Természetesen az idei Magyar Dal Napja-rendezvénysorozat még mindenképpen meg lesz tartva, konkrétan szeptember 13-án, ugyanúgy számos budapesti és vidéki helyszínnel, mint tavaly vagy a korábbi években. A különbség az lesz, hogy idén már nem lesz központi szervezés, illetve hát ez alatt a pár hét alatt, amíg fennáll még a kft., addig mégis lesz, segítenek a szervezőknek, de aztán elengedik a kezüket. Nem lesznek a rendezvényt hirdető óriásplakátok (kellett nekem tavaly kifogásolni, hogy hibás Magyar Dal Napja-plakátokkal van tele a város), nem lesz műsorfüzet, valószínűleg nem lesz központi webhely sem.
Szóval ne tévesszen meg senkit, hogy a tévében látja például a hévízi Magyar Dal-napi rendezvény hirdetését, ami a napokban kezdett el futni, én is láttam, ez valószínűleg az utolsó támasz, amelyet a Magyar Dal Napja Nonprofit Kft. tudott nyújtani a rendezvénysorozatnak.
Az idén már valószínűleg nem lesz A Magyar Dal Napja előtt pontosan egy héttel vasárnap járó, mindig kellemes színfoltot jelentő Dallamos Villamos – legalábbis A Magyar Dal Napja főszervezői idén már nem keresték meg a BKK-t és a BKV-t, ámbár bíznak benne, hogy valaki (pl. hajlandó erre) megszervezi. Vagy mint valamelyik szervező felvetette, ha nem megy, akkor szerényebb formában, Dallamos Gyalogosként kell megrendezni idén az eseményt.
Elsőként Presser Gábor ragadta magához a szót, és hosszan beszélt többek közt arról, hogy egy nyolcadikos gyereket már nem kísérgetnek mindenhova a szülők, ilyen idős korban már el kell engedni a kezét (lehet, bár egy nyolcévesnek még nem biztos), és innentől ez a rendezvény is egy alulról építkező, önszerveződő, önkéntes tevékenységgé válik.
Elmondta, hogy szerinte a legjobb lenne egyetlen napon, egyetlen színpadon összehozni nagyon sok kiváló művészt, de abból nem A Magyar Dal Napja lenne, hanem egy gálaműsor, mint az első ilyen rendezvény volt a Szigeten 2008-ban (emlékszem, mekkora sor állt kint a jegyárusító bódéknál, és hogy a nepperek mekkora számban kínálták a jegyeket... Szóval volt érdeklődés a közönség részéről, bár tény, hogy a jegyárusítás megszervezése és a beengedés sem volt épp csúcson aznap), illetve négy évvel később, 2012-ben, az 5. Magyar Dal Napján. Ezzel kapcsolatban mesélt arról is, mennyire sokat segített nekik Gerendai Károly, és milyen nagyszerűen megszervezték a fent említett első rendezvényt, amelyet a Magyar Televízió rögzített is teljes egészében, és október 23-án le is adták. Ő viszont sokkal inkább szeretné, ha az egyetlen ilyen nagy rendezvény, vagy mint ő mondta, tábortűz helyett sok kicsi tábortűz lenne az országban, amelyeket az űrből fényképezve mindenki láthat, és jó lenne, ha minden település a saját hagyományaira építkezve és azokból merítve gyújtaná ezeket a tábortüzeket, azaz szervezné meg ezeket az eseményeket, és hogy mindig is azt szerették volna, hogy ez a nap politikamentes nap legyen, büszke arra, hogy ez ma is így van, és ezt szeretnék továbbra is, valamint azt, hogy minél többen vegyenek részt rajta.
Mint mondta, Gerendai javasolta azt is, hogy azért, hogy ne minden Budapest köré szerveződjön, minden évben más város legyen A Magyar Dal Fővárosa – és ez nagyon bevált, mert sok hívet toborzott mindig az adott településnek, és az adott városok lakóit is büszkeséggel töltötte el.
Sajnálattal említette viszont, hogy bár a közönség nagyon erősen támogatja A Magyar Dal Napját mint elképzelést, és mellette áll a kezdetektől, nevezetesen az ő szimpátiájuk tartja életben az egész rendezvényt, de úgy veszi észre, hogy az úgynevezett „önzetlen támogatók” nem látják ebben a 24 órás rendezvénysorozatban az abból kinyerhető üzleti lehetőséget.
Emellett nagy gondnak és saját legnagyobb személyes kudarcának tartja, hogy bár A Magyar Dal Napja lehetne a magyar médiában is egy átfogó zeneünnep, amelyről műsorok készülhetnének, ahol elbeszélgetnek zenészekkel, és nagyon sok zene is műsorra kerülhetne, a média érdeklődését mégsem tudta a rendezvénysorozatra irányítani. A médiát egyszerűen nem érdekelte a dolog, holott a 8 évvel ezelőtti induláskor átbeszélték sok televíziós szakemberrel, hogy mit lehetne ebből kihozni, és ők mind nagyon érdekesnek találták az ötletet, és kivétel nélkül mind azt mondták, hogy milyen jó műsorokat lehet majd erről csinálni, és mégsem valósult meg ebből szinte semmi – lehet, hogy a tévéknek nem éri meg.
