Költözik a B My Lake

2021/02/27  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu

Tegnap osztottuk meg azt a sajtóértesülést, hogy az idei Balaton Sound és a STRAND Fesztivál helyszíne biztosított Zamárdiban. A hangsúly az idein van. A B My Lake viszont már biztosan költözik.

Fotó: B my Lake Festival Official

Már 2019 óta terítéken van Zamárdiban a fesztiválok kérdése. Akkor ezt olvastuk:

"A Balaton Sound JÚNIUSBAN kerüljön megrendezésre. A B.my Lake NE LEGYEN NÁLUNK. JELENTŐSEN EMELNI KELL A BÉRLETI DÍJAT." (Csákovics Gyula  – azóta újraválasztott – polgármester, a teljes cikk itt.)"

Úgy tűnik, az új polgi és ezáltal a település akarata érvényesült: a tegnapi cikkünk szerint a Balaton Sound helyét június végétől foglalták le, a bérleti díjat megemelték (az összegre vonatkozóan nincs infó, de állítólag NEM a tízszerese, ahogy eredetileg tervezték), most meg azt olvastuk a Telex.hu-n, hogy a B My Lake költözik, s meglehet, hogy a másik két említett fesztiválnak is ez lesz a búcsúja Zamárditól.

A már idézett  2019-es dokumentumban arról volt szó, hogy ezek a rendezvények nem csak itthon, de határainkon túl is ismertté tették Zamárdi nevét. A fesztiválok jelentős többletbevételhez juttatták várost, s az évek során egyre jobban szervezett nagy rendezvényekkel mára megtanultak együttélni a lakók. Ugyanakkor nem mehetnek el szó nélkül amellett a tény mellett, hogy a fesztiválok „mellékhatásai” jelentősen megterhelik a lakosságot, a környezetet. Különösen a közvetlen fesztivál környéket. Amennyiben továbbra is helyszínt biztosít a város a fesztiválok megrendezéséhez, változtatásokat kell eszközölni...

Kezdetben mindenki boldog volt a fesztiváloktól, leginkább a zamárdi szállásadók, akik tripla áron kínálták a szobákat, házakat. Így a fesztiválozók kezdtek a helyszíntől távolabbi helyeken szállást bérelni – a Telex szerint emiatt is van fesztültség. Meg amiatt is, hogy a fiatalok a városban költötték a pénzüket napközben, egészen addig, amíg fel nem fejlődött a benti szolgáltatás, például komplett közért települt a fesztiválra, csakúgy, mint a Szigeten. Ráadásul a fesztivál ideje alatt azok is távol maradnak, akik "csak" nyaralni jönnének, részint a tömeg, részint a megemelt árak miatt. A  pluszbevétel, ami nem a település, hanem a lakók kasszájába érkezett volna, megcsappant, miközben a fesztivállal járó egyéb hatások megmaradtak. S azt már a Szigettel kapcsolatban is minden évben megtapasztaljuk, hogy alacsony az ingerküszöb: egy hétre, de egy hétvégére sem tolerálja a környező lakosság a normálistól eltérő terhelést, még akkor sem, ha az pénzt és ismertséget, ami meg újabb pénzt hoz a városnak.

„Egy fesztivál megrendezése mindenhol jár kényelmetlenséggel is, de immáron harmadik évtizede teszünk meg mindent azért, hogy sokkal többet adjunk a helyieknek, mint amennyi kellemetlenséget okozhat a sok tízezer turista jelenléte. Legyen szó Sopronról, Budapestről, vagy bármely régióról. Zamárdi nagyon közel áll a mi és a közönségünk szívéhez is, így mindent elkövetünk annak érdekében, hogy tervezhessük a közös jövőt” – nyilatkozta Lobenwein Róbert, a Sziget Zrt és a Volt Produlció társtulajdonosa a portálnak, aki azt is elmondta, hogy a B My Lake új helyszínét addig nem szeretnék nyilvánosságra hozni, ameddig nem dől el, lesznek-e nyáron tömegrendezvények.

Úgy tűnik a fesztiválszervezőket az ág is húzza. (Velük együtt a fesztiválozókat is.) Hozzátennénk, hogy a  Szigettel kapcsolatban is várhatók lesznek csatározások (adja isten, hogy tévedjünk), mert a Hajógyárival szemben egy ordas nagy lakópark épül, egy részük pofával a Dunának, több ezer emberrel, tervezett gyaloghíddal a szigetre, effélék. Feltehetően lesz pár szavuk ahhoz, hogy nyáron egy hétig telibe kapják a zenét.

Amikor azt írtuk, hogy a vírus után az élet soha nem lesz már olyan, mint volt, igazából nem ezekre a dolgokra gondoltunk.

 

Balaton Sound, Strand Fesztivál, B My Lake, Zamárdi. Lobenwein Róbert

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek