Rendes budapesti lányként szüleim kisgyerek korom óta kivittek a Szigetre. Nekem mindig is ez volt A fesztivál. Kamaszkoromban már heti jeggyel jártam ki, a 2014-es Sziget pedig életem egyik legjobb élménye volt. Igaz, ahogy teltek az évek, már nem mentem ki egész hétre, mert a “Sziget-betegség” annyira megviselt, hogy fizikailag nem bírtam a tempót, de egy-egy napra azért minden évben kimentem, hiszen ez a fesztivál egy olyan multikulturális és sokszínű forgatag, amit minden jóérzésű ember örömmel lát. Zeneileg pedig annyira erős a program, hogy ha az emberlánya nem ismer egy előadót sem, akkor is úgy megy haza, hogy minimum megtalálta az új kedvenc együttesét. Így idén is óriási várakozásokkal indultam. Tudtam, hogy nagy lesz por, tettem el kendőt, jó gyerekként időben elindultam, hogy a koncertek előtt még körbe tudjak nézni a különböző helyszíneken. A bengedés rendkívül gördülékenyen ment szombat 16 óra körül. A hostessek proaktívak és kedvesek voltak, a táskámat meghlepődésemre nem nézte át senki, mosolyogva engedtek be a biztonságiak. A fesztivál látogatói…egyszerűen fantasztikusan néztek ki. Óriás csillámtenger. Nemtől függetlenül látszott, hogy mindenki alaposan átgondolta mit fog viselni: óriás trend volt a csillámtetkó (pedig azt hitte az ember, ebből már mindenki kinőtt), a flitter, az átlátszó ruhák és a kimonó, az uraknál a mintás ing.

A Random Trip végére értem ki, akik tök jó hangulatot csináltak, ekkor még szellősen állt a tömeg a színpad előtt. A LED kivetítők valami fantasztikusak voltak, fényes nappal is minden tökéletesen látszott, pár vízpermetező is ki volt rakva, amiket előszeretettel használtak a poros szitizenek.

Még volt egy kis időm a várt koncertek előtt, így gondoltam elszaladok megnézem a Colosseumot, ami idén átalakult és azt pletykát hallottam, hogy nem lett jó a hangosítás. Ezt akkor nem tudtam meg, mert mikor megérkeztem, olyan lakodalmas techno fogadott, amitől egyből kifordultam, de nyilván a Sziget negyedik napján a DJ-k tudják, hogy mire vágyik a közönség.

Ezek után az Európa Stage-hez mentem a Lola Marsh koncertre – ennél cukibbat nagyon régen nem láttam. Az izraeli indi-pop banda nem igazán töltötte meg a nézőteret, de hála istennek, így legalább bőven volt hely táncolni, nem kellett nyomorogni. Yael Shoshana Cohen énekesnő egy héliumhangú energiabomba, akiről lehetetlen megmondani, hogy 26 vagy 36 éves (az a durva, hogy 37 ). Alapvetően azt gondolnám, hogy egy lányos zenekar a Lola Marsh, de mindkét nem képviselői ugyanolyan számban voltak jelen és ugyanolyan bájosan ugrabugráltak az olyan slágerekre, mint a Wishing girl. Az együttes bemutatott az új albumáról egy új számot, amit itt játszottak először, és miközben együtt énekeltük az “uhuhuh”-kat érezni lehetett a szabadságot és a szeretetet.

A fesztiválról elhíresült túlárazottságra fel voltam készülve, ám amikor próbáltam magamnak valami ehetőt találni, és meghallottam, hogy az egyik helyen a hamburger 8000 Ft, az azért váratlanul ért. Szerencsére találtam sültkrumplit csirkefalatokkal 4000 Ft-ért, aminek ugyan se íze se bűze nem volt, de legalább nem borzasztó. Ahogy lement  a nap és egyre több ember lett a Szigeten, a por is egyre nagyobb lett.

