A koncert nem veszélyesebb, mint egy sportesemény

2021/05/04  ·   Karanténban a világ   ·  koncert.hu

A Music Hungary Szövetség bizakodó – ezt mai közleményükből tudtuk meg. Szerintük a a közönség készen áll a nyitás következő lépcsőjére. Szerintetek?

A koncert nem veszélyesebb, mint egy sportesemény

A Music Hungary Szövetség április 20-án tett közzé egy a lakossági felmérést az oltási hajlandóság, a tesztelési hajlandóság és a koncertlátogatás témakörében. A céljuk az volt, hogy felmérjék, mernek-e az emberek zenés, táncos rendezvényre menni, a védettség megszerzéséig teszteltetnének-e önköltségen, illetve, regisztráltak-e vagy regisztrálnának-e oltásra.

A nem reprezentatív kérdőívet 9895-en töltötték ki, és a válaszokból határozottan látszik, hogy a koncerteket gyakran látogató lakosság körében kiemelkedően magas az oltási- és tesztelési hajlandóság, illetve negatív teszttel vagy védettségi igazolvánnyal szívesen mennének tömegrendezvényre, a zenészek és zenei szakemberek körében pedig azért is lehet igen magas a vakcina melletti elköteleződés, mert tudják, hogy ezen a munkájuk is múlhat és a közönségükre is vigyázni szeretnének.

A zenés, táncos rendezvények, azaz a zenét főszolgáltatásként nyújtó rendezvények tartása azonban egyelőre továbbra is tilos.

Múlt pénteken értük el a négymilliomodik beoltottat, így már életbe lépett az az enyhítési lépcső, ahol védettségi igazolvánnyal előre megváltott helyjeggyel látogatható rendezvények is tarthatók.

Ezzel kapcsolatban levélben a Szövetség megerősítést kért múlt héten a Miniszterelnökségtől, az MTÜ-ről és az Operatív törzstől, illetve azt is kérték, a tervezhetőség érdekében adjanak támpontot, mekkora beoltottságtól számíthatunk majd a zenés, táncos rendezvények engedélyezésére.

Levelükre egyedül Dr. Müller Cecília országos tiszti főorvostól érkezett válasz, aki megerősítette, hogy a módosuló 484/2020. Korm.rendelet által nem tiltott eseményen, rendezvényen, helyszínen, a nem fő szolgáltatásként nyújtott élőzenei szolgáltatásra van lehetőség, ám levelében nem tért ki arra, hogy zenés, táncos rendezvények tartása mikortól várható majd....

A bizonytalan, tervezhetetlen nyitás akár hónapokkal is kitolhatja a koncertélet beindulását.

A Szövetség fontosnak tartja kihangsúlyozni, hogy a zenei szektor minden szereplője, minden szakember gondoskodni szeretne a közönségük védelméről. Álláspontjuk szerint a zenés, táncos rendezvények ugyanolyan biztonságosak a védettséggel rendelkező közönség számára, mint más engedélyezett kulturális- és sportrendezvények, ahogy ezt megannyi külföldi tesztkoncert példáján is láthatjuk, valamint a jeggyel való beléptetés miatt védett, ellenőrizhető is a környezet.

A témáról részleteiben május 13-án tartanak online kerekasztal beszélgetést a Magyar Közgazdasági Társasággal közösen, amin részt vesz Demeter Szilárd, a magyar könnyűzene megújításáért felelős miniszteri biztos; Mádi Zoltán, a Vígszínház gazdasági igazgatója, az MKT elnökségi tagja; Kádár Tamás, a Sziget ügyvezetője és Weyer Balázs, a Music Hungary Szövetség elnöke.

A Szövetség arra következtet a kormány eddig bejelentett nyitási lépésiből, hogy a zenés, táncos rendezvények hamarosan, véleményük szerin a 4,5 vagy 5 milliomodik beoltottnál lesznek majd engedélyezve.

Nem reprezentatív felmérésükből is látható, hogy az oltás kérdése és a mielőbbi nyitás lehetősége az egész szektornak és a közönségnek is egyaránt fontos.

A nyitást pedig nagyban megkönnyítené az 5%-os kulturális áfa bevezetése is, hiszen így elkerülhető lenne a jegyárak emelkedése és a szektorti hosszútávon is segítené, nemzetközileg is versenyképesebbé tenné ez a lépés.

via

 

Origo: Augusztus közepéig csak védettségi igazolvánnyal lehet koncertre, fesztiválra menni

 

Music Hungary Szövetség, fesztiválok, koncertek

 

 

Szólj hozzá!


 Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Utolsó fejezetéhez érkezik Co Lee cirkuszos epochja, amely a Cirque de L’Homme [CDL] című, tavaly februárban debütált nagylemeze óta zajlik. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló céget alapítottak – ez lett a Supermanagement –, ők vették a szárnyaik alá például a Wellhellót, Dzsúdlót és Azahriah-t is. A zenész-menedzser mindössze 36 éves volt.
Új koncertek