Először is több ezer ember. Csordultig megtelt az Aréna, pedig a jegyek nem voltak éppen olcsók (11.900-34.900). A felületes szemlélőnek úgy tűnhetett, hogy az ország nagymamái és nagypapái karácsonyra koncertjegyet kaptak: az átlagéletkor kb. 50 év volt. Talán ennek tudható be, hogy a közönség lelkesedése – kivétel a színpad előtt csápolók – kissé elmaradt a várttól; én azt gondoltam, egy idő után mindenki állva ropja majd. A taps sem volt fergeteges és a kórus is csak zümmögött. Mindazonáltal nem gondolom, hogy akár egy percig is unatkozott volna a közönség.
Aztán egy (kettő) elképesztő ledfal. Ahogy írtuk, a team 12 kamionnal jött, ebből max. kettőben lehettek a hangszerek meg egyben Rod ruhái, a többiben tuti a a vizuál hozzávalói utaztak. Már ami nem fért rá egy zsebben hordható pendrive-ra... Ritkán van az, hogy az ember örül a színpadtól távolabb levő, egyébként bazikényelmetlen székének, de ez esetben áldás volt: egy pillanatra sem tudtad levenni a szemedet a megszámlálhatatlan variációban megosztott ledfalról, amelyen hol a koncert élő képei, hol a betárazott fotók és videófelvételek, hol ezek kombinációi mentek. Őrületesen profi látványt rittyentettek a színpadon ácsorgók-ücsörgők mögé – kitartóan kutatva az emlékezetemben, nem találok erre példát. Tátott száj.
És hát remek zenészek. Megvan az esélye annak, hogy a sztár "pihenő idejében" benyomott instrumentális és/vagy vokális részek leültetik a hangulatot, de itt erről szó sem volt. Biztos tudású hangszeres közreműködők, nagyon szép és legalább ennyire lelkes vokalista-vonós-hárfás-táncos hölgyek. Egy pillanatra beúszott a szigetes Rihanna-koncert rémképe a fád énekesnővel – de gyorsan törlődött. Kell egy csapat. Itt megvolt.
No meg Rod Stewart...
A Satöbbinek van egy száma (Nemecsek), annak meg egy sora Bokáról: "... az az ing, hejj, megkopott...", ez járt a fejemben. Valljuk be: az a hang megkopott. Ereje sem mindig volt. A jellegzetes kásás, reszelős hangzás persze megvolt, de valahogy már nem úgy szólt. Ráadásul nagyjából 4 szám kellett ahhoz, hogy a hangosítás betaláljon, de utána már nem vert a víz. De: fals hangot alig fogott, nehogy az legyen már, hogy elcseszte... Amiért oltárian lehetett szeretni ezt az embert ott, a színpadon, az a fajta pontjó hozzáállás volt, ami elemelkedett a hűvös profizmustól, de nem ment át bratyizásba. Olyan közvetlenséggel, humorral és olykor öniróniával közlekedett a színpadon, hogy csak szeretni lehetett. Igen, volt foci. Labda is, vagy húszat kirúgott a küzdőtérre, bár egyetlen program futhatott a lábában, mert szinte mindegyik ugyanoda talált. Volt színpadra felhajított magyar válogatott-mez és HUNGARY feliratú szurkolósál, nyakába is kanyarította. Ja, meg lufik. Két óriás is, azokat rendre fölpasszolta a színpadra a nép.
Nem a pasas dinamikája volt lenyűgöző, hanem a laza természetessége. Néha megfordult a fejemben, hogy befigyelt némi pia is, ha igen, akkor szerintem vagy 30 éve tartja a szintet, vagy ő egyszerűen ilyen. Mindenesetre, azt végig tudta, hogy Budapesten, és nem Bukarestben van. (Megfordult a fejemben, milyen lehet hosszú évekig ugyanazokat a dalokat nyomni világszerte – a Sailing 1975-ös szám!!!!, vagyis több mint 40 éves –, hát, lehet, hogy elkelne néha egy kis viszki hozzá.) Nagy barátja volt a mikrofonállványa, húzta-vonta magával, pörgette, döntötte, valahol ez is a névjegye.
És hát, emberek, Rod Stewart 73 éves! Volt nemrégiben egy átvett anyagunk, amelyben a blogger azt írta:
"Ami azt jelenti, hogy ezeknek az egykor volt énekeseknek, bandáknak az ég egy adta világon semmi mondanivalójuk nincs. Semmi. Húsz-huszonöt-harminc éve. Nem írnak számokat, csupán a handlét tukmálják."
Én személy szerint ragaszkodtam tegnap ehhez a tukmáláshoz. Pont nem érdekelt volna, ha Rod Stewart a 2017-es albumáról (nincs ilyen) tolja a dalokat. Engem – és bizton állíthatom, rajtam kívül is mindenkit a handlé érdekelt. Még poénkodtam odafele, hogy na, az est fénypontja majd tuti a Sailing lesz, ami a könyökünkön jön ki – és hát az is volt, legalábbis számomra: annyira egyszerűen és őszintén szólt, mi több:szárnyalt – plusz egy többezres kórus –, hogy megtelt a könnycsatornám.
Egyszerűen vagyunk behúrozva, lehet rajtunk játszani :)
A koncert vége kissé fura volt, az utolsó szám után függöny le, majd függöny fel és még az Enjoy Yourself, de aztán se meghajlás, se könnyes búcsú, villany fel, gépzene be.
Letelt a két óra. Gyorsan elment, s ha nem is foglal helyet a feledhetetlen koncertek polcán, de azért két igen boldog óra volt, némi nosztalgiával, sok-sok zenével és egy karizmatikus figurával. Nem is mondhatta volna szebben, kis lovag.
Setlist:
Soul Finger
(The Bar‐Kays cover)
Ráadás:
Szólj hozzá!