Le akarják állítani az LGT egykori gitárosáról szóló film bemutatását

2020/07/21  ·   Filmajánló   ·  koncert.hu

Ami elég fura ügy, hiszen egy éve szeptemberben már bemutatták... Megírtuk. Igaz, előtte pár nappal, nem a filmbemutató után, de nem értesültünk arról, hogy bármi akadály is felmerült volna.

Az elmaradt bemutató plakátja

A Bors szerint meg de. Aztán az is lehet, hogy a további vetítésekre vonatkozik a tiltási kérelem, amelyet egy ügyvéd jegyez – de ne fussunk ennyire előre.

Ebben a cikkünkben részletesen írtunk a filmről:

Az egészből annyit emelnénk ki, amennyi a mostani történések miatt fontos:

"Az LGT gitárosát 1982-ben két golyóval a mellkasában találták meg otthonában. Halálát öngyilkossággá nyilvánították. Mint ahogy az lenni szokott a látszólag magyarázat nélküli eseményekkel, utólag több "lehetséges verzió" is született Barta halálára."

Arról ebben a cikkben nem szóltunk – hiszen eddig nem is tudtunk róla –, hogy ez a két golyó egy másik magyar, Fekete Barna fegyveréből származott. Akkoriban maga is Amerikában élt és kö­zeli barátságot ápolt Bartával. A dokumentumfilmben meg is említi, hogy a fegyver miatt anno ő volt az első számú gyanúsított.

Egy bizonyos Anikó – egyszerűen nem tudunk hozzászokni, hogy a bulvár számára nincsenek vezetéknevek –,  akiről annyit lehet tudni, hogy az üzletember felesége (próbálj rákeresni a Fekete Barna névre...) azt nyilatkozta a Borsnak, hogy a film készítői úgy állították be a dolgot, mintha a férje lett volna az elkövető.

Nem láttuk, nem tudjuk megmondani, a producer, Mester Sándor (MS3) szerint nem ez a  film lényege, és bízik a bemutató megvalósulásában.

"A dokumentumfilm vetítését kizárólag bíróság tilthatja meg, ügyfelem a filmet bemutatni kívánó mozik részére azt a méltányolható kérést küldte el, hogy lehetőség szerint a jogvita megnyugtató rendezésig tekintsenek el a bemutatástól" – írta Fekete ügyvédje.

A Port.hu szerint a bemutató dátuma: 2020. július 23. A dokumentumfilm (leszámítva egy kisebb zártkörű bemutatót, feltehetően ez volt az, amiről mi írtunk a cikkünkben) március 14-én került volna a szélesebb nyilvánosság elé, az ismert okok miatt a vetítés azonban elmaradt.

Aki viszont látta a filmet, az ezt írta róla:

"... Ahelyett ugyanis, hogy a film csak erre a különlegesen dokumentált anya-fiú kapcsolatra koncentrált volna, úgy tesz, mintha az 1982 óta rejtélyes gyilkosságot is megoldaná. Egyetlen teóriát áldokumentarista, Frei Tamást megszégyenítő hatásvadász módszerekkel tényként beállítva. Így szó sem esik a ma már feltárt, a nyolcvanas évek elején Kaliforniában garázdálkodó magyar maffiáról, Bartáék üzleti húzásáról, a különös életbiztosításról, és a gyilkosság tényszerű momentumairól sem. Talán ennek is köszönhető, hogy a szolnoki bemutatón jelenlévő, a filmben tulajdonképpen feltételezett gyilkosként feltűntetett Fekete Barnát nem lincselték meg. Hajdú Eszter filmjének vége ugyanis nagyon sántít, és tulajdonképpen csak arra jó, hogy másfél órás legyen tőle a mozi." (Forrás)

Nem tudunk igazságot tenni, nem is akarunk – meg kell néznünk hozzá a filmet, így azonban nem tudjuk, mikor kerül erre sor.

 

Barta Tamás, LGT, dokumentumfilm

 

 

Szólj hozzá!


Festményt rongáltak zenészek megbízásából egy galériában

Festményt rongáltak zenészek megbízásából egy...

Egy magyar galériában történt az eset még a múlt héten. Egy idegen a kordon alatt átbújva lefújt egy festményt. Az olvasók által küldött...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A Budapest Arénában végleg elbúcsúznak Az Őrült Nők

Tíz év és majd' ötszáz előadás után végleg elbúcsúzik a színpadtól az elmúlt évtizedben legendássá vált színházi produkció, Az Őrült Nők Ketrece, Alföldi Róbert rendezésében, a főszerepekben Stohl Andrással és Hevér Gáborral. A kultikus darabot október 4-én, a Budapest Arénában láthatjuk utoljára, s ezzel az...

Hölgyeim és uraim, a színpadon Sir Tom Jones!

Legnagyobb slágereivel és a Defy Explanation turnéjával érkezik az MVM Dome-ba az idén 84 éves legenda, aki több mint hat évtizedes pályafutása során olyan örökzöldekkel ajándékozott meg bennünket, mint a It’s Not Unusual, Delilah, She’s A Lady vagy a Sexbomb.

Boy George visszatért a Broadway legendás előadásába

A Culture Club egykori énekese május 25-ig többször is újra felbukkan a Broadway híres jukebox musical-jében, a Moulin Rouge! The Musical-ben: Harold Ziedler szerepét játssza majd megosztva Robert Petkoff-fal.

Életed hétvégéje, avagy a Follow The Flow-tól a Thália színpadáig

2025. április 12-én lesz az Életed hétvégéje című mini musical ősbemutatója a Thália Színházban. Hogy mi ez a fura elnevezés és mit jelent zenét írni színpadra, arról a zeneszerző, Furák Péter mesél. A Vígszínház egykori zenei vezetője, zeneszerzője olyan előadókkal dolgozik együtt, mint Oláh Ibolya, Udvaros...
Új koncertek