Újra megszerettem a Szigetet

Azt kell mondanom, hogy újra megszerettem a Szigetet. A tavalyi óriási pornak szinte nyoma sem volt, ilyen kedves beengedőkkel és önkéntesekkel még soha nem találkoztam és idén mindenki, szó szerint mindenki mosolygott mindenkire, így az Island of Freedom idén újra értelmet nyert.

Nagyjából a felére érkeztünk meg a nagyszínpados Halott Pénz-bulinak, ami – nyilván a délutáni időpontnak köszönhetően – kissé csendesen zajlott. Még az sem pörgette fel nagyon a hangulatot, hogy megjelent Fluor Tomi és Diaz, így teljes felállásban hangzott fel az Emlékszem, Sopronban. Emlékszünk persze, más sincs már a soproni Volt Fesztiválból, mint emlékünk...

Megvártuk azért a végét, aztán pedig elindultunk felderíteni az idei Szigetet. Tehát, ahogy fent már említettem, a por minimális, a kajálda rengeteg és szerencsére mellékhelyiségből is van bőven, így nem nagyon alakulnak ki hosszú sorok. Az étkezdéknél változó intenzitású a forgalom, és valóban, a "magyar néplélek" által elképzelt árak kissé borsosabbak a kelleténél, különösen az adagok méretéhez viszonyítva. A legjobban egy méretes hamburger tetszett, de ennek nem volt kiírva az ára és őszintén mondom, nem is mertük megkérdezni.

Sajnos az Állatkert sátránál (ilyen is van!) magát produkáló sáskát nem lehetett megenni, pedig az adag mérete kiváló volt és pénzt se kértek érte – bár nem étkezési célból volt ott ő.

Főleg karaoke-bárba, DJ-bulikba botlottunk a kora este folyamán, de érdekes színfolt volt a Bolt színpadán az osztrák Johnny Messer & Hoes'n'PZA hip-hop, rap és téli, muraui hüttéket idéző bulija, ahol lehetett közösen szidni a fasisztákat, mellette pedig tök jó német (helyesebben: osztrák) nyelvű rap-re lehetett bólogatni.

Ez jól fel is vezette az esti főkoncertet (David Guetta műsora nem koncert volt, így a fél 8-as volt az), az egykori brit One Direction-ből ismertté vált, ennek ellenére ír nemzetiségű Niall Horan első magyarországi fellépését. A kétezres évek legnépszerűbb fiúzenekarából Harry Stylest tavaly üdvözölhettük Budapesten (a 2020-ban, a Covid miatt elmaradt koncertjét pótolta), most Niall látogatott meg minket, szeptember 23-én pedig Louis Tomlinson koncert lesz az Arénában - Liam Payne nemrég jött ki a rehabról, Zayn Malik pedig most próbálja romjaiból összekaparni a magánélete után a zenei karrierjét is.

A közönség gerincét (sic!) nyilván a One Direction zenéjén felnőtt lányok-fiúk alkották, bár Niall Horan (ahogyan Harry Styles is) lényegesen több ennél. Niallnek eddig 3 önálló stúdióalbuma jelent meg és ha valaki azt gondolná, hogy egy fiúzenekarból "megmaradt" srácok magukban nem menők, akkor Niall most erre mindenképpen rácáfolt. Szuper zenekarral érkezett, elképesztően jól énekelt - már amit lehetett hallani a minket körbevevő lányok "éneklésétől". De ezekre az energiákra a színpadon állóknak szükségük van, hiszen ebből adnak vissza nekünk aztán. Niall nem is hitte el, hogy mindenki tudja a koncert összes dalát, amelyek között egy darab régi One Direction dal és egy Tears For Fears feldolgozás is szerepelt. Annyira nem hitte el, hogy a buli alatt többször is elérzékenyült és nem győzte kérdezgetni magától, hogy miért nem járt még ebben a gyönyörű városban, ahol ilyen óriási szeretettel fogadják és ilyen felkészült, jó fej a közönség. A Twitteren (bocsánat: az X-en) hangot is adott meglepettségének:

Kb. a koncert felénél kimentünk a tömegből, hogy halljunk is valamit, és egy kicsit táncoljunk is, mert a darálóban erre nem volt lehetőségünk, pedig a hangosítással tulajdonképpen nem volt semmi baj. Kiváló debütálás volt ez Magyarországon, várjuk őt vissza egy aréna- vagy klubkoncertre minél hamarabb.

Az aznap este még tartogatott egy meglepetésnek nem nagyon ígérkező rendezvényt, ez pedig David Guetta szettje volt. Voltam párszor már a Szigeten, de én még ilyen tömeget nem láttam. Már Niall bulija után megindult a tömeg előre, pedig túl sok látnivaló nem nagyon volt. Kissé meg is lepett, hogy az emberek még mindig kíváncsiak arra, hogy egy öregecskedő francia DJ összevissza nyomogatja a billentyűket, és régebbi világslágerek feldolgozását, valamint 1-2 ún. saját számot (nyilván vendégénekessel, mert ő nem énekel) játszik el felvételről gyomorig hatoló hangerővel és epilepsziásoknak egyáltalán nem javasolt fényorgiával. Nekünk nem sikerült eléggé a szélére húzódnunk, mert jóformán nem volt széle a közönségnek, annyian voltak. Amikor végre kikeveredtünk valamelyest a tömegből, ahová előzőleg beszorultunk, láttunk a keverő mögött feltűnni néhány toi toi-t (!), amik előtte nem voltak ott, viszont a keverő-állvány tele volt emberekkel, úgy tűnt, mintha azokról másztak volna fel. Hogy mi lett az események további sorsa, arról nem kaptunk hírt.

A Szigetről sok cikk megjelent mostanában: szidják, utálkoznak, drágállják, azt írják, már nem a magyar látogatóknak szól. Nem mondanám ezt. A fesztiválozásból kiöregedetteknek valóban nem szól. Viszont azok, akik idősebb korukra is nyitottak maradtak, hajlandóak felfedezni új trendeket, fiatal, tehetséges zenekarokat különböző műfajokban, vagy csak egy-egy kedvencük miatt látogatnak ki és beleszaladnak érdekes workshopokba, szeretik a zenét, ők mindig megtalálják a nekik való programokat zöld környezetben, vidám, kedves, sok külföldivel tarkított társaságban.

Hajrá Sziget, csak így tovább!