Lépten-nyomon belebotlottunk a Szigeten valami izgalmasba, de a végére mi sem számítottunk...

2017. augusztus 15.  ·   Fesztivál   ·  mmi

Történelmi pillanat következett be a Szigeten, legalábbis a számomra: 20 év után végre volt egy nap, amikor – egy kivétellel – mindent megnéztünk, amit akartunk, sőt, találtunk bónuszpontokat is. Nem is hiszem el...

Lépten-nyomon belebotlottunk a Szigeten valami izgalmasba, de a végére mi sem számítottunk...

Aki évről évre szigetel, az pontosan tudja, miről beszélek: ember tervez – a Sziget végez, általában hamarabb/később és máshol, mint gondolnád. Szorongattam a naptárból kitépett oldalt, amire délelőtt felskicceltem a tervet, és a nap végén jóleső érzéssel gyűrtem vissza a zsebembe: pipa! Nyilván ez soha többé nem fordul elő, már ha kettőnél több program szerepel a listán...

Már eleve az, hogy odaértünk a négykor kezdődő koncertre... Na jó, majdnem. Miközben a bemelegítő kört tettük, meg-megálltunk a szembe jövő látványosságok miatt, meg aztán bámultuk egy kicsit a csapatot is, akik a sarki kocsmában meglehetősen jó hangulatban őrjöngtek Mariah Carey All I Want For Christmas Is You című számára.

Először velük futottunk össze, a két titkos ügynök először eltakarta a kamerát, de aztán jóváhagyták a fotózást:

Pár lépés múlva egy hátborzongató csordával futottunk össze, még  a horrorfilmeken edzősött pasim hátán is futkározott a hideg, mert a kizárólag kerékpáralkatrészből összerakott szerkezetek (majdnem) teljesen önállóan lépkedtek.

Így fotón nem para, de amikor elmegy melletted... A sokkból felocsúdva rohantunk a nagyszínpadhoz, George Ezra koncertjére. Évekkel ezelőtt egy Budapest Essentials koncert alkalmával már volt szerencsém látni őt, akkor egyszálgitáros felállásban, most itt volt az egész zenekar. Ha ránézel egy ismeretlenre, van egy feltevésed arról, milyen hangon fog megszólalni. Ha erre a nagyra nőtt kamaszra pillantasz, tuti nem gondolod, hogy AZ A HANG jön ki majd a torkán, amivel rendelkezik. Lenyűgöző. Szinte érthetetlen, miért nem lett nagyobb sztár a könnyűzenében, csak arra tudok gondolni, hogy ha megmaradna egyetlen műfajnál, legyen az a blues, a country vagy a rock and roll, nagyobbat robbanthatna, de ő ezek mixét választotta, és köszöni, jól van. Választhatta volna Bublé-módszert, kijönni az örökzöldekkel, aztán támadni a sajáttal, de ő a maga útját járja, és ez tiszteletre méltó. Természetesen elhangzott a  Budapest is, erről a FB oldalunkon láthatsz videót, a tűző napon olvadozó közönség ezt és a többit is nagy-nagy, mondhatni: meleg szeretettel fogadta.

A papírforma szerint a színház sátor jött volna, ahol Dada Masilo dél-afrikai táncosokkal állította színpadra A hattyúk tava című előadást, de nem fértünk be. Nem sokáig bánkódtunk, mert a joker helyszín, az Európa Színpad megint valami bazijóval szolgált helyette. Három srác, három lehengerlő srác, három oltári jó hangú srác tolta a rockot, a punkot – valljuk be, ezek a műfajok meglehetősen alulprezentáltak a Szigeten. Yves Krismer, Benedikt Trenkwalder és Jan Haußels, noha olaszul köszöngettek, Ausztriából érkeztek, ők a MOTHERS CAKE, jegyezzük meg! A dobosnak, bakker, olyan hangja van, hogy lehidaltam, kérjük őket vissza minél hamarabb. Ha az Európa Színpad a Sziget keltetője, akkor talán ezeket a jó kis bandákat is viszontlátjuk, remélhetőleg hamarabb, mint 2018 augusztusa.

A soundchecket jártunkban-keltünkben hallottuk, úgyhogy rongyoltunk át a világzeneire, ahol már megint ezek a franciák rogyasztották rá az eget a jónépre. A breton La Gapette-nek saját stílusa van, névvel-címmel: a muzouche – ami magában hordozza a harmonikás bal-musette és a manouche jazz hagyományát. Egy csomóan vannak, énekelnek, táncolnak, buliznak, isznak a színpadon, miközben tolják a remek muzsikát, úgyhogy a nagyérdemű bokázott is rendesen, miközben lent és fent egyaránt mindenkinek a füléig ért a vigyora, igazi örömzene volt. Természetesen, az utolsó két számra értünk oda... De még így is kellő löketet adott az egész estére.

