Az az igazság, hogy az idei fesztiválszezonnak már eleve nem a szokásos lelkesedéssel indultam neki. Az okait még magam is keresem, lehet, hogy sok volt a két év kihagyás, lehet, hogy csak szimplán én változtam meg annyira, hogy már nem emelkedik meg a pulzusszámom, ha meglátom az össznépi banzájok hirdetéseit a közösségi felületeken. Mindenesetre idén eddig minden fesztiválnak úgy indultam neki, hogy alig néztem át a programfüzeteket, sodródtam a történésekkel.

Évek óta búslakodom több ezer magyar embertársammal együtt azon, hogy ez a fesztivál egyre inkább a külföldiekre koncentrál. Persze, értem én, hogy onnan jön a lóvé, őket kell ide csábítani, hisz ezen a területen is nagy a versengés, ugyanakkor még mindig azt gondolom, hogy a magyarokra is fordíthatnának a jelenleginél kicsivel több energiát, mind a fellépők, mind egyéb területen. Az árképzésről nem beszélnék többet, mindenki tisztában van azzal, hogy az átlag hazai fizetésekhez viszonyítva rohadt drága minden, a külföldiek viszont röhögve költenek el százezreket egy hét alatt. Aki rutinos fesztiválozó, az tudja hogy kell ezt „okosba” megoldani, a kezdők meg majd megtanulják. :)

Annak idején már a Volt kapcsán is megjegyeztem, hogy erősen érezhető volt a szervezők részéről a spórolás – lásd: a feszt területének és a helyszínek csökkentése, a díszletek és egyéb kiegészítők eltűnése –, mindez a Szigetre is elmondható. Rengeteg kedvelt programhelyszínünk ment a süllyesztőbe, ami azért is fájdalmas, mert a Sziget ezektől volt különleges. Valójában megértem, hisz az idei szezon tervezésekor még javában covid-lázban égett a világ és eléggé kétséges volt, mikor bulizhatunk újra együtt tömegesen. Azonban két dolog mellett nem tudok elmenni szó nélkül. Az egyik, a mindent beterítő por, amit a korábbi években a napközbeni locsolással igyekeztek enyhíteni. Nos, erre a szolgáltatásra szervezői részről idén biztosan nem volt igény, ugyanis minden kint töltött nap után úgy érkezem haza, mint akit a haverjai a strandon bosszúból beástak a homokba. Ez persze egy alapos fürdéssel orvosolható, viszont amíg a helyszínen tartózkodik az ember, sokszor kerül fulladás-közeli állapotba, még úgy is, ha nem allergiás. Persze az is lehet, hogy ez valami preventív megoldás a vírusok ellen, ugyanis a negyedik napon már a szitizenek fele önként járkált maszkban vagy takarta el az arcát bármivel, ami a kezébe akadt. Mondanám, hogy sebaj, majd egy alapos kézfertőtlenítés és arcmosás segít a dolgon, de itt jön képbe a kettes számú kiakasztás. Fertőtlenítővel a Sziget területén SEHOL nem találkoztam, OK, a covid alatt ez nagyjából midnenki alapfelszereltségébe befúrta magát, de  hogy szappannal is alig... Én nem vagyok az a vírusoktól rettegő figura, de azért úgy végig tolni egy fesztivált, hogy nem gondoskodunk a higiéniáról, szerintem felelőtlenség szervezői részről és példátlan is az idei szezonban.

