Tesód a basszeros? Zenekarok családi kötelékben

2020/09/28  ·   Zenei hír   ·  Juhász Vali

A napokban a Palaye Royale-cikk kapcsán merült fel a szerkesztőségben, hogy milyen zenekarok vannak még, amelyek családtagokból állnak. Első körben azok közül válogattunk, akik leginkább saját magukról híresek, s kevesebb szerep jutott mellettük a nemrokonságnak.

Tesóm a basszeros – zenekarok családi kötelékben

Carpenters (1969-1983)

A Karen és Richard Carpenter párosról gyerekkoromban hallottam először, amikor anyám lemezei között megtaláltam az egyik albumukat. A borító alapján azt gondoltam róluk: milyen cuki angol házaspár. Aztán kiderült, hogy nem házaspár, hanem testvérek, és nem britek, hanem amerikaiak. Az már akkor feltűnt, hogy gyönyörűen énekelnek, később olvastam arról, hogy Karen (a hölgy) kiváló dobos is volt: talán kevesen tudják, hogy egy 1975-ös Playboy szavazáson ő lett a legjobb pop-rock dobos, nem kisebb nevet maga mögé utasítva, mint John Bonham (Robert Plant később az éppen zajló turnéjukon a Moby Dick felkonferálásakor viccelődött ezzel, hogy Bonzot hamarosan lecserélik Karen-re).

Kissé negédes dalaikat sokszor használták filmekben, számomra a legemlékezetesebb a We've Only Just Begun alapmotívumként való végigvonulása a John Cusack főszereplésével készült 1408-as szoba című pszichothrillerben. Karen Carpenter egész életében súlyos anorexiával küzdött, 1983-ban szívrohamban halt meg ennek következményeként mindössze 33 évesen.

 

The Bee Gees (1963- kb. 2012)

Bizonyára a rock and roll őskorában is akadtak olyan zenekarok, amelyekben testvérek (is) dolgoztak együtt, de az egyik leghosszabb pályafutást a hatvanas években indult és kb 45 évig működő ilyen együttes a Bee Gees volt. Barry, Maurice és Robin Gibb (utóbbiak ikertestvérek voltak) korai tévéfelvételei még mindig megtalálhatóak a YouTube-on, a nagy áttörést – s ez már világhírrel járt – a Spicks and Specks című nagylemezük hozta meg. Innentől folyamatosan szállították a slágereket. Mindannyian ismerjük a Massachusettst, az I started a joke-ot meg a hetvenes évek diszkókorszakának legnagyobb slágereit. Nem is beszélve az 1987-ben megjelent E.S.P. című visszatérő nagylemezükről, amivel ismét óriási sikereket arattak (pl. a You Win Again című dallal, amellyel kapcsolatban azt kértem anyukámtól, hogy vegye fel nekem a rádióból kazettára mindig, amikor hallja, hogy szépen égtelenítve tudjam hallgatni.)
A három testvér a 4 és fél évtized alatt azért párszor összebalhézott, kellett is melléjük egy erőskezű menedzsment... Robin Gibb szólóban is sikeres volt egy rövid ideig (ideiglenes kiválásának oka örökös versenyzése volt bátyjával, Barryvel a frontemberi pozícióért – pedig olyan szépen szól a hangjuk együtt), a Juliet című dala óriási siker volt 1983-ban. Barry pedig Barbra Streisand-dal és másokkal dolgozott szerzőként és énekesként. A Bee Gees története a kétezres évekig tart, 2003-ban sajnos Maurice Gibb, 2012-ben pedig ikertestvére, Robin Gibb is elhunyt. De a zenéjük mindig velünk lesz, sőt musical is készült róluk.


 

The Jackson 5, később The Jacksons (1964-szünetekkel 2001-ig)

Húúúú, hol is kezdjem. 3 tesó (Jackie, Tito és Jermaine), akik a hatvanas évek elejétől tehetségkutatókon vettek részt apjuk sugallmazására (akinek minden vágya az volt, hogy a gyermekeit a jól jövedelmező showbizniszbe irányítsa, hogy neki aztán csak élveznie kelljen a luxust), 1966-ban kibővült a két – közben színpadképes korba érő – kisebb testvérrel: Marlonnal és Michael-lal. A történetük mindenki számára ismert, a legkisebb, Michael volt a legtehetségesebb közülük, ezt mindenki látta. Eleinte még nyilván élvezték a felhajtást maguk körül, aztán mikor "ostorral" zavarták ki őket fellépni, már talán nem volt annyira vicces. Michael Jackson végül a nyolcvanas évek elején saját karrierbe kezdett, sikereivel nemcsak a testvéreit, hanem szinte mindenkit felülmúlt a popiparban. Néhanap ma is fellépnek, persze Jacko nélkül, Magyarországon is jártak tavaly.

 

Hanson (1992-

Az első gondolatom velük kapcsolatban mindig az, hogy az ő daluk Doktor House csengőhangja. Ez volt az MMM Bop – mindenki ismeri. Isaac, Taylor és Zac kiskamaszok voltak még, amikor a dalt először felvették 1996-ban. Ennek a sikerét soha nem is tudták felülmúlni, annak ellenére, hogy megjelentettek még néhány albumot és igazán nagyon tehetséges zenészek mindhárman. Nemrégiben elém került a YT-on egy videó, amelyiken néhány évvel ezelőtt akusztikus feldolgozásban adják elő ezt a híres dalt - azt kell mondjam, hogy jobban énekelnek, mint valaha, és sokkal jobban néznek ki felnőttként, mint a kilencvenes években.

 

 

Jonas Brothers (2005-

A Disney csatorna berkeiből indult három fiúcska: Kevin, Joe és Nick mára családapák, de több-kevesebb kihagyással együtt zenélnek 15 éve. Sok Disney-produkcióban szerepeltek, aztán a Camp Rock (Rocktábor) című musicalben már olyan karaktereket játszottak, amelyek alapján a lányok kiválasztották a három fiú közül a kedvencüket (ezek a sorrendek mára már előfordulhat, hogy megváltoztak). 2012 környékén különváltak az útjaik: Kevin valóságshow-t forgatott a feleségével, Joe először szólóban, majd saját zenekarral (DNCE) próbálkozott – egészen menő volt. Nick is szólóban nyomta, plusz együttműködött olyan sztárokkal, mint Tove Lo, Robin Schultz, Nicki Minaj. Aztán rájöhettek, hogy egységben az erő (és a pénz), s manapság ismét együtt zenélnek – ezek ám a  legények!

 

Mel & Kim (1986-1988)

A két lány (Mel és Kim Appleby) igazából egyetlen dallal került be a köztudatba, így aki a nyolcvanas években volt kamasz/fiatal, bizonyosan emlékszik a Respectable című dalra, aminek a klipjében a modellszakmából a popiparba csöppent csajszik megmutatják magukat és tánctudásukat is. Aztán a történetük bejárta a világsajtót akkoriban: az albumuk promóciós turnéján kiderült, hogy Mel szervezetében rosszindulatú daganatot találtak és állapota rohamosan romlott, majd 1990-ben nagyon fiatalon meghalt. Kim Appleby szólóalbuma (amelyen főleg még a közös új albumukra szánt dalok kerültek) 1991-ben jelent meg, erről a Don't Worry-t sokat lehetett/lehet hallani.

 

Palaye Royale (2011-)

Ha már tőlük jött az inspiráció, álljon itt a történetük is: a kanadai-amerikai illetőségű srácok még nagyon fiatalok (2008-ban már volt zenekaruk, akkor még Kropp Circle néven – a legfiatalabb testvér, aki a dobosuk 1996-os születésű), ehhez képest nagyon eredeti, fashion-art-rock műfajként aposztrofált zenékkel rukkolnak elő. Megtalálható a klasszikus rock and roll, a glam rock, indie, punk, de még egy kicsit az emos vonal is a zenéjükben. Színpadi megjelenésük és koncertjeik igazi vizuális élményt nyújtanak, szívüket, lelküket beleteszik a bulikba. De alapvetően ez összművészeti tevékenység, hiszen képregényt is kiadnak (amelyet teljes egészében a dobos fiú rajzol!), egészen elképesztő merch-ük van (nemcsak pólók, táskák, hanem sokféle egyéb tárgy is, melyeket mind saját maguk terveznek). Mindemellett igen közeli kapcsolatot ápolnak a rajongótáborukkal, igyekeznek mindenkinek válaszolni, minden róluk szóló bejegyzést megosztogatni. Sokszor engednek betekintést az életükbe, főzőcskéző videójuk is van. Már alig várjuk, hogy jövőre bepótolják az idén elmaradt budapesti koncertjüket (is), aminek egyelőre nincs új dátuma, de remélhetőleg hamarosan ezt is bejelentik, ahogy az európai turnéjuk többi állomásánál.

 

testvérek, zenekarok, Carpenters, The Bee Gees, Jackson 5, Hanson, Jonas Brothers, Mel & Kim, Palaye Royale

 

 

Szólj hozzá!


 Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Utolsó fejezetéhez érkezik Co Lee cirkuszos epochja, amely a Cirque de L’Homme [CDL] című, tavaly februárban debütált nagylemeze óta zajlik. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló céget alapítottak – ez lett a Supermanagement –, ők vették a szárnyaik alá például a Wellhellót, Dzsúdlót és Azahriah-t is. A zenész-menedzser mindössze 36 éves volt.
Új koncertek