VOLT nincs – de lesz pár minifesztivál

2021/07/21  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu

Bár a nagy fesztiválok többségéhez hasonlóan az idei VOLT is elmarad, a Telekommal közösen úgy döntöttek, hogy olyan Minifesztiválok megvalósítását támogatják, ahol kevesebben vannak ugyan, de a "szervezők" jól átgondolt koncepciójából kikerekedő élményből a közvetítésbe bekapcsolódó vadidegenek is részesülhetnek.

A fotó illusztráció

A közös felhívásra olyan 50-100 fős bulizni vágyó társaságok jelentkezhettek – a helyszín, illetve az esemény szlogenjének megadásával – az ország különböző pontjairól, akik vállalták, hogy a július végén, augusztus elején megtartandó bulijaik koncepciói részt vesznek egy rendhagyó versenyen.

A beérkezett projekttervek közül az érintett műfajokban (a rocktól az indie-alternatív irányokon át az elektronikus zenékig) járatos szakmai zsűrivel és a Telekommal együtt választották ki a három legígéretesebb elképzelést. A koncepciókat az Akváriumban, a Kikraftolás napján prezentálták a nyertes csapatok képviselői, ahol a mentorok segítségével álmaik minifesztiváljának minden részletét kidolgozták.

Az egyes kreatív állomásokon a csapatok számos területen kaptak szakértői segítséget a tökéletes fesztivál megszervezéséhez. A Telekom szakértőinek közreműködésével olyan digitalizációs eszközöket ismerhettek meg, amelyekkel felturbózható a fesztiválélmény, legyen szó akár QR- vagy AR-meghívókról, a zenéhez alkalmazkodó fényekről vagy az eseményt megörökítő GIF-ek készítéséről. Reklámszakemberek segítségével egyedi arculat és plakát is készült a programokhoz.

A közös alkotás folyamatában megszületett minifesztiválok sokszínűsége verseny kiíróis számára azt bizonyította, hogy a fiatalok képzeletének tényleg semmi sem szab határt, ha a közös nyári élményekről van szó. A megálmodott bulik között találunk post-Covid lagzit, esküvői előpartit és romantikus úszófényekkel, valamint tábortűzzel záródó tófesztivált is. (Szerintünk azért ezekkel annyira nem szaladt el a fantázia...)

A minifesztiválok pedig ezek lesznek – bár a tematikáról és a fellépőkről ezek az események semmit sem mondanak el... de bárki csatlakozhat.

07.23. ÖRÖKRE EGYÜTT (ez az előparti, de lehet, hogy a lagzi)
07.30. RÖJTÖK AZ ÚJ SOPRON (ez a tavas)
08.06. BEZZEG A MI IDŐNKBEN (ez a lagzi, de lehet, hogy az előparti)

Elég érdekes lesz egyrészt belepillantani mások bulijaiba, másrészt úgy bulizni, hogy azt a fél világ láthatja :) Kíváncsiak vagyunk a fellépőkre!

 

 

VOLT 2021, minifesztiválok, marketing

 

 

Szólj hozzá!


Another Day - Időutazás az idén 25 éves colorStarral

Another Day - Időutazás az idén 25 éves colorStarral

A colorStar negyedszázados jubileuma kapcsán minden héten felidéz egy évet saját, zenekari történelméből, az időgép pedig 2004-hez ért, az...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Ábel végül előkerült? Fishing on Orfű – a tökéletes nyárzáró fesztivál

Normál körülmények között nyárindító lett volna, akkor a helyére telepítettek egy MiniFishinget, az "igazit" meg áttolták a biztonságosabb augusztusi időpontra. Ha júniusban lett volna a Fishing on Orfű, nem fagyunk meg, így viszont a vártnál sokkal ütősebben sikerült lezárni a 2021-es nyarat.

Kell valami, amibe kapaszkodhatunk – egy különleges koncerttel emlékezik az AWS Siklósi Örsre

Az AWS tagjai több mint 30 zenészbarát társaságában emlékkoncerttel búcsúznak Siklósi Örs énekes-dalszerzőtől a Budapest Parkban szeptember 5-én. A koncert profitját jótékony célokra ajánlják fel.

Végre egy nemzetközi fesztivál a belvárosban! - A BUSH ismét megtölti élettel Budapest klubjait

A BUSH a tavalyi rendhagyó év után október 21-22-én újra megtölti Budapest klubjait a legizgalmasabb kelet-európai előadókkal. Nappal zeneipari fejtágítás a Fészek Klubba visszatérő szakmai konferencián, ahol a nemzetközi és a hazai zeneipar legjobb szakembereitől lehet tanulni, este pedig a város legújabb klubjaiba és különleges...

Egy ragyogó tehetség a tűzhányók és gleccserek országából – Víkingur Ólafsson a Müpában

Figyelemre méltó eredetisége és egészen kivételes talentuma az utóbbi évek egyik legsikeresebb feltörekvő klasszikus zenészévé avatta az izlandi zongoraművészt, aki lemezről lemezre bizonyítja: nincsen olyan matéria, amelyből ne tudná kihozni a legjobbat. Legutóbb Mozart és kortársai műveiből rögzített egy albumravalót,...
Koncert.hu már a mobilodon is!
Koncert.hu Android alkalmazás Koncert.hu iPhone alkalmazás
Új koncertek