Rögtön az elején találkoztunk Cseh Tamással, vagyis a szobrával, amelyről azt hittük, életnagyságú, de vagy 50 centi hiányzik, elfogyott a bronz? Ha attól eltekintünk, hogy az alkotás egyáltalán nem hasonlít koszorús dalnokunkra, ez a méretpara a legzavaróbb benne.
Aztán battyogtunk át a hídon, a Nagyvásárcsarnokba meghirdetett koncertkezdés előtt egy órával. A terv az volt, hogy be akarunk férni a káposztafejek közé, noha elképzelni sem tudtuk, hogy lesz a színpad elhelyezése, de azt gondoltuk, annyira kúl a dolog, hogy erre bazisokan lesznek kíváncsiak.
Aztán még egy órát lődörögtünk a környéken, mire beengedtek, és csak másodikra találtuk meg az igényeinknek megfelelő kocsmát. Ott megvitattuk a sorstársakkal, a helyzetet, elég pipa volt mindenki, hogy a szervezők elfelejtetteék közölni: lesz előzenekar, és a Gorillaz Sound System csak 9-kor lép a piacot jelentő deszkákra. Ezen kissé nekibúsultunk, de a zöldségek kitartottak helyettünk is.
Tényleg sokra értékeltük az ötletet, nagy volt a várakozás is, ehhez mérten nagy volt a csalódás is, mert a headliner műsorából mindössze 13 percet sikerült megnéznünk, mert rohanhattunk tovább a hellóbébiről elnevezett helyre. Azért kicsit hagytuk, hogy a szívünket kitépje a helyéből a basszus és pofon öntsenek a savval – ha valaki azt várta esetleg, hogy a Gorillaz ismerős dallamait visszhangozzák majd a fokhagymafüzérek, annak volt némi meglepi. reméljük, a bottal közlekedő idős hölgy nem tartozott közéjük, és tudta mire jött. Ami meg anyitva tartó kofákat illeti – ha végigzúzták, legalább egy hétig csengeni fog a fülük, és rendületlenül suttogni fognak hozzájuk a répacsomók.
Az első napi PIM- Akvárium-távolság még belefért, de itt félórás utazási idővel kellett számolnunk, ami testvérek között is sokkal több, mint bármelyik nagyszínpad-kisszínpad távolság. Ekkor kezdtük igazán érezni a dolog lehetetlenségét, mert gyak. nem tudsz az egyik zenébe belehallgatni, aztán átcsavarni a másikra, mert az útidő sokkal hosszabb ahhoz, hogy ezt megtehesd. És minden mindig egyszerre van, ahogy azt már megtanultuk. A villamoson azonban egy – vélhetően legénybúcsús – társaság sokat dolgozott borús hangulatunk elűzéséséért, megfordult a fejünkben, hogy inkább hozzájuk csapódunk.
Az Andrássyn már sorban álltak az emberek, hogy bejussanak a George Ezra-bulira, ekkor a fél szerkesztőség a földhöz verte a kalapját, és hazament. A háromórás lődörgés után a sorbanállás már túl volt az ingerküszöbén. Azt később eltitkoltuk, hogy az érkezéshez képest negyed óra múlva már bent voltunk – leginkább külföldi rajongók szivárogtak szép lassan utánunk, ahogy kivettük, a vonat-turné résztvevői voltak.
George Ezra szerencsére hozta, amit ígért a YT-videók és a beharangozók alapján, nem többet , nem kevesebbet: szerettük. Az orgánuma lenyűgöző, a stílusa emberközeli, a személysiége szerény, a produkció sikeres. Kell ennél több? A közönség vokálozásáért mindig hálás volt, és a "BUDAPEST" című száma kezdetén kitört ovációt kisfiús büszkeséggel fogadta. Itt is bevallotta, amit már sok helyen máshol: úgy írta a számot, hogy még soha nem járt nálunk – "De most itt vagyok... ez milyen" – mondta. Bírtuk.
Még lett volna BESS-program, de már nem mertük6akartuk bevállalni a békávézást, a csúszást, a sorban állást, efféléket, úgyhogy biztonsági játékkal átmentünka Dürerbe, ahol egy bazihosszú nevű esemény volt – tartalmazta mind a fellépők, mind az ünnepeltek névsorát, és nem csalódtunk. Csúszásról csak egészen más szövegkörnyezetben esett szó, mint eddig.
Másnap (érted: másnap) délben a Szépművészeti Múzeumban kezdtünk, ahol a BESS-karszalag birtokában féláron nézhettük meg a Lautrec-kiállítást, ami, tekintve, hogy alig pár órája feküdtünk le és 250 grafikából összállított gyűjtemény várt ránk, nem volt kis feladat, de megfeleltünk a kihívásnak.
Tervben volt még a Szecska és egy kör a hoponhopoff-fal, ezekre is érvényes volt a VIP-karszalag, de a kétórás kultúrkoncentrálás minden egyéb motivációnkat kiszívta, így fellifteztünk a 306 Bárba, elfoglaltuk az utolsó nyugágyakat, és innen aztán egész nap nem mozdultunk ki. A panoráma lenyűgöző, órákig bámultuk, körbe, tudod:360 fok, a helyszín azonban még nem tökéletes, tekintve, hogy akkor sem sikerült megoldani 10-15 perces limit alatt a kiszolgálást, ha sokkal többen (4) voltak a pultban, mint a másik oldalon (2). A kiszolgálókat érezhetően a vendégek zavarták a legjobban, bár a konyhasarok egész jól működött: az event címe "A legjobb másnap a vasárnap" vagy valami ilyesmi volt, és egész áldott nap reggelit szolgáltak fel – isteni illat volt. A zene különös módon akkor volt a legélvezhetőbb, amikor a dj huzamosabb ideig távol volt a pultjától, így aztán követtük a mozgását mint GPS, és drukkoltunk a gépnek. Nem adtuk fel, annyira jó ez a tető, hogy újabb tesztek következnek.
Noha kajáért kivillamosoztunka Bartók Bélára – csak a rend kedvéért, nehogy má' a közelben legyen –, a terv az volt, hogy este lecsekkoljuk a Gozsdu Sky teraszt is, ahol egy filmvetítés lett volna, de azt közben lemondták. Ami késik, nem múlik. eljön még ez az idő is, részünkről lezártuk a Budapest Essentials programfolyamát, a hétfői afterpartit már az ágyunkban, párnák közöt töltöttük.
Ami meg a véleményünket illeti: érdemes lenne sűrűbben csinálni efféle programcsomagokat, még csak nem is kell feltétlenül befoglalni dj-ket és zenészeket, van itt program elég, csak győzze az ember, de szerintünk elég sokan vállakoznának efféle városfelfedező eventekre, amelyek alkalmával a külföldi csinálja, ami a dolga, a pesti meg kicsit a külhoniak szemével láthatná a dolgot, már ami a látnivalók és a programok egy hétvégébe való összesűrítését illeti...Szóval, hajrá!
Szólj hozzá!