Menopauza

Kemény zenékkel indít a 2020-as FEZEN

2019/12/20  ·   Fesztivál   ·  Labancz Andrea

Örülhetnek a metálrajongók a FEZEN év végi villantásának, ugyanis a 2020-as idényben már biztos fellépőként könyvelhetünk el három nagyágyút. Bár a szervezők ígérete szerint ez a szám növekszik majd és a stílus is bővül, jövőre is színes felhozatallal kívánják becsalogatni a közönséget, ami azt jelenti, hogy biztosan kapunk legalább egy retró sztárt is a csomagba.

Fotó: Fezen/FB

A következő évben július 29. és augusztus 1. között látogathatunk majd el Székesfehérvár nagy múltú rockfesztiváljára, aminek helyszíne változatlanul magyarország első amerikaifutball-pályája és annak környéke lesz.

Bár a FEZEN annak idején a rock és metál fanok mekkája volt, most már évek óta szinte minden stílus képviselteti magát. Ennek az ős-FEZENesek nagyon nem örülnek, de lassan hozzászoknak, hogy a két egymás mellett lévő nagyszínpadon szinte percre pontosan váltják egymást a zúzós metál képviselői, és a mai - vagy akár retro - pop hazai és nemzetközi kedvencei. A most bejelentett három fellépő a keményebb zenét kedvelőknek okozhat örömöt, hisz olyan népszerű zenekarok adnak majd koncertet, mint az Anthrax, az Amon Amarth vagy a Death Angel.

A 2020-as FEZEN első napján érkezik Székesfehérvárra az Anthrax. A thrash metal nagy négyesének egyik nagyágyújaként nem szorul bemutatásra. A New Yorkból induló zenekar közel tizenegy stúdióalbummal és több mint tíz millió eladott lemezzel a háta mögött érkezik a fesztiválra július 29-én, szerdán. 

Szintén a nyitónapon érkezik a viking metál egyik jelentős csapata, az Amon Amarth. A dallamos death metal zenét az északi mitológiával ötvöző svéd alakulat több mint 30 éve járja a világot, és készít lemezeket. És az Amon Amarth tipikusan olyan "termék", aminek jót tesz a kor: mára igazi fesztiválkedvencekké váltak, Európában és a világ számos pontján találkozhatunk velük a legnagyobb eseményeken.  

Az Anthraxhez hasonlóan szintén Amerikából érkezik a Death Angel. A San Fransisco közelében alakult banda 10 év kihagyással 1982 óta koncertezik és készíti az albumokat Mark Osegueda énekes vezetésével. A FEZEN-re lehet, hogy friss Grammy-díjjal a zsebükben érkeznek, hiszen idei albumuk címadó dalát jelölték a 2020 januárjában kiosztásra kerülő rangos zenei díjra, a "legjobb metálteljesítmény" kategóriájában. Persze az igazi elismerés mindig a közönségtől jön, Magyarországon 2020. augusztus 1-én, a FEZEN zárónapján találkozhatunk velük.

FEZEN, fesztivál, 2020, koncert, Anthrax, Amon Amarth, Death Angel, metal, rock

 

 

Szólj hozzá!


15 év után újra élőben emelkedhetünk fel Mobyval

15 év után újra élőben emelkedhetünk fel Mobyval

Már csak néhány hónap, és újra kinyílik a másik világ kapuja (hagyd kint a valóságot), de az eddigi koncertbejelentések alapján már most jól...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

Czutor Zoltán zenél és beszél – Hujber Feri felolvas és mesél

A „Tízparancsolat – Másképp" című műsor december 11-én, csütörtökön 20:30-tól várja a közönséget az Inga Kultúrkávézóban, ahol Czutor Zoltán és Hujber Feri egy rendhagyó, őszinte és emberközeli programmal lép színpadra.

Hogyan tudnék élni nélküled, avagy ki tud többet a magyar filmzenékről?

A DUE Médiahálózat szervezésében és a Nemzeti Filmintézet támogatásával immáron kilencedik alkalommal indítják el a Nagy Magyar Filmteszt Diákoknak elnevezésű vetélkedőt, amely a 14-20 éves közönséget szeretné szórakoztató módon közelebb vinni a magyar filmekhez, sorozatokhoz és készítőikhez
Új koncertek