Barlangos koncertfilmmel jelentkezett a Henri Gonzo és a Papírsárkányok

2022/12/15  ·   Filmajánló   ·  koncert.hu

Idén nyáron adta ebütáló koncertjét a Fran Palermo zenekar multiinstrumentalista dalszerző-frontemberének új, magyar nyelvű formációja. A Henri Gonzo és a Papírsárkányok december 15-én – azaz ma – az A38 Hajón mutatja be első, hatszámos EP-jét, amit egy lélegzetelállító helyszínen, a Farkaskői Művésztelepen található barlanglakásoknál forgatott live session előz meg.

Fotó: Könczei Kinga

Henri saját bevallása már régóta gondolkodott egy új, magyar nyelvű projektben, a löketet végül a pandémiás időszak adta meg: egy balatoni nyaraló teraszán körvonalazódtak fejében a részletek. Az ötletfoszlányok hamar dalokká, majd egy hatszámos EP-vé váltak, amit nagyzenekaros, számos vendéget felvonultató koncerten mutat be most a nagyközönségnek. A rendhagyó koncerten olyan kiváló zenészekkel egészülnek majd ki, mint egy csellós, az Opera első számú fagottosa és egy japán származású, fűrészen hegedülő művész.

A dalok és az élő formáció hangulatát remekül prezentálja a most megjelent live session, amit egy nagyon különleges helyszínen, Farkaskő településén forgattak. Ennek egyik legizgalmasabb ékköve egy művésztelep – Noszvajon ugyanis megmaradtak az ősi, hagyományos építészeti formák, a barlanglakások. Farkaskő-Noszvaji Művésztelepet létrehozó alkotócsoport tagjai a ‘90-es évektől kezdve kortársi koncepciók alapján alakítják a sziklába vájt térformákat. Alapanyaguk egy több száz négyzetméternyi, vulkáni hamuba faragott lakótér, és annak tágas környezete.

A kisfilmet Vadas Géza és Henri Gonzo rendezték, a hangot pedig Sápi Géza és Beke István rögzítették

A Henri Gonzo és a Papírsárkányok december 15-én az A38-on mutatja be cím nélküli, bemutatkozó EP-jét, a helyszínre limitált számú kazettát, kézzel írt dalszövegeket és egyedi printeket is visznek majd. Előttük a számos hazai formációból (Middlemist Red, Mordái, Samurai Drive) ismert Nóvé Soma melegíti a színpadot.

Henri Gonzo és a Papírsárkányok, A38, barlang, live session

 

 

Szólj hozzá!


Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a DJ-re a Zene Házában

Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a...

A Magyar Zene Házában idén is megrendezik a DJ Palotai Napot, május 23-án Palotai Zsolt örökségére építve hozzák össze a szakmát és a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.
Új koncertek