Hogy jó dolgot is mondjak, nagy örömmel fogadtam már a Volton is, hogy a szakmai belépésért nem kell külön sorba állni (vagy keresgélni az illetékes konténert), így a bejutással nem volt problémánk. A programhelyszínek elrendezése a terület tömörítése miatt néhol változott, nekünk is meg kellett tanulni, hogy inkább használjuk a térképet, és ne rutinból közlekedjünk. A mellékhelyiségek száma egy fesztiválon sosem lehet elegendő, viszont piros pont, hogy egyre több helyen volt konténeres megoldás a toi-toi változat helyett. Még egy piros pont azért, hogy a kézzel fogható útlevél – ami egyben programfüzet is – maradt, és benne a kedvenc pecsételős játékunk is. (Bár az idei ajándék az összegyűjtött pecsétekért szintén megér néhány keresetlen szót. Emlékeztek még a 70-es 80-as években mindenki által használt úgynevezett necc szatyorra? Ez az a hálós valami, amiben leginkább a dinnyét hordtuk haza nyáron, és ami rendre szétvágta a tenyered a cipekedéskor. Nos, ennek a remek találmánynak a szigetes utánzatát kaptuk ajándékba – a meetingen, ahol nagy ötletelések közepette megszületett a végeredmény, szívesen lettem volna tapéta, mert kifúrja az oldalamat a kíváncsiság, hogy milyen megoldást vetettek el...)

No, de ejtsünk néhány szót a programokról is. Bár a Bastille és a Kings Of Leon koncertje ismét felejthetetlenre sikerült, az általam nagyon várt Kensington búcsúfellépése ezzel szemben vérszegény és kevés volt. Az is fura, hogy szemmel láthatóan idén hiába van kiírva egy koncert másfél órásra, vagy később kezd a fellépő, vagy előbb fejezi be, esetleg mindkettő. A Kensington konkrétan egy órát tolt a másfél helyett, amit azóta sem tudok hová tenni. Ráadásul a legnagyobb slágerüket el sem játszották. Így kissé keserédes az egyébként év végén (fel)oszlásnak induló banda búcsúja, akik elég sokat jártak felénk, és egy alkalommal még klip is született a Szigetes élményeikből.

Évek óta kedvenc helyszínünk a cirkuszi sátor, ahol korábban már rátaláltam kedvenc kanadai csapatomra (Cirque Alfonse), akik miatt még egy külföldi kiruccanásra is hajlandó voltam. Az idei felhozatal egy kigyúrt Cirque du Sziget fan számára harmatgyenge volt. A leginkább francia társulatokkal tűzdelt kínálatban két produkcióval is megpróbálkoztunk, de mindkettő végtelenül unalmas és vontatott volt. A főfellépőnek álcázott Cirque La Compagnie társulat műsora nyomokban tartalmazott akrobatikus elemeket, az idő nagy részében börleszk-szerű jelenetekkel próbálkoztak vagy franciául énekeltek, amiből a közönség jelentős része egy kukkot sem értett. Amitől viszont végképp kiakadtam, az a kora esti sávban fellépő Compagnie Cabas társulat produkciója. Én nem tartom magam kirekesztőnek, nem ütközöm meg azon, ha azonos nemű párokat látok csókolózni, vannak nem hetero barátaim/ismerőseim, szóval elfogadom, hogy a világ nem fekete-fehér. Azonban, ha egy cirkuszi produkcióra vagyok kíváncsi, akkor ne kelljen már a műsor 90%-ában azt olvasgatnom a kivetítőn, hogy mi is az a nemi identitás. Biztosan értékes produkció ez is egyes emberek számára, de nem a cirkuszi sátorban a helye, hanem inkább a Magic Mirrorban. A cirkusz számomra a mutatványokról, az akrobatikus elemekről, a lélegzetelállító produkciókról szól. Oda nem filozofálgatni, edukálódni, érzékenyülni jár az ember, hanem kikapcsolódni. Ezt egyik látott társulatnak sem sikerült megugrania

Összességében nézve az idei Szigettel komoly gondban vagyok. Egyelőre magamban is próbálom feldolgozni az élményeket, tapasztalatokat, de nem könnyű. Hazafelé ballagva azon elmélkedtünk, lehet, hogy mi már mindent láttunk a korábbi években, amit ez a fesztivál megadhat egy halandónak, és az idei csökkentett üzemmód se segített a dolgon. Valami hiányzik. De nagyon. Csak még magam se tudom mi lenne az…

Még több fotóért kattints ide: Sziget album