Kukoricából lesz a kanál idén a Művészetek Völgyében

2019/03/08  ·   Fesztivál   ·  Labancz Andrea

Idén július 19. és 28. között várja a fesztiválozókat a Művészetek Völgye – a már megszokott Kapolcs-Taliándörögd-Vigántpetend háromszög vonzáskörzetében.

Fotó: Művészetek Völgye/FB

Idén 29. alkalommal várja a méltán híres fesztivál a koncertek, kiállítások, színházi darabok iránt érdeklődőket, ahol az első két külföldi sztárfellépő neve is hivatalossá vált.

A Romániában született, de Németországban élő Alice Francis és csapata július 20-án este ad koncertet a Panoráma színpadon. A „Miss Flapperty“ becenévvel ellátott énekesnő 2012-ben jelentette meg első albumát, aminek bemutató turnéja a hazánkban is többször megfordult Parov Stelar vendégeként zajlott. 2017-ben kiadott Electric Shock című lemezének dalai is az elektro-swing témakörben mozognak.

Második húzó név a bejelentésben a brit indie rock éra viszonylag fiatal produkciója, az Amber Run, akik július 25-én lépnek majd színpadra. A három tagú csapat 2012-es alakulása óta összesen két stúdióalbumot dobott piacra, melyekről a kritikusok is elismerően nyilatkoztak. Turnéztak a Kodaline társaságában, és felléptek már a Reading fesztiválon is.

Mindeközben tovább zöldül a fesztivál. Már eddig is rendkívül nagy hagsúlyt fektettek a szervezők a környezettudatos fesztiválozásra, de idén rátettek egy lapáttal. Nem csak a repoharak bevezetésével és a szelektív hulladékgyűjtők megsokszorozásával újítanak, de náluk az sem lesz "büntetendő cselekmény", ha valaki otthonról hozott evőeszközöket használ, és abba kéri ételét/italát. Azonban a helyszínen használatos eszközök sem a műanyag ipart gazdagítják, ugyanis idén a fesztivál vendéglátóhelyein cukornádból készült tányérokat, tálcákat és kukoricából készült evőeszközöket használnak majd, amiket a fesztivál végén Keszthelyen fognak komposztálni.

A Művészetek Völgye médiacsapat 2019-ben különleges tábort indít Völgy Fényműhely címen, ahová azokat várják, akik komolyabban érdeklődnek a videózás és a fotózás iránt. A jelentkezők Magyarország legnagyobb fesztiváldíszletében tanulhatnak, ahol gyakorlati workshopok, profi eszközök, oktatók és mentorok segítik a munkát, és így készíthetik el életük filmjét vagy fotóit. A táborba külön kell jelentkezni, és persze külön díjazással rendelkezik. Bővebb infó ide kattintva: Völgy Fényműhely

Művészetek Völgye, fesztivál, 2019, Kapolcs, Taliándörögd, Vigántpetend, Alice Francis, Amber Run

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek