat, és gyakorlatilag az összes művészeti ág képviselteti magát valamilyen formában.

A hétfői naptól nagyon féltem, mert ugye azt már hetek óta lehetett tudni, hogy Shawn Mendes érkezése miatt a kordonokon fognak lógni az emberek. Én magam nem vagyok nagy rajongója a fiatalembernek, de van olyan dala, ami kifejezetten tetszik. Ugyanakkor tapasztalt fesztiválozóként pontosan tudtam, hogy ezen a bulin nem szabad bekeveredni a tömegbe, mert egyrészt elnyomnak, másrészt onnan már maximum a biztonságiak tudnak kimenekíteni. Épp ezért a felvezető koncerteket is kellő távolságból szemléltük árnyékból, egymás taposása nélkül.

Milky Chance szerintem egészen jó bulit nyomott ahhoz képest, hogy a délután 16 órás kezdéskor még javában tombolt a kánikula. A mára már komplett zenekarrá fejlődő csapat karizmatikus frontembere az utóbbi időben szőkére festette jellegzetes borzos frizuráját, de azt kell mondanom, neki ez is jól áll. Hangulat-ügyileg a bulira nem lehetett panasz, amerre nézelődtünk, mindenfelé éneklő-táncoló fiatalokat láttunk.

A szintén nem újonc érdekes hangú dán MØ végre felkerült a nagyszínpadra, amit a hölgy ki is használt. Nyughatatlan típus, nem nagyon tud sokáig egyhelyben maradni, ráadásul igényli a közönség közelségét, ennek megfelelően nem csak hogy folyamatosan lesétált a biztonsági árokba, de simán bemászott a rajongók közé is, a végén pedig egy kis szörfözéssel is sikerült a frászt hoznia az őt védelmezni próbáló munkatársakra. Itt jegyezném meg, hogy a hölgy még akkor is cédé minőségben énekelt, amikor rajongók lógtak a nyakában. Ellentétben Lana Del Rey kisasszonnyal...

A szokásos 19 órás partykról nekem az idén a "takarékosság" szó jutott eszembe. Már akkor elszomorodtam, mikor kiderült, hogy a kétségkívül legszórakoztatóbb, és leglátványosabb mulatság, a color party idén kimaradt a szórásból. Helyét a kevésbé szórakoztató és még kevésbé látványos közös éneklés vette át. Ráadásul később módosult a program annyiban, hogy az eredetileg utolsó napra tervezett fényrudakat áthozták hétfőre, így hétkor a pom-pomokért, míg kicsivel 21 óra után a fényrudakért ment a harc. Ami nálam végképp kiverte a biztosítékot, hogy a megszokott több ezer pom-pom helyett szinte alig osztottak kelléket a szervezők. Igazából csak azoknak sikerült hozzájutni, akik közvetlen a kordonoknál álltak, így sikerült tönkre tenni több ezer fesztiválozó játékát...

Helyette inkább elmentünk a legjobb feszültség-levezető pontra, a Vándor Vurstliba, ahol a szokásos játékaink fogadtak. Alapvetően az egyik kedvenc helyünk a Szigeten, és szintén hagyományunk, hogy addig nem távozunk onnan, míg a bohóc szájába be nem találunk a kis műanyag labdával. Tekintettel felfokozott idegállapotomra, ez idén meglehetősen gyorsan sikerült. Később még visszatértünk a tett helyszínére, hogy felüljünk a mini óriáskerékre (némi képzavar), mert még mindig nem sikerült elhagynunk „játékszenvedélyünk”. :)

Az ifjú titán Shawn Mendes bulijára kicsit késve érkeztünk, és nem is maradtunk túl sokáig, ugyanis a tényleg fullon lévő nagyszínpad előtti óriási térhez szinte lehetetlen volt beférkőzni. Tényleg cuki a fiatalember, jó hangja van meg minden, de nekem egy kicsit túl sok volt a nyávogós rész. Miután mi nagyon hamar meguntuk a tülekedést, és a tömegtől igazából még a kivetítőt se láttam, nemhogy a színpadot, így átcsordogáltunk az A38-ra, ahol kezdődött a jóval inkább nekem való The Goo Goo Dolls koncert. Nagy szerencsénk, hogy kedves olvasóink közt volt olyan kitartó lélek, aki a lánya kedvéért hajlandó volt végig nézni Shawn buliját, és meg is osztotta velünk tapasztalatait, így megosztanám veletek Faber Castro gondolatai a tegnapról:

 „Shawn Mendes koncerten jártam, a 14 éves lányomat kísértem el. Több apukát láttam magam körül, akik testőrként figyeltek a hatalmas tömegben, melegben. A fiatal lányokat meg gyártószalag-szerűen emelték ki a biztonságiak. Végül is jó volt, a tizenéves lányok élvezték. A híres előadó a 21. percben elkezdett rohangálni a kordonok előtt, és a szektájának tagjai, illetve a rajongók ájulásig sikítva, kezüket nyújtva előre ugrottak. Eközben az erős testalkatú, izmosnak mondott férfiembereket is úgy sodorták magukkal, hogy alig bírtak megállni vízszintesen; főleg akkor, amikor felállt előttünk a védőkorlátra. A tömeg az 1964-es ortodox Beatles-rajongókat megszégyenítő hangerővel tette tönkre a békásmegyeri hangerőmérő készülékeket, amit Sziget idején mindig hordoznak a konzervatívabb környékbeliek…” 

Hát ennyit a művész úr koncertjéről. Mint ahogy azt korábban írtam, mi inkább a legendás The Goo Goo Dolls előadásába kóstoltunk bele, ami jóval energikusabb volt számomra, mint Shawn Mendes bármelyik dala. Ráadásul itt még az életünkért sem kellett küzdenünk. Habár legtöbben az „Iris” című világslágerükkel azonosítják a csapatot, ami az 1998-as (el se hiszem, hogy ilyen régen volt) zseni film, az Angyalok városa legismertebb betétdala, azért jócskán komponáltak még értékelhető dalokat a fiúk. Szerény vélemányem szerint nagyon jól döntött, aki inkább ezt a koncertet választotta abban az idősávban.

Igaz, hogy a Szigetre leginkább a külföldi előadók miatt járunk ki, de illik tudni, hogy azért a magyar előadók is szép számmal jelennek meg a műsorfolyamban. Az A38 sátorral pont szemben álló, idén szép hosszúra keresztelt Petőfi Rádió - Telekom VOLT Fesztivál Színpadon például csak hazai kedvenceink léptek fel. És mivel volt is szabad kapacitásunk, természetes, hogy kedvenc hazai pop-rock-metál-izé csapatom a Fish! buliját nem hagyhattuk ki. Őket leginkább azért kedvelem élőben, mert akkor is jókedvre derítenek, ha épp totál magam alatt vagyok. Ráadásul a színpadról áradó energia-cunami minden alkalommal elsöpri a közönség esetleges unalom-kényszerét. Ha már korábban dicsértem a biztonsági személyzetet, akkor most egy kis baki belefér az irományomba. Azt hiszem a színpadhoz állított személyzet nem gondolta volna, hogy bármi munkájuk akadna egy ilyen koncerten, ennek köszönhetően egy kicsit elvonultak a háttérbe, szabad utat adva három feltűnési viszketegségben szenvedő fiatalembernek, akik azonnal felpattantak a színpadra. Természetesen a végtelenül rutinos frontembert és csapatát ez a kis közjáték egyetlen pillanatra se akasztotta meg a játékban, és kellő humorral kezelve hagyták, hogy az alkalmi táncosfiúk kitombolják magukat egy dal erejéig. Szegény biztonságiak már csak akkor jelentek meg, mikor a fiúk önszántukból vissza is tértek a helyükre, de azt gondolom, jelen esetben ez bocsánatos bűn. ;)

Az est zárásaként átballagtunk a cirkuszi helyszínre, ahol egyszer már pórul jártunk. Most, hogy már tudtuk a menetrendet, időben érkeztünk, így sikerült is bepréselnünk magunkat a kanadai-guineai AFRIQUE EN CIRQUE társulat műsorára, ami lényegesen szórakoztatóbb volt számomra, mint az utcaszínház. Az afrikai dalokkal fűszerezett akrobatikus és táncos produkció nagyon egyben volt, látványos, érdekes, meghökkentő, és az elsőtől az utolsó percig élvezhető.

Kicsit későn fedeztük fel, de hétfő este jöttünk rá, hogy a BKK hajójárata éjjel is közlekedik, ami amellett, hogy a látvány sem utolsó, gyors – és még ülőhelyünk is akadt. Remélem, hogy ez a szolgáltatás a jövőben is rendelkezésünkre áll majd.