Három év után új dallal jelentkezett a Junkies

2019/03/22  ·   Klippremier   ·  koncert.hu

A „Béke tér” című szerzemény az idén 25 éves zenekar jubileumi, „Negyedszázad kockázat és mellékhatás” albumán szerepel, mely április 5-én jelenik meg.

Három év után új dallal jelentkezett a Junkies

1994-es alapítása óta a Junkies igen nagy utat járt be. Az idén 25 éves budapesti punk rock zenekar a megalakulását követő gyors, fővárosi klubsikerek után 1995-ben jelentette meg első lemezét, amely már országos ismertséget is hozott. Az igazi áttörésre azonban az 1997 nyarán kiadott, legendás Nihil albumig kellett várni, amit 10 újabb korong, önálló Petőfi Csarnok-koncertek, Sziget Nagyszínpad, telt házas Barba Negra-bulik és megannyi klubfellépés követett az évek során. A banda kiadványait rendre Fonogram díjra jelölték, míg 2013-ban a Mi van veled? Semmi? című albumuk rock-metal kategóriában az év legjobb lemeze lett.

A zenészek utoljára 2016-ban készítettek stúdiólemezt, most, a 25 éves jubileum apropóján egy új koronggal rukkolnak elő. A „Negyedszázad kockázat és mellékhatás” című, 73 perces best of album egy olyan exkluzív kiadvány, melyre az újravett klasszikus dalok mellett 6 vadonatúj szerzemény is került. A friss nóták közül az első már meg is érkezett: a „Béke tér” című szám egy szöveges videóval debütált a YouTube-on.

„Eredetileg nem ezzel akartunk kijönni először az új dalok közül, de mivel a Béke tér a legpopulárisabb nóta a lemezen, jó ötletnek tűnt. Én írtam és én is gitározom a dalban, a szöveg is az én személyes élményeimből táplálkozik. A szám a csepeli Béke térről szól, ott éltek a nagyszüleim, akiknél nagyon sok időt töltöttem, miután édesanyámmal és édesapámmal Szentpétervárról Budapestre költöztünk. Az ő lakásuk volt az első magyarországi lakhelyem – magyarázza Szekeres András, a Junkies énekese. „Ez a dal az utolsó szám a lemezen, egyfajta feloldozó tétel - tulajdonképpen a megnyugvásról szól, hogy le kell ülni és hátradőlni, a Béke tér pedig, mivel szinte minden városban van ilyen, ennek egy nagyon szép szimbóluma.”

A jubileumi koncentről és a dedikálásról itt írtunk.

Junkies, jubileum, új album, dedikálás, Barba Negra Track, Béke tér

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek