Kenneth Branagh rendezi a Bee Gees-filmet

2021/03/11  ·   Filmajánló   ·  koncert.hu, MTI

A film a Paramount filmstúdióban készül, s egyelőre még nincs meg a címe.

Kenneth Branagh rendezi a Bee Gees-filmet

Kenneth Branagh jelenleg több filmen dolgozik egyidejűleg, köztük a Belfast című drámán és a Halál a Níluson című Agatha Christie-adaptáción (2017-es filmje volt a Gyilkosság az Orient expresszen). A 61 éves brit színész-rendezőt ötször jelölték már Oscar-díjra. Az V. Henrikért 1990-ben rendezőként és színészként is jelölték az amerikai filmakadémia díjára.

A produkció a zenekar pályafutását mutatja be a kezdetektől. Azt az utat járja be, amelyen az alapító fivérek, Barry, Maurice és Robin Gibb eljutottak a szupersztárságig.

Miután első számuk, a How can You Mend a Broken Heart befutott és a slágerlista élére került, a Bee Gees még több száz népszerű dalt írt és adott elő, ők szerezték a Szombat esti láz című, 1977-ben bemutatott kultfilm zenéjét is. A Gibb fivérek 19 dala vezette a slágerlistákat, egyetlenek a The Beatles mellett, akiknek egy időben öt daluk is szerepelt az USA TOP 10-ben. Több mint ezer dalt szereztek, ezeket olyan világsztárok énekelték, mint Elvis Presley, Janis Joplin, Bonnie Tyler, Barbra Streisand, Diana Ross, Samantha Sang, Dionne Warwick, Céline Dion, Kenny Rogers, Dolly Parton és Cliff Richard.

 

Az együttesről How Can You Mend a Broken Heart címmel az HBO mutatott be a közelmúltban egy dokumentumfilmet, amit Frank Marshall rendezett. A filmben Barry Gibb is megszólalt, fivérei már nem élnek: Maurice 2003-ban, Robin Gibb 2012-ben hunyt el.

 

2017-ben arról adtunk hírt, hogy musical készül a Bee Gees élettörténetéből és zenéiből, azt is írtuk, hogy maga Barry Gibb a zenés darab producere. Próbáltunk utánajárni a dolognak – de semmi nyomát nem leljük, hogy a musical létrejött volna. Az viszont biztos, hogy ugyanebben az esztendőben a zenészt – másokkal együtt – lovaggá ütötték, így a teljes neve Sir Barry Alan Crompton Gibb.

 

Zenekarok családi kötelékben



 

Bee Gees, film, Barry Gibb, Kenneth Branagh

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek