Bejött a maszkos koncert Barcelonában – távolságtartás nélkül

2021/01/05  ·   Karanténban a világ   ·  koncert.hu

A Kreatív.hu értesülése szerint még december elején kísérleti koncertet tartottak Barcelonában, melynek jelentőségét (és az eredményhez fűződő nagy várakozást) az is mutatja, hogy az eseményt több barcelonai koncerthelyszín, kiadó és szponzor finanszírozta.

Bejött a maszkos koncert Barcelonában – távolságtartás nélkül

Német szakemberek már tesztelték élőben a tömegrendezvények fertőzésbiztosságát – ugyan a várt négyezer helyett csak 1500 ember jelentkezett a 3 minikoncertre résztvevőnek (tavaly augusztusban még jócskán benne voltunk a parában), de állítólag így is kellő mennyiségű és minőségű adat gyűlt össze, melyek alapján megállapították, hogy ha a látogatók számát az aktuális fertőzési esetszámokhoz igazítják, a terem levegőjét rendszeresen friss levegővel cserélik, ha betartják a higiéniai szabályokat, a távolságot és a maszkviselést, akkor nem lehet baj.

A német projektet Restart-19-nek hívták, a spanyolt PRIMACOV-ra keresztelték (nyilván van ehhez köze a fő támogatok között szereplő Primavera Sound fesztiválnak is), és kezdjük a végén: a 900 fős terembe beengedett 463 személyből a 2 élő koncert és a 2 dj-szett alatt egyetlen ember sem fertőződött meg az esemény után 8 nappal vett PCR-tesztek alapján (a kívül rekedt kontrollcsoportból 2). Itt is kötelező volt a maszkviselés, amelyet csak a külön helyiségben árult italok elfogyasztásához lehetett levenni – inni azonban a koncertteremben is lehetett, plusz ezúttal nem volt kötelező a távtartás, sőt: lehetett táncolni meg énekelni is – ez utóbbi az optörzs hasznos tanácsai szerint karácsonykor sem volt ajánlatos.

"A kutatás szerint a kísérletben alkalmazott biztonsági intézkedések könnyen alkalmazhatók más eseményeken is, ami reményt adhat a teljes rendezvényipar számára" – zárja cikkét a Kreatív.hu szerzője, hozzátéve, hogy a biztonsági intézkedések a közönség számára elviselhetők voltak.

A kísérletnek helyet biztosító Apolo klubban március óta nem volt rendezvény, és a FB-bejegyzéseik tanúsága szerint komolyan küzdenek a túlélésért. Számukra (is) megváltás lenne, ha engedélyeznék a bulik megtartását, kérdés, hogy nem kísérleti körülmények között, hogy nézne ki a dolog, mert egyrészt a fentiek során csak az mehetett be, aki átment a covid-gyorsteszten, másrészt efféle körülmények között nagyob a hajlandóság a fegyelmezett viselkedésre és a szabálykövetésre. Nem annyira látjuk, hogy miként lehetne a bulizókat a hétköznapokban is efféle kontroll alatt tartani, az év végi sajtóértesülések azt mutatták, hogy még az illegál bulikat sem sikerült felszámolni... De talán ha több kisebb rendezvény lenne, akkor a közönség is hozzászokna az új – bár semmiképpen sem kellemes – helyzethez, mert egyáltalán végre lenne helyzet...

koronavírus-járvány, tömegrendezvény, koncert, kísérlet, tesztkoncert, Spanyolország, Barcelona

 

 

Szólj hozzá!


Placebo 30 az Arénában

Placebo 30 az Arénában

A kultikus brit zenekar idén ünnepli debütáló lemeze 30. évfordulóját, a jubileum apropójából pedig bejelentették az album átdolgozását...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A szent tehén faktor, avagy miért olyan furcsa nézni a Michael Jackson-film trailerét?

A közösségi médiás bejegyzések tanúsága szerint, a trailer kapcsán sok ember nincs kibékülve a rövidesen megérkező Michael Jackson-életrajzi filmmel. Nem arról van szó, hogy rossz lenne – sőt, látványos, ambiciózus, és minden jel szerint hatalmas vállalás. Mégis van benne valami nehezen megfogható zavar, egyfajta diszkomfort,...

Most a Sing Sing Music Hallt zárták be egy hónapra – a klub szerint alaptalan és igazságtalan a döntés

Őszinte megdöbbenéssel jelentette be a Sing Sing Music Hall, hogy a hatóságok döntése nyomán egy hónapra felfüggesztették a működésüket. A legendás budapesti klub közlése szerint az intézkedés (megint) „egyszerű bemondásra” történt, és álláspontjuk szerint nemcsak indokolatlan, hanem súlyosan érinti a teljes közösséget is.
Új koncertek