A The Cure nem hullócsillag

2022/10/27  ·   Koncertbeszámoló   ·  Juhász Vali

A brit The Cure zenekar 2022. október 26-án adott csaknem háromórás koncertet – a néhány üres piros széktől eltekintve – telt házas Papp László Budapest Sportarénában.

Fotók: Mohai Balázs/MTI

Kezdhetném úgy, hogy 1942-ben ismertem meg Dániel Zoltánt ..., akkor még nem sejtettem... A nyolcvanas évek vége felé ismertem meg a Cure-t és akkor még nem sejtettem, hogy több mint 30 évvel később egy ugyanolyan fényesen, ha nem fényesebben ragyogó zenekart láthatok az Aréna színpadán: megbizonyosodhattunk arról, hogy a Cure nem hulló-, hanem leginkább állócsillag a könnyűzene egén. Az, hogy több mint három órát játszottak, csak hab a tortán. Az előzenekar a The Twilight Sad volt, akikről - talán érthető módon - ezúttal kevesebb szó esik. Eljátszották, amit szerettek volna, nem is volt rossz, de a főfellépő bulija után el is felejtettem, hogy volt előzenekar.

Robert Smith 63 évesen kiválóan néz ki (sokkal jobban, mint 6 éve, amikor utoljára láttam őket), azt pedig "kikérem magamnak", hogy pontosan ugyanolyan szenzációsan énekel, mint a nyolcvanas években.

A 27 (!) dalból álló setlisttel (amiből 11 ráadás volt) alaposan megizzasztottak mindenkit, köztük a gyönyörű, autentikus goth szerelésben felvonuló lány- és a többnyire fekete cuccokban lévő férfirajongókat. (Már a metrón láttuk, hogy melyik társaság, pár igyekszik ugyanoda, ahová mi, valahol félelmetes, ám mégis felemelő az ilyen összetartozás.) Nagyon jó élmény volt egyébként, hogy bár többségben voltak a negyvenes-ötvenes korosztály képviselői, sok fiatalt is láttam a küzdőtéren.

Koncert közben próbáltam megfogalmazni, hogy miért is szeretem/szeretik annyira az emberek a Cure-t.

A mindennapokban számomra különleges hangulat kell ahhoz, hogy tudatosan nekiüljek és hallgassam a zenéjüket folyamatosan. Ez talán azért van, mert nem rendelkezem azzal a fajta zenei előképzettséggel, ami segítene abban, hogy azért hallgassak meg egy zenét, mert mennyire jó gitárszólamok vagy különleges szakmai megoldások vannak benne – erre ilyenkor, egy élő fellépés alkalmával tudok rákapcsolódni.

A szerda esti csodálatos koncerten megérkezett a szó, ami számomra a legjellemzőbb kifejezés a Cure zenéjére (különösen, amikor élőben hallom):

zaklatott.

Érzésem szerint azért, mert a magányos, kicsit talán depresszív világa ennek a muzsikának az olykor tízperces, monotonnak tűnő, de mégis  – vagy talán éppen ezért – felkavaró, dob- és gitárfutamokkal színesített dalokban érezhető. És mindehhez kisétál a  színpad közepére Robert Smith azzal a kis szégyenlős, cuki megjelenésével, aztán a szövegekkel és az énekével lépésről lépésre, hangról hangra beenged minket a lelke mélyén lakozó dark világba.

Az egészhez pedig társul a különleges irónia-önirónia - ez pedig leginkább a koncert harmadik órájában, a második ráadásban előadott ún. mainstream dalokban mutatkozik meg. Így még a Friday I'm in Love-ot is megbocsátottam, amit szerintem egy "rendes" Cure-os szívből utál. Elméletem szerint vannak ugyanis az ilyen, mindenki által szeretett slágerek, mint pl. a fent említett, amit ha megmutatsz valakinek, aki nem ismeri a Cure-t, akkor ebből a dalból rájön, hogy de. Természetesen a Cure rajongók számára is léteznek örökzöldek, mint a Boys don't cry, a Lullaby, a Just Like Heaven, a Close to me, a Lovesong. Aztán néhány ikonikus darab, amelyet a zenekart mélyebben ismerők imádnak: Forest, In Between, Picture of you, Fascination Street és a "legelvetemültebbeknek" a többiek: a Disintegration és társai.)

Búcsúként a "Hope to see you soon" pedig biztató arra nézve, hogy lesz még ilyen felkavaró koncertélményben részünk. Én már alig várom.

P.S.: Szürreális élményben volt részem a beengedésnél: évek óta hordok a bőrdzsekimen egy nem óriási méretű rézláncot, ami szerves része a ruhadarabnak. Most sem gondolkodtam azon, hogy a fekete nadrág, a bakancs és a szakadt fekete pulcsi fölé mit veszek fel, magamra kaptam a bőrdzsekit, hiszen gyönyörű őszünk van. Ám a "tapizós" beengedésnél a hölgy azt mondta, hogy ezt azonnal szedjem le. A helyszínre tartva is láttam az autentikus goth öltözködés eme ikonikus darabját (a láncot) - szoknyákon, hátizsákon, bőrkabátokon. Kérdésemre, hogy jó, akkor mit csináljak vele, azt mondta: tegyem zsebre. Meg is próbáltam leszedni, de a felszereléskor olyan nehezen, csak csípőfogóval összecsíptethető karika a szabadkézi próbálkozásnak nem engedett, úgyhogy megpróbáltam befelé hajtogatni a láncot a dzsekim alá és úgy jutottam be. Bent aztán láttam, hogy minden második emberen van valamiféle lánc, úgyhogy nem nagyon értettem, mi volt a probléma. Ha verekedni akarnék vele (amúgy nem akartam), akkor a zsebretétel nem segít. De akkor mi volt vele a gond? Ha valaki tudja, mondja már el. Köszi.

Fotó: Koncert.hu

Aszerk. – aki szintén ott volt a koncerten – talán annyit tehetne még mindehhez, hogy tökéletes volt a hangosítás és a vizuál is pontosan annyi és olyan volt, amit a fent részletezett zene megkívánt. Igazi, profi produkció volt, úgy, hogy a "show" szó az ember eszébe sem jutott, mert mindaz, ami a színpadon történt minden felesleges kitérő nélkül egyenesen