A Magic Mirror mindig is az egyik fénypontja volt a Szigetnek, s noha a helyszín idén átkerült egy másik helyre, a tartalom nem változott.  A SADO OPERA igazi berlini revűt csinált. A queer banda magja Szentpétervárról származik, majd csatlakozott hozzájuk a német testvérpár Icky és Licky. Feltűnő fellépéseikkel, provokatív megjelenéseikkel és a színpadon túlmutató politikai törekvéseikkel a berlini klubélet legjavát testesítik meg: szórakozást és aktivizmust egyben. Zenéjüket pedig nem lehet műfaji keretek közé szorítani, minden a táncolhatóságról szól.

Később rossz döntésnek bizonyult, hogy a Russian Anal Game című fantasztikus szám után átmentünk Calvin Harris koncertjére a Nagyszínpadhoz, ami maga volt az EDM pokol. Calvin Harrisnek mindig is az volt az erőssége, hogy fülbemászó dallamokat ír, amihez megtalálta a legjobb vokált, így olyan sztárokkal dolgozott együtt az évek alatt, mint Ellie Goulding, Rihanna, Sam Smith. Bőven elég lett volna, ha szépen egymás után teszi a számait, hiszen az is kitöltött volna másfél órát, de a számok között olyan elképesztően rossz veretést csinált, amire nincsenek szavak. Ennél már csak az volt a rosszabb, hogy a közönség egyik fele folyamatosan be akart menni a koncertre, a másik fele pedig folyamatosan ki... A kicsit több mint 20 perc alatt hárman öntöttek le sörrel, hatan jöttek oda, hogy “Where are you from?”,  és próbáltak meg mélyenszántó beszélgetést folytatni, úgy, hogy a hangerő miatt semmit nem lehetett hallani, továbbá vagy 25 ember taposott meg, mire úgy döntöttem, hogy ezt sajnos már nem bírom tovább.

Ám abban mindig is nagyon jó volt a Sziget, hogy a legváratlanabb pillanatokban olyan előadót sodorjon az utadba, akire pont szükséged van. Az egyik barátnőm írt, hogy az Europa Stage-nél van és remek francia elektro megy. Ez volt a French79, aki bőven több volt, mint remek. Simon Henner dobolt, szintizett, énekelt. Mindezt olyan intenzív színpadi jelenléttel tette, hogy koncertje a Szigeten töltött idő legerőteljesebb egy óráját adta.

Napom zárásaként elmentem a Colosseumba Patrice Bäumel setjére, aki még mindig egy zseni. Úgy csinált minőségi technót, hogy a közönség élvezte, és úgy csinált élvezhető táncolós elektronikát, hogy az nem lett olcsó. Sajnos a megjelent közönség színvonalára ez nem volt elmondható. Ami délután még csillogó, csodás embertömeg volt, az mostanra hujjogó, fogdosós, mindenáron ismerkedni akaró közönséggé alakult, akiknek érezhetően nehezére esett tiszteletben tartani, ha valaki tényleg csak táncolni akar. Az első sorból egy idő után muszáj volt kilállni, mert egy-két résztvevő ököllel verte a tartó oszlopokat, ami finoman szólva zavaró volt. Sajnos valóban nem volt a legjobb a hangosítás, mert bizonyos területeken tényleg nagyon halkan szólt a zene, és a ha a helyszín széléhez álltál, ott pedig már csak a szomszédos Party Arenát lehetett hallani.

Így mikor a setnek vége lett, elhatároztam, hogy elindulok haza. A fesztiválról kivezető út életem leghosszabbja volt. Marha lassan lehetett csak az óriási tömegben kifelé haladni a fullasztó porban, de ezalatt volt időm átgondolni, hogy miért is jövök ki újra meg újra a számomra negatív dolgok ellenére. Azért, mert a Sziget zeneileg tényleg olyat tud adni, mint semmi más.

 A szombat egy másik szemszögből:

Sziget 2022: Szeretlek is, meg nem is, tudod, így van ez

Megjelent még: