Nyílnak a Völgyben a Geszti-szóvirágok

2025/03/25  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu,

Július 18. és 27. között vár mindenkit idén a Művészetek Völgye – a Kapolcs, Taliándörögd, Vigántpetend hármas összművészeti fesztiválja most újabb neveket jelentett be.

Már nyílnak a Völgyben a Geszti-szóvirágok

A Művészetek Völgye három díjjal a zsebében készül a 34. fesztiválra, míg novemberben a párizsi Heavent Festival Awards díjátadón a legjobb kelet-európai fesztivál díját hozhatta el, addig február elején fenntarthatósági különdíjat kapott a Turizmus Gálán, nemrég pedig Kiválóság a fenntarthatóság terén díjjal jutalmazták az Indo-European Council díjátadóján.

Vigántpetend legnagyobb helyszínén a Cirque du Tókertben nevéhez méltóan olyan produkciók kapnak helyet, mint a legismertebb artistáktól, a Rippel fivérektől a 5element Rippel Brothers Show, Simon István: Nárcisz darabja a Nemzeti Táncszínházból, FrenÁk Pál Társulata a Fiúk című előadását hozza el, amit a Trafó falai között láthatnak legtöbbször az érdeklődők, valamint a Feledi Project Szálkák előadása is ezen a helyszínen lesz látható.

A színházi és cirkuszi előadások mellett természetesen a zene sem maradhat ki, a korábban már bejelentett Panoráma Színpados Franz Ferdinand elhozza idén Kapolcsra a legújabb lemezét. Vigántpetenden a Cirque du Tókert színpadon a Budapest Bárimmáron Németh Juci nélkül – és Dés László is fellép, ketten pedig kerek szülinapot ünnepelnek, itt lesz látható a Geszti Sixty és a HOBO 80 is.

A Művészetek Völgye egyik legismertebb helyszíne a Kaláka Udvar idén szintén Vigántpetendre költözik, itt biztosítja a nyüzsgést az irodalom és zene határmezsgyéjén. Több alkalommal Így írnak ők előadásra mehetnek az érdeklődők Nyáry Krisztián vezetésével Kiss Judit Ágnes, A Bence kalandjai, Kemény Zsófi, Louisiana Double részvételével. Szalóki Ági, ifj. Tóth Istvánnal és Szabó Dániellel gyerekkoncerttel várja az érdeklődőket, Szabó T. Anna pedig zenés versimprót tart Szirtes Edina Mókus, Fekete Richard, Varró Dániel, Molnár György társaságában. Kecskés Karina és Karsai Veronika Lélekmadár műsora is itt lesz, de helyet kap Boggie és Petruska Hunclorique előadása is. Az udvar házigazdái – Gryllus Dániel, Gryllus Vilmos – Sebestyén Mártával Tizenöt zsoltár címmel az Ószövetségi ének- és imádság gyűjteményéből adnak elő egy csokorral.

Vigántpetendről el sem kell mozduljunk, ha ezen felül irodalmi és zenei műsorokkal is találkozni szeretnénk, a Poket Udvar idén is irodalom és zene olvasztótégelyeként működik majd. Saját irodalmi világába vezetnek be olyan művészek, mint Hegedűs Józsi, Ferenczi György, Agócs Marci, az Aurevoir. frontembere és Juhász Zoli is. A Komp Kollektíva Cseh Tamás-estjét hozza el, Kollár-Klemencz László és Háy János pedig Kutyagolóval érkezik. Koncertek terén Henri Gonzo a legszebb melankolikus magyar dalokat szólaltatja meg, de a jól ismert dalpremierek is helyet kapnak többek között a 4S Street is itt debütál új dalával.

A Völgy hangulatát Taliándörögdön is élvezheti a közönség, ahol az egyik legsokszínűbb helyszínen a Világzenei Udvar színpadán olyan nevek adnak koncertet, mint Palya Bea, Ferenczi György és az 1ső Pesti Rackák, Borbély-Dresch Quartett, a Góbé, Pál István ”Szalonna” és Bandája, a Kerekes Band vagy Csík János és a Mezzo. A világzene legismertebb nevei mellett a fitalabb generáció tagjai is szép számban lehetőséghez jutnak: biankahaidu, Koszika, KACAJ, Cimbaliband, Chalga, Csángálló, Liana, Tárkány Művek, Romano Glaszo koncertjeit is hallhatja a közönség, de Little G Weevil, a Cimbaliband, Szalóki Ági gyerekkoncertje, Canarro Maszkurával kiegészülve, a Vodku Fiai és a Blue sPot pedig Cseh Tamás dalaival a Kétféle Változatban címre hallgató előadással várja az érdeklődőket.

 

Harcsa Veronika idén is az ország legnagyobb művészeti egyetemével fogott össze, a Harcsa Veronika Udvar x Mome lépésekre található a Színház Színpad – Templom helyszíntől, ahova szintén érdemes ellátogatni az előadások után, hiszen itt olyan embereket lehet majd látni, mint Szirtes Edina Mókus és Nagy János Yancha, a Söndörgő: Gyezz műsora, cancel., Lenkke_, Henri Gonzo és a Papírsárkányok, Hegedűs Józsi és a Vadvirág együttes, Villő, a Modern Art Orchestra vagy épp a Karaván Família.

Taliándörögd nagyszínpadán is teljes a névsor, az eddig bejelentett előadókhoz csatlakozik a Parno Graszt, a Duckshell, Ajsa Luna, Cserihanna, Péterfy Bori & Love Band, a Hűvös, a Fiúk, a Csaknekedkislány, Saya Noé, a Szabó Balázs Bandája, a Kiscsillag, Kolibri, Sisi, a Soulwave és a Honeybeast is.

 

Először lép fel Koncz Zsuzsa a Völgyben

 

Művészetek Völgye, Geszti Péter

 

 

Szólj hozzá!


Elmúltak a mocskos idők...? Az Európa Kiadóval ünnepli 23. születésnapját az A38 Hajó

Elmúltak a mocskos idők...? Az Európa Kiadóval...

Az Európa Kiadó neve már évek óta összeforrt a Hajó születésnapjának megünneplésével, így a magyar alternatív zenei szcéna kultikus...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Phil Collins, Iron Maiden, Billy Idol, Oasis – masszív angolszász dominancia az idei Rock and Roll Hall of Fame beiktatáson

Az idei beiktatási lista erősen az angolszász tengely felé billen: a 2026-ban bekerülő előadók között ott van Phil Collins, Billy Idol, az Iron Maiden, a Joy Division / New Order, az Oasis, Sade, valamint az amerikai vonalat képviselő Luther Vandross és a Wu-Tang Clan is. A Rock and Roll Hall of Fame a névsort keddre virradó éjjel...

NYIT A KOBUCI – és rögtön felpörög a szezon

Az óbudai Kobuci Kert április 15-én nulladik nappal nyitja meg a 2026-os szezont, majd többnapos nyitóhétvégével indul be a program. Az első hetekben már egymást érik a koncertek: a Zuboly nyitóbuli, a Péterfy Bori & Love Band teltházas estje, a Random Trip születésnap, valamint az Anima Sound System és az Analog Balaton koncertjei...
Új koncertek