Utánuk az A38 jött, mert valami jó megy bent, hallgassunk bele, és tényleg, bár egészen más műfajt képviselt a brit Nothing But Thieves. Az alterrock fiókba betuszkolt formáció kis (nagy) túlzással olyan volt nekem, mintha a Depeche-t leöntötték volna savval. Pacemakerrel rendelkezőknek nem ajánlott, mert ettől a basszustól tuti kiesik a szerkezet az ember mellkasából, az is csoda, ha a szíved bent marad. De valljuk be, néha annyira jólesik, amikor berezeg az egész tested, és kisebb transzba taszít a mélynyomó...

Sietési a nagyszínpad előtti térre, mert jön a pompom-parti... Ezek az eventek tökéletesen megmutatják az egyedek életképességét. Fogalmunk sem volt, hol osztják, szórják a pomponokat, de volt, akinek tele lett a keze velük, többen persze csak kettővel hadonásztak, és akadtak, akiknek egyszerűen nem jutott. Még csak a közelébe sem kerültek a pompom dealernek. Ezek voltunk mi. Még a barátaim között is csak olyanok vannak, akik bármilyen körülmények között szereznek zászlót, labdát, mif*szomat, nekem ez soha nem ment. Levontam a megfelelő következtetést, a darwini felosztás szerint a gyengék közé tartozom, és egyszer meg fognak enni vacsorára. Viszont kérjük vissza a tavalyi, ligetvédős csávót, mert ez a mostani levezető vagy moderátor vagy mi a fene csaj mindent csinál, csak hangulatot nem.

Vacsitime. Mit együnk. Ööö... mennyiért együnk mit... A rövid számtanóra után úgy döntöttünk, hogy inkább elisszuk a pénzt, mint megesszük, úgyhogy a Szigetre telepített Aldit céloztuk meg. Élmény volt. Oltári hangos zene, táncoló pénztárosok, vidámság, buli, disznósajt. Úgy kajáltunk, legalábbis a burgerfaló többiekhez képest, mintha egyenesen a szántóföldről jöttünk volna, ám degeszre ettük magunkat kétezerért ketten. Májkrém is volt.

Aztán eleget tettünk egy meghívásnak. Vigyázat, termékmegjelenítés következik! Oltári jólesett, hogy végre valakinek eszébe jutottak a porban menetelő sajtómunkások. Ez errefelé nem annyira divat: a Bacardi azonban meginvitált minket a mostrumukba. Az úgy szok' lenni, hogy kapsz egy bónt, amire vehetsz egy db italt meg esetleg egy db pogit, aztán a feladat teljesítve, helló, mehetsz a dolgodra. Nos, itt ennél sokkal nagyvonalúbb házigazdáink voltak, ha akartuk volna, egész este itt piálhatunk volna, de természetesen nem éltünk vissza a gesztussal. A mixerek tevékenyégét úgy bámultuk, mint a gyerekek, de aztán persze úgy ittunk, mint a felnőttek. Méltósággal...

Még egy dologért roppant hálásak vagyunk a cégnek: ebből a magasságból, amit a terasz nyújtott, soha nem láttuk a Szigetet. (Illetve, egyszer, az óriáskerékből lehetőség adódott volna erre, de tériszonyosként a fülke aljában kuporogva imádkoztam a minél előbbi landolásért.) Végignézve ezt a hatalmas mozit, hirtelen – így, 20 év után – megértettem a Szigetet. Mindig úgy mentünk ki, mintha nagyítóval közlekednénk, részleteket emeltünk  és elemeztünk ki, de igazából a nagy egészet nem láttuk meg. Azt a hihetetlenül színes és hatalmas masszát, amelynek ha rázoomolsz egy-egy részletére, önfeledt, boldog embereket, minifilmeket, rövid bejátszásokat látsz, ahogy ismeretlenek egymásnak szaladnak, ismerősök kergetőznek, csapatokba verődött emberek táncolnak, egyedül levő, de egyáltalán nem magányos emberek billegnek ide-oda. Hullámzott a tömeg, és noha tízezrekből állt, mégis egy volt, összetartotta az a feeling, amit már sokan sokféleképpen próbáltak megmagyarázni, de mi most kihagyjuk.

Ami meg közben a nagyszínpad műsorát illeti: mi ez a szar?– kérdeztük idefele az úton, aztán a teraszon ácsorogva már eléggé bejött mindaz, amit Two Door Cinema Club csinált, úgyhogy bocs, fiúk a felületes véleményalkotásért.

Papír elő, következő állomás: cirkusz. Tüzeses lángosos cirkuszos izé. Udvariasan néztük egy darabig, miként csóválják erre-arra a fáklyákat, aztán töredelmesen bevallottuk egymásnak, hogy halálosan unjuk. De azért szép volt!

Helyettesítő progi: világzenei, Klezmatics. Egy lassabb dalnál a könnyünk csorog, annyira szépen énekel az úriember, aztán felpörög a ritmus, és a fényképezőgépet is képtelenség tartani, úgy döng a deszka, mert járja itt mindenki, csak egy idősebb úr bóbiskol az autógumikból összeeszkábált fotelban... (Később még visszatértünk ide PASO-ra, de a frontember annyit dumál két szám között, hogy inkább lemondunk az élményről, bár, ahogy partnerem megjegyezte, a hangja miatt ez a bűn bocsánatos.)

A bacardisok azt írták, ha van kedvünk, a főprodukciót, vagyis Major Lazer mijét? koncertjét... azt nem... fellépését... szettjét... is megnézhetjük a teraszról koktélszürcsölés közben – és ismét éltünk a lehetőséggel. A Daiquiri mennyei is volt, és külön tetszett, hogy a mixer a kézfejére cseppentett mintából állapította meg, hiányzik-e valami még belőle, no de a másik... Én úgy vagyok vele, és elnézést kérek minden rajongótól, hogy ha valami titkolnivalóm lenne, akkor Guantánamón elég hatékonyan szóra tudnának bírni azzal, ha összezárnának egy Major Lazer-cédével. Szerintem 20 perc után azt is bevallanám, amit még olvasni sem olvastam, nemhogy csináltam. Próbáltunk valami pozitívumot keresni a dologban, két mozzanatra bukkantunk: 1. magyar mezben léptek fel, 2. vagy 50 ezer ember táncolt lelkesen – ami igazán impozáns látvány. Sajnos, sokkal többre nem jutottunk.

No de következett a második próbálkozás a cirkusszal: a Mindnight Circus, avagy a Cirque Alfonse: Barbu című előadása. Hát, én még ennyire beteg és egyben ennyire szórakoztató előadást nem láttam. Ma még van egy, tehát nem akarok spoilerezni, igazából semmi extra teljesítmény nincs benne – ehhez Karinthynak azért lenne pár szép szava – , de az egész miliő és a hangulat olyan dimenzióba röpít, amelynek a vége szinte egyértelműen csak az lehet, hogy szemmagaságban egy farkat fogsz látni... Külön köszönet Labancz kolléganőnek, hogy sorban állás viszontagságaitól megkímélt minket, és azért is, mert a műsor ismeretében mindig intett, amikor jobban tettem, ha beélestettem az optikát...

Tavaly még a Szigettel szemben laktam... Amikor poroszkáltam hazafelé, mindig anyai szeretettel néztem a félig hévsíneken ücsrögő, elcsigázott fiatalokat. Ma már pár megállóval arrébb van a bázis, így szinte jólesett, hogy most én is odakuporodhattam közéjük, olyan volt, amikor a csúnyalányt a szépek meghívják egy házibuliba:)

Nagy csapatás már nem volt a héven, hajnal 3-kor már mindekit agyonnyomnak az élmények, és hát azokban hétfőn jócskán részünk volt.

 Az összes fotó itt

Sziget 2017

 

 

Szólj hozzá!


Bencze Máté döntős!!!

Bencze Máté döntős!!!

A Magyarországot képviselő Bencze Máté szaxofonos bejutott a döntőbe a Fiatal Zenészek Eurovíziós Versenyében Edinburghben.
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Az időjárás tönkretette 12 ezer ember szórakozását – elmaradt a Backstreet Boys koncertje

Óriási vihar tombolt, az egyik beengedő kapu a rajongókra is dőlt a népszerű zenekar oklahomai koncertje előtt – írja a CNN értesüléseire hivatkozva a Startlap.hu.

Szentendre megint éjjel-nappal nyitva lesz

Hagyományosan augusztus utolsó hétvégéjén rendezik meg az év „legszentendreibb” eseményét, a Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva fesztivált. A mind műfajilag, mind tematikailag sokszínű programsorozatban több, mint 162 esemény várja a látogatókat a három nap alatt.
Koncert.hu már a mobilodon is!
Koncert.hu Android alkalmazás Koncert.hu iPhone alkalmazás
Új koncertek