A Squid Game zeneszerzője is fellép a Müpa rendhagyó filmes programjában

2025/09/29  ·   Filmajánló   ·  koncert.hu

A film és a zene mindig is szoros kapcsolatban álltak egymással: a vászon varázsát a dallamok felerősítik, a zeneszerzők művei pedig a filmek által kapnak új életet. A Müpa az év hátralévő részében e kettős világot helyezi a középpontba, változatos programokkal a klasszikus filmzenétől a kortárs kompozíciókig.

A Squid Game zeneszerzője is fellép a Müpa rendhagyó filmes programjában

Az őszi szezon egyik legnagyobb szenzációja, hogy október 25-én Budapesten lép fel először Jung Jaeil.

A szöuli születésű (1982) zeneszerző és producer a kortárs filmzene egyik legizgalmasabb alakja. Pályája kezdetén pop- és jazz-zenekarokban játszott, majd klasszikus tanulmányai mellett egyre inkább a kompozíció felé fordult. Nemzetközi ismertségre a Bong Joon-ho által rendezett, Oscar- és Arany Pálma-díjas Élősködők zeneszerzőjeként tett szert, később pedig a Netflixen futó Squid Game dallamai hozták meg számára a világhírt. Zenei nyelvére egyszerre jellemző a dél-koreai hagyományos hangszerek és dallamvilág, valamint a nyugati klasszikus és jazz hatásainak ötvözése. A 2025-ben bemutatásra kerülő Mickey 17 című film (rendező: Bong Joon-ho, főszerepben Robert Pattinson) zenéjét szintén ő jegyzi, így a filmzenerajongók joggal tekintik őt a következő évek egyik legmeghatározóbb komponistájának.

Saját bevallása szerint munkájában a hagyományos koreai hangszerek inspirálják, miközben zenei világában erősen jelen van a nyugati komolyzenei és a jazz-hatás is. A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben rendezett koncertjén nemcsak filmzenéiből hallhatunk válogatást, hanem szólóalbumainak tételei is megszólalnak. Az est különlegessége, hogy a Budafoki Dohnányi Zenekar Szüts Apor vezényletével, valamint tradicionális koreai hangszeresek közreműködésével szólaltatja meg Jung Jaeil zenéjét.

Klasszikus filmek, új zenei kísérettel

A Budapesti Klasszikusfilm-maratonhoz kapcsolódva a Müpa a magyar filmtörténet egyik elfeledett gyöngyszemét hozza vissza a vászonra: Korda Sándor 1918-as Az aranyember című némafilmjét, amely sokáig elveszettnek hitték. A Győri Filharmonikus Zenekar Dubóczky Gergely vezényletével, Farkas Bence kísérőzenéjével teszi élővé ezt a több mint száz éves klasszikust. A fiatalabb generációkra is gondoltak: Imre István három bábfilmje (A didergő király, Szentgalleni kaland, Mese a mihaszna köcsögről) csendül fel Kurtág György zenéjével, valamint Dargay Attila felújított rajzfilmje, a Szaffi is vászonra kerül.

Filmzenék orgonán

Október 2-án a Pécsi Bazilika zeneigazgatója, Kovács Szilárd Ferenc mutatja be, hogyan szólalnak meg a mozi emlékezetes dallamai orgonán. A Karzatkoncert – filmzenék orgonán című est műsorában J. S. Bach, Couperin és Purcell művei is helyet kapnak – olyan darabok, amelyek eredetileg nem filmzenének készültek, mégis meghatározó szerephez jutottak olyan kultikus filmekben, mint például Stanley Kubrick Barry Lyndonja. A vizuális és akusztikai élmény ezúttal egyszerre tölti be a Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermet. (A jegyeket csatoltuk.)

Mindhalálig zene új évad a Filmklubban

A Müpa Filmklub december 22-ig tartó sorozata, a Mindhalálig zene a zenés filmek klasszikusait állítja középpontba. A Beatles két kultikus filmje, az 1965-ös Help! és az 1968-as Sárga tengeralattjáró mellett látható lesz Ken Russell provokatív Lisztomaniája, Tímár Péter keserédes Csinibabája, valamint a korszakalkotó amerikai filmek közül Dennis Hopper Szelíd motorosok című road movie-ja, Michelangelo Antonioni Zabriskie Pointja és George Lucas fiatalságportréja, az American Graffiti. A vetítéseket minden alkalommal Réz András filmesztéta vezeti fel, aki betekintést enged a filmek hátterébe és kulturális jelentőségébe. Természetesen, a további filmek mellett (pl. Alan Parker: Pink Floyd: The WallEmir Kusturica: Az élet egy csoda, Szomjas György: Kopaszkutyaa sorozatnak címet adó filmet – Bob Fosse: Mindhalálig zene – is levettik.

A Müpa őszi kínálata egyszerre szólítja meg a filmtörténet és a zenetörténet rajongóit. Legyen szó elveszett némafilmek újrafelfedezéséről, kortárs Oscar-díjas szerzők műveiről vagy legendás zenés filmek újravetítéséről – a programok közös pontja a mozi és a zene párbeszéde. 

 

 

Müpa, film, filmkoncert, Squid Game, Jung Jaeil

 

 

Szólj hozzá!


Placebo 30 az Arénában

Placebo 30 az Arénában

A kultikus brit zenekar idén ünnepli debütáló lemeze 30. évfordulóját, a jubileum apropójából pedig bejelentették az album átdolgozását...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A szent tehén faktor, avagy miért olyan furcsa nézni a Michael Jackson-film trailerét?

A közösségi médiás bejegyzések tanúsága szerint, a trailer kapcsán sok ember nincs kibékülve a rövidesen megérkező Michael Jackson-életrajzi filmmel. Nem arról van szó, hogy rossz lenne – sőt, látványos, ambiciózus, és minden jel szerint hatalmas vállalás. Mégis van benne valami nehezen megfogható zavar, egyfajta diszkomfort,...

Most a Sing Sing Music Hallt zárták be egy hónapra – a klub szerint alaptalan és igazságtalan a döntés

Őszinte megdöbbenéssel jelentette be a Sing Sing Music Hall, hogy a hatóságok döntése nyomán egy hónapra felfüggesztették a működésüket. A legendás budapesti klub közlése szerint az intézkedés (megint) „egyszerű bemondásra” történt, és álláspontjuk szerint nemcsak indokolatlan, hanem súlyosan érinti a teljes közösséget is.
Új koncertek