Elöljáróban egy jó tanács: a Sziget előtt közvetlenül (tehát a nagykoncert előtt 3 órával) semmiképpen ne menjetek el mozgásszervi kezelésre, még akkor sem, ha hetek óta ez az egyetlen üres időpontjuk. Az élményt, hogy csorgó könnyekkel harapod a műbőr priccs fejrészét, fájdalom formájában viszed majd tovább, s ez vélhetően lerövidíti a kint tartózkodásod hosszát. És rontja a minőségét.
Még egy. Azoknak szól, akik vip, press, artist vagy bármilyen más szabadpályás jeggyel akarnak bemenni. Ha mondjuk 7-re szeretnél bejutni, ne fél7-kor állj be a sorba a voucher beváltása céljából... Tegnap 7-kor kilométeres, több ágú sor volt, és hát megint kitört vmi hirig a türelmetlenkedők között. Pedig a pultnál ülők jól végzik a dolgukat, de mire előkotrod a személyid, mire előkeres az adatbázisból, mire beszkenneli a személyid mindkét oldalát, az idő. A Sziget nem az anyád. Megkapod az ingyenjegyed, aztán magadnak kell gondoskodnod a bejutásról, nem fog kézen fogni, és szépen átvezetni a tömegen: menj oda hamarabb, vagy menj oda délelőtt (én ezt tettem, hárman voltak előttem). Ha már ingyér' jutsz be, vmi energiát te is fektess a dologba. Ez tavaly is probléma volt, tavalyelőtt is – az emberek nem tanulnak, de még mindig verekednek a sorban.
Az első barátkozós kör során megállapítottuk, hogy idén mintha kevesebb sátor lenne, nem folynak ki az utakra, sőt.
A szigetpletykák szerint 15 ezerrel kevesebb hetijegy fogyott, és ez a területfoglaláson is meglátszott, meg azon is, hogy kényelmesen lehetett sétálni, mi több: a Billy Talent-koncert alatt simán átvágtunk a tömegen a nagyszínpad egyik sarkából a másikba: ilyet régen éltünk át, legalábbis ennyi idő és ilyen kevés taposás árán.
Szólunk, hogy még mindig divat az állatfigurás kezeslábas, a rózsaszín paróka és a művirágkoszorú. De a legjobb mégiscsak az a csaj volt, aki a Hajógyári előtti egyik utcában ült az útpadkán – fején egy kissé oldalra billent koronával. Ő már akkor királylány volt, amikor még be se ment :)
Mondjuk, a koncert.hu plüssállat-különdíjasa most ő lett:
A Billy Talent remekül megalapozta a hangulatot, bár előttük egy bosnyák SKA-P lépett fel (Dubioza Kolektív), és állítólag az sem volt semmi. A kanadai punk rock banda komolyan vette a feladatot, óriási lendülettel és fesztiválkoncerthez méltó színpadképpel csapták szét a dzsungelt (I say Buda, you say Pest...), hogy aztán később Pink kényelmesen átsétálhasson ezen az ösvényen.
Néztem/hallgattam volna még, mert szerintem kevesebb az esélye annak, hogy beléjük futok, mint annak, hogy a Bëlgába, de a társaságom menni akart a koncertjükre, én meg örültem, hogy végre nem egyedül vagyok – győzött a szociális kényszer. A zászlós fő utcán már tudni lehetett, hallani még nem, hogy melyik számnál tartanak, a nemzeti színű fénysávok mutatták, hogy a Magyar Nemzeti Hiphop megy... A Sziget Murphy-törvényeinek egyike az, hogy ha otthagysz egy koncertet egy másikért, tuti, hogy az utolsó két számra érsz át. S lőn. Viszont a zenekar ismét – mint annyi éve minden fesztiválon – kieresztős terápiában részesítette a közönséget, és mindenki torka szakadtából üvöltötte a kapdbeaf@szt és a többi, nyomdafestéket és képernyőt nem kímélő kifejezést. Köszi. Már nagy szükségünk volt egy kiadós káromkodásra.
Innen a hátsó úton elindultunk a nagyszínpadhoz, de útunkat állta az Európa Színpad, ahonnan bazi jó zene jött, beszaladtunk hát – és még elkaptuk a 2 utolsó számot :) A műsor és a színpad háttérfelirata szerint Elle Exxe lépett fel zenekarával, hát, hallgassatok bele, simán elmenne az A38-on is. A színpadon a csaj lehegerlő volt, karizmatikus, pörgős, odaragasztós. Szívesen látnám még.
A fenti fotón is látható biztonsági őr a világ legjófejebb biztiboya. A szabály az, hogy csak az első 3 számot lehet a fotós árokból fényképezni – jócskán túl voltunk ezen, meg sem próbáltam közelebb menni, erre odaintett, hogy menjek csak be, onnan jobb. RESPECT! Ő volt az, aki felhívta a figyelmemet az alábbi témára: Nézd, black&white! :)
A másik Murphy az, hogy ha egynél többen vagytok, valakinek MINDIG pisilnie kell. Nem akkor, amikor az első hugyos beröppen a klotyóba, nem. 5 perccel később. Én tegnap többet álltam különféle vécék előtt, mint mondjuk a pultoknál, és még az is megfordult a fejemben, hogy talán mégis jobb egyedül. Pedig már egész jó helyet fogtunk a Pink-koncertre, de föl kellett adni az állásunkat. Így mentünk minden pisilni, mert a harmadik Murphy az, hogy ha a Szigeten szétszakad egy társaság, az életbe' nem találják meg egymást. Dacára a telekommunikációnak.
Pink akkorát lendített a kezdőhintán, hogy azt hittem, kirepülünk a Szigetről. Nem finomkodott itten bemelegítéssel (biztos, hallotta a kanadaiakat), felvezető akkordokkal: egyből belecsapott. Ahol álltunk, jó hátul, a hugyosok miatt, hogy közel legyen a toitoi, elképesztő jól szólt a cucc, s noha a színpadból szinte semmit nem láttunk, a kivetítőkön mindent pompásan lehetett követni, kivéve azt a területet, amit eltakart egy fa. Erőteljes, tiszta hang, dögös zene, jó zenészek, kiváló vokálosok, biztosan jó táncosok (az operatőr annyira nem volt beléjük zúgva, csak sejteni lehetett, mit csinálnak), kedves és közvetlen kommunikáció a közönséggel, jól felépített műsor, színpadkép, miegymás: ezt mind egy szóval úgy hívják, hogy PROFI. Jó, meg is kérte az árát, de ha tavalyi fád főfellépőre gondolunk, hadd szóljon. Egyébként sem a mi pénzünk. Vagy egy kicsit de.
Sokatmondó részlet, hogy amikor a koncert nagyjából derekán az egyszálgitáros-ücsörgős-énekléses ment, az könnyen leültethette volna a bulit, de azt láttam, hogy körülöttem mindenki tátott szájjal hallgatja, és a szám végén ugyanazzal a vehemenciával tapsol, mint a fullzenekaros letámadásnál. Így kell ezt csinálni, ez egy FESZTIVÁLKONCERT – motyogtam magamban, de akár hangosan is mondhattam volna, mert több tízezer ember között kevesen vitatkoztak volna velem. A kolléganő majd részletesebben is ír a koncertről, nem venném el a kenyerét, bár a csücsköt már leloptam róla.
A húszéves tapasztalat mondja, hogy ha a Magic Mirrorba valami érdekeset, jót, izgalmasat szerveznek, akkor egy órával előbb oda kell menni, mer' különben nem férsz be. A Somló Tamás emlékére rendezett koncert kimerítette a fenti értékeket, ezért kelletlenül bár, de otthagytuk Pinket, hogy immáron nélkülünk szálldoson a közönség feje felett, hozzánk úgysem ért volna el a drót. Ez volt a nap sokadik hibája. Egyrészt valami miatt (sejtés azért van) nagyon nehezen találtuk meg a sátrat, pedig nyilván ott volt, ahol tavaly, legfeljebb egy lukkal arrébb, de sötét volt meg miegymás. Másrészt valaki éhes lett, tehát meg kellett állni enni, aztán valaki szomjas lett – hogy a többivel kapcsolatban ne ismételjem magam...
Így, kérem, elmondhatom azt, hogy jövöbelátó képességgel rendelkezem, mert szóról szóra azt történt, amit hetekkel ezelőtt megírtam:
Nem fogunk beférni a Magic Mirrorba
Hát, nem is fértünk. Nem igazán értettem, ha én, a mezei egér tisztában vagyok ezzel jó előre, a szervezők miért nem, volt ott még több üres helyszín, lehetőség, miért nem éltek vele, miért kellett pont a legkisebbe betárazni a népet... Jó, szép meg hangulatos. De kb. ennyi. Kifogytak az érvek. Sajnáltuk. Az MTI jóvoltából azért van róla egy fotónk. Így meg pláne.
Mivel addigra a kezelt végtag, jelesül mindkét talp felmondta a szolgálatot, én elindultam haza. Így pont ellentétes irányba haladtam a Sziget jelenlevő lakónak 90 százalékával. Helló, könnyed sétálás, helló, nemtaposás: a Sziget visszakapta az igazi arcát.
És ez valószínűleg így van jól. Szörnyű ez a huszonötös izé, mert az ember óhatatlanul elkezdi számolni a magáét is, de legalább képez egy olyan polcot, amelyre a tegnapi estét föl lehet tenni, hogy: na, ez méltó nyitás volt!
Szólj hozzá!