Az esemény előtt 2–2,5 héttel tartott sajtótájékoztatón általában nagy számban ott voltak ugyan a média képviselői, és természetesen hírt is adtak a rendezvénysorozatról, de ő azt remélte, hogy a konkrét események iránt is nagyobb érdeklődést mutatnak majd. Arra is kiváló alkalom lett volna ez, hogy az egyes helyszíneken folytatott beszélgetéseken az egész ország megismerje a zeneszerzőket, mert nagyon érdekes emberek vannak köztük, és nagyon sokat senki nem ismer közülük. Fantasztikus kincsek vannak az országban kottában, archívumokban, régi felvételeken is, ezeket mind fel lehetne dolgozni, de ezeket kevesen kutatják, pedig ezekről is nagyon érdekes műsorokat lehetett volna készíteni. Ő továbbra is azt reméli, hogy ezt még mindig nem késték le.
(Kérdésre elmondta azt is, hogy a Magyar Dal Napjának ugyan hatalmas archívuma van, rengeteg vidéki helyszínen is készültek felvételek az elmúlt évek során, ezek de nincsenek közzétéve sem az interneten (még a saját webhelyükön sem), sem máshol, mivel utómunkákra soha nem volt pénz.)
Utána Szabó Edit, Magyar Dal Napja Nonprofit Kft. ügyvezetője beszélt a megszűnés okairól, például arról, hogy működési költségekre nem kapnak pénzt, és erre nem is lehet pályázni olyan szervezeteknél sem, mint a Nemzeti Kulturális Alap (NKA), amely egyébként eddig nagyon sokat segítette a rendezvényt – bár fenti okok miatt ezek a pénzek mind valamelyik projektben landoltak végül –, mivel az előírások miatt ott is csak konkrét események megszervezésére lehet pénzt igényelni, és csak a nettó költségek 50%-át (pedig van ugye 27% áfa meg egyéb költségek is...), így bár pályázatot adtak be az NKA Fesztiválkuratóriumához, de ennek a pályázatnak az eredményhirdetését meg sem várva úgy döntöttek, hogy megszüntetik a kft.-t, és ezzel az eddig őáltala végzett központi irányítás és koordinálás is megszűnik.
A Magyar Dal Fővárosa címre idén is írnak ki pályázatot, de idén már nem jár vele óriásplakát és más reklámfelületek – bármely település pályázhat továbbra is, viszont a nyertesnek saját magának kell kifejtenie a szükséges propagandát. Mindezek ellenére idén a 750 éves Bük már be is jelentkezett a címre. A rendezvény itt nyugat-magyarországi regionális összefogással valósulna meg, amelyhez csatlakozik a 23 km-re lévő Szombathely, amely önállóan már 6. éve vesz részt a rendezvénysorozaton, volt már maga is Magyar Dal Fővárosa, és bevonnák a Bük melletti Zsirát is, amely szintén évek óta rendezvényhelyszín. Tóth Tamás szervező elmondása szerint a projektet Bük polgármestere, a világhírű fürdő igazgatója és számos helyi vállalkozó is támogatja.
(Fő fellépőnek a Tankcsapdát szeretnék megnyerni, de mint kiderült, egyeztetések lesznek szükségesek, mert a zenekart már más rendezvényhelyszín is kiszemelte magának erre az eseményre.)
A Magyar Dal Napja idei programja is rendkívül színesnek ígérkezik, 2009-ben az első országos rendezvénysorozat idején 11 vidéki városban és Budapest 13 színpadán voltak előadások, kb. 30 ezer résztvevővel, de idővel ez mintegy 70 ezerre dagadt, és remélhetőleg idén is legalább ennyien látogatják majd az előadásokat. Az egyes években körülbelül 150 órányi zenei anyag hangzott el, tavaly már egész hétvégés rendezvény is volt egyes helyszíneken, és összesen több mint 1000 előadó állt színpadra.
Idén második alkalommal lesz Magyar Népdal Napja is, ezúttal is Martonvásáron, ahol fellép a Csík zenekar is, valamint lesz ez alkalomból Jó ebédhez szól a nóta a Dankó rádióban, és ebben az évben az előzetes elképzelések szerint egyes Balaton-parti városok is részt vesznek a rendezvénysorozatban, valamint a tavalyi főváros Hévíz is erős programmal készül újra.
Presser Gáborék természetesen minden települést és szervezőt biztosítottak arról, hogy ha hivatalos formában nem is, de baráti alapon továbbra is támogatják őket, a telefonszámaik továbbra is élnek, ráadásul a Magyar Dal Napjának mindössze 2 évig voltak hivatalos támogatói, így általában maguk a települések és Budapesten a rendezvényhelyszínek maguk találtak támogatókat a rendezvényekhez, és vidéken általában a helyi vállalkozók szívesen állnak a jó ügy mellé, ők (mármint Presserék) pedig úgy érzik, a közönségnek szüksége van erre a napra évente egyszer, tehát azt remélik, hogy központi szervezés nélkül is működni fog a dolog.
(Nekem efelől erős kétségeim vannak, attól tartok, a lendület 1 vagy 2 évig elviszi még a Magyar Dal Napját, aztán a központi irányítás hiányában szép lassan el fog halni. Ne legyen igazam!)
Sajnos, arról nincsenek információk még, hogy hogyan lehet majd informálódni a műsorokról, ha nem lesz központi tájékoztatás, országos műsorfüzet, és lehet, hogy a honlap sem fog működni – és bár az internet egyébként nagyon jó megoldás a gyors tájékozódáshoz, de a műsorfüzetet és az egy helyre összegyűjtött műsorinformációkat mégsem pótolja, ugyanis a képernyőn nem illik bekarikázni, hogy mely műsorok érdekelnek bennünket, és azok mikor és melyik helyszínen zajlanak majd. Meg nem is mutat jól.
De reméljük a legjobbakat!
Szólj hozzá!