Koncz Zsuzsa koncertjein olyan energia tapasztalható, amilyen sehol máshol.
Az ok, amiért Bródy János dalszövegei a mai napig érvényesek – ha nem érvényesebbek, mint valaha –, az énekesnő szerint talán magában a szerzőben rejlik, vagy abban, hogy az idők teljesítenek rosszul.
A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekesnő személye, immár több mint hat évtizedes pályája, dalai és azok ereje összehozza a generációkat – azokat, akik hasonlóan gondolkodnak a világról, véleményüket pedig azzal is kifejezik, hogy együtt éneklik ezeket az ikonikus slágereket.
Koncz Zsuzsával egy interjú során összegeztük a tizenöt arénakoncert érzelmeit és tanulságait:
„A jelen történései foglalkoztatnak az életben, csakúgy, mint a színpadon, és a valóság sokszor megfejthetetlen” – fogalmazott akkor, ezt pedig tökéletesen láthattuk viszont az idei nagykoncerten is.
Nem hittük, hogy a tavalyi, nagysikerű Jelbeszéd 2.0 koncertet lehet még fokozni.
Amikor megláttuk a színpad kupola formáját, egy pillanatig még azt is éreztük, hogy ez idegen lesz Koncz Zsuzsa dalaihoz. Az Aréna nézőtere – néhány emeleti szektor és korlátozott látású hely kivételével – szép lassan megtelt, félelmeink pedig az első néhány másodperc után el is oszlottak. A kivetítőkön fotók jelentek meg, amelyeket mesterséges intelligencia keltett életre, és az énekesnő életét mutatták be.
„Volt egyszer egy lány, aki nem volt elégedett” – csendült fel a felvezető dal első sora, mintegy előrevetítve az est teljes mondanivalóját. A színpadon aztán megjelent a sejtelmes vetítés, még a pódium oldala is LED-falként szolgált. Színpadra állt a zenekar, majd megérkezett Koncz Zsuzsa is, hogy a Fordul a világ című, 1988-as dallal nyissa meg az estét, amelyet egyébként kb. húsz éve énekelt utoljára – talán nem szorul különösebb magyarázatra a dalválasztás. Igyekszünk időnként megfordulni Koncz Zsuzsa kisebb koncertjein is, így alkalmunk adódik szóba elegyedni a közeli rajongókkal, akik már évek óta szerették volna, ha egy kicsit megújul a műsor.
Bár természetesen néhány dal mindig cserére került, ezúttal sokan örülhettek a változásoknak.
Megzenésített versek közül újra bekerült a műsorba Karinthy Frigyes Előszó című verse, valamint a Szabadság Heltai Jenő tollából. Ars poeticaként elhangzott az Őszinte bohóc is, amelyet már Tolcsvay László jubileumi koncertjén is előadott az énekesnő, de több mint tíz év után Koncz Zsuzsa a Város felett című dalt is elővette, és megénekeltette vele a közönséget.
Ha már ezt a számot említjük, az énekesnő szerint is vannak olyan napok, amikor rosszkedvűen ébredünk – mégpedig azért, mert bőven akad rá okunk: járvány, háborúk, gazdasági nehézségek. Mindezekre Koncz Zsuzsa dalban reflektál: a Békét és reménységet című dalt ezúttal is csillagokként kísérték a mobiltelefonok lámpái.
Szóba került a Jelbeszéd album is, amely megjelent, majd betiltották, nemrég pedig jubileumi kiadást is megjelentettek.
„Nehogy a szervek azt gondolják, hogy igazuk van. Akkor sincs igazuk, ha tiltanak, és akkor sem, ha listáznak” – emelte ki Koncz Zsuzsa, utalva ezzel a nemrég megjelent listára, amely az ellenzéki gondolkodású zenészeket veszi górcső alá, élén az énekesnővel.
Abban tehát mind a tizenkétezer jelenlévő egyetérthetett, hogy a mai helyzet tökéletes leírása az Ingoványos vadvilág. Koncz Zsuzsa szerint azonban ez már korábban is így volt. Be is bizonyította ezt a Ne vágj ki minden fát című, 1975-ös dallal, amely mondanivalójából mit sem vesztett; az énekesnő csupán annyi különbséget vél felfedezni, hogy a mai fiúk lazítani már megtanultak – különösen, ha akad egy jacht vagy magánrepülő a közelben.
„Így volt szép, így volt jó” – hangzott a dal a Tündérország című albumról, amely során mindig meglátjuk Koncz Zsuzsában a lázadó énekesnő mellett az életét már majdnem leélt, nagybetűs Embert is, aki nagymamájától hozott bölcsességéről énekel. Mint megtudtuk, az énekesnő családjában a nagymama volt a főnök, akinek mindig igaza volt. Gyermekként számára ez természetes volt, hiszen a mesékben is a várban lakó királynak mindig igaza volt – még akkor is, ha tévedett. Koncz Zsuzsa itt sem szalasztotta el a közéleti utalást, miszerint bár nagymamájának mindig igaza volt, nem volt király, nem lakott fent a várban – de a gyógyszere nem gurult el sosem.
A koncert végén természetesen jöttek a slágerek.
A Jöjj, kedvesem soraiban továbbra is az a kérdés, mikor lesznek már szép napjaink; a Ha én rózsa volnék továbbra is elementáris erővel bizonyította, hogy nem vagyunk játékai mindenféle szélnek; a Valahol egy lány pedig keretbe foglalta az estét a felvezető Volt egyszer egy lánnyal – a refrént állva énekelte a közönség:
„A királyé nem leszek.”
A koncertbeszámolóim végére mindig igyekszem találni egy olyan idézetet az estéből, amelyet leginkább alkalmasnak tartok arra, hogy röviden összefoglalja az élményt. Koncz Zsuzsa koncertje esetében azonban szinte lehetetlen egyetlen ilyet választani, mert az elejétől a végéig tudatos mondanivalóval állt elénk – minden sora jelentett valamit.
Az énekesnő minden koncertje ünnep, az ekkora közönség előtt megtartott előadásoknak pedig szinte megtiszteltetés részese lenni.
Óriási öröm látni, hogy a fiatalok elkísérik az idősebbeket – sőt, csapatban is érkeznek fiatalok –, mert ezek a dalok számukra is jelentenek valamit. Koncz Zsuzsa azt is elmondta, hogy amikor az ember fiatal, szinte elengedhetetlen, hogy meg akarja váltani a világot. Ahogy azonban múlik az idő, a változás pedig egyre inkább késlekedik, rá kell jönnünk, hogy a megváltás sok emelettel feljebb történik.
Amit viszont mindig megtehetünk, az szintén az énekesnő egyik dalában keresendő, mert a zene összehoz minket – és ha együtt éneklünk, újra a jövőben bízunk majd:
„Elhal a szó, de a dal mindig messzebbre száll,
Mert generációk egymásnak adják tovább.
Mindig lesz öröm és bánat majd, amiről szól egy dal.
Sej, haj! Sírva vigad a magyar!”
Szólj hozzá!