Tankcsapda vs. Kowalsky meg a Vega: kitört egy kisebb kilométerháború a miskolci sörfeszt oldalán

2019/08/15  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu

Pontosabban: kilométer ÉS dátum, de az már nagyon hosszú cím lett volna... Mi is hírt adtunk arról, hogy a szeptember elejére meghirdetett sörös buli Tankcsapda koncertjét a szervezők lemondták, mert szerintük a fesztivál előtti időszakban a Tankok négy közeli helyszínen is felléptek, illetve fellépnek.

Tankcsapda vs. Kowalsky meg a Vega: kitört a kilométerháború a miskolci sörfeszt oldalán

A Tankcsapda azt nyilatkozta, hogy egyeztettek a szervezőkkel, a kifogásolt koncertekről is előre tájékoztatták a miskolciakat. Mint mondják, ennek ellenére  – és a zenekar 30 éves történetében először – lemondták ezt a fesztiválos fellépésüket.

El is felejtettük volna az egészet, ha a Facebook nem tolja az orrunk alá az értesítést, hogy egyre gyűlnek a kommentek a bejegyzés alatt.

Kicsit eljátszottunk a számokkal. Senkit nem vádolunk, csak próbáljuk komolyan venni a szervezők állásfoglalását.

Tény, a Tankcsapda július 20-án fellépett Diósgyőrben, ami tulképp Miskolc. Fellépnek  a közeljövőben Egerben (08.30.) és Szerencsen (08.24.) is, a negyedik koncerttel kapcsolatban nem tudjuk, mire gondolt a szervező, aki a lemondás közleménye alatti kommentek között azt fogalmazta meg, hogy az "50 km-es távolság általában az elfogadott. És az egy hónap időbeni távolság."

Tehát, ha egy hónapon és 50 kilométeren belül fellép/fellépett a zenekar, akkor nem látják szívesen őket.

Nos, a miskolci buli szeptember 5-8-ig lesz. A diósgyőri koncert így kiesik az elbírálás alól, mert több mint egy hónappal a miskolci előtt volt. Eger 61 kilométerre van. Nem tudjuk, mennyire szigorú a dolog, de eléggé annak tűnik, így akkor Eger is törölve az indokok közül, a +11 kilométer miatt.

Marad a szerencsi koncert (Szerencs-Miskolc: 32.28 km) és a titokzatos negyedik helyszín  – biztos nem a San Francisco-i...–, amit mi nem találtunk meg. Ja, az ötödiket sem, mert a kommentfolyamban eggyel több koncertre hivatkoznak. (Egyébként, most akkor 6 hét vagy 1 hónap?)

A kommentelők arra hívták fel a figyelmet, hogy a Kowalsky meg a Vega – akik szeptember 6-án, pénteken lépnek színpadra Miskolcon – ugyancsak ott lesz majd Szerencsen, és koncertet adtak augusztus 9-én Kazincbarcikán (21 km), a Kolorfesten. Ez utóbbi beleesik a kifogásolt idő-, továbbá a kilométersávba.

Mindezt összevetve: Tankcsapda-Kowalsky meg a Vega: 2:2, ha belevesszük a láthatatlan koncertet. Vagy: 1:2, ha nem.

"Minket érdekelnek igazán a miskolciak, ezért nem akartunk olyan fellépőt főműsoridőben, akiket az elmúlt egy hónapban háromszor is láthattak a helyiek 50 kilométeres körzetben"mondta a Blikknek Hajdú Péter, a miskolci fesztivál egyik tulajdonosa.

A főműsoridő persze még újabb kérdés, Kowáék 22.40-kor lépnének fel. Rá lehet húzni, hogy ez nem az, bár szerintünk este 6 után egy városi buliban minden főműsornak számít. A feszt FB-oldalán egyébként belengették, hogy 21-én mondják meg, ki ugrik be a Tankcsapda helyére.

Tűkön ülünk. A kommentelők kívánságlistájáról pár név: Ossian, Republic, Depresszió, AWS, Zorall, Bagossy Brothers, Fásy Zsülike, Basshunter, Haddaway, Bryan Adams, Bon Jovi... LOL.

Mi mindenesetre megnézzük a Tankokat a Zorall Sörolimpián (Miskolc-Alsóörs: 326 km). 

 

Tankcsapda, Miskolc, sörfesztivál, fesztiválszervezés, botrány, Kowalsky meg a Vega

 

 

Szólj hozzá!


Placebo 30 az Arénában

Placebo 30 az Arénában

A kultikus brit zenekar idén ünnepli debütáló lemeze 30. évfordulóját, a jubileum apropójából pedig bejelentették az album átdolgozását...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A szent tehén faktor, avagy miért olyan furcsa nézni a Michael Jackson-film trailerét?

A közösségi médiás bejegyzések tanúsága szerint, a trailer kapcsán sok ember nincs kibékülve a rövidesen megérkező Michael Jackson-életrajzi filmmel. Nem arról van szó, hogy rossz lenne – sőt, látványos, ambiciózus, és minden jel szerint hatalmas vállalás. Mégis van benne valami nehezen megfogható zavar, egyfajta diszkomfort,...

Most a Sing Sing Music Hallt zárták be egy hónapra – a klub szerint alaptalan és igazságtalan a döntés

Őszinte megdöbbenéssel jelentette be a Sing Sing Music Hall, hogy a hatóságok döntése nyomán egy hónapra felfüggesztették a működésüket. A legendás budapesti klub közlése szerint az intézkedés (megint) „egyszerű bemondásra” történt, és álláspontjuk szerint nemcsak indokolatlan, hanem súlyosan érinti a teljes közösséget is.
Új koncertek