Az Őrölt Nők Ketrece

Új Dirty Dancing-film készül

2020/08/07  ·   Filmajánló   ·  koncert.hu, MTI

Mégpedig Jennifer Grey főszereplésével – mint tudjuk, ő volt az eredeti film főszereplője – Patrick Swayze mellett.

Új Dirty Dancing-film készül

Kétszer is elolvastuk, tényleg az van az MTI hírének bevezetőjében, hogy "főszereplésével", ami elég fura lenne, hiszen hölgy immáron 60 felé jár (bocs, hogy firtattuk a korát...).  Később az írják, producerként is részt vesz a munkálatokban... Hááát, misztik.

A forgatókönyvet a Két lépés távolság és A gyászoló asszony átka című mozikat jegyző páros, Mikki Daughtry és Tobias Iaconis írja.

Az 1987-es Dirty Dancing - Piszkos tánc című filmklasszikus mindössze 5 millió dollárból (1,4 milliárd forint) készült és 218 millió dollár bevételt hozott világszerte. Az 1963 nyarán, egy luxus nyaralóhelyen játszódó történetben a 17 éves Baby (Grey) beleszeret tánctanárába (Patrick Swayze), ám a lány szülei nem nézik jó szemmel kettejük kapcsolatát. A filmben elhangzó (I've Had) The Time of My Life című szám a legjobb eredeti dalnak járó Oscar-díjat és Golden Globe-díjat is elnyerte, a két főszereplőt pedig Golden Globe-díjra jelölték alakításukért.

 

A Lionsgate 2004-ben már elkészített egy folytatást Dirty Dancing - Piszkos tánc 2. címmel, ez a mozi azonban nem aratott túl nagy sikert... Kíváncsian várjuk a részleteket.

Dirty Dancing, Jennifer Grey, film, zenés film

 

 

Szólj hozzá!


35 év után a Quimby történetét talán nem is a Quimby tudja a legjobban elmesélni

35 év után a Quimby történetét talán nem is a...

Több mint három évtized, megszámlálhatatlan koncert, rengeteg közös történet – és legalább ugyanennyi, egymásnak olykor ellentmondó emlék....
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Ádám 75 koncert – egy zenei karakter kiteljesedése

Ádám 75 Neoton Ünnep címmel tartották meg Végvári Ádám születésnapi nagykoncertjét az Erkel Színházban. A Neoton legendás zenésze visszatekintett pályájára, és még a rutinos rajongóknak is tudott újat mutatni. Pontosabban nem is újat, hanem mindazt, amit eddig nem láttunk.

Nem a sztárok maradnak pénz nélkül, hanem azok, akiket még nem is ismerünk

Két, egymástól független költségvetési terv is kevesebb pályázati pénzt hagyna a kultúrára: az egyik Magyarországon, a másik az Európai Unióban. Első pillantásra mindez politikai és/vagy gazdasági hírnek tűnhet, a következményeivel viszont a koncerttermekben, a fesztiválokon és a zenei kínálatban találkozhatunk.
Új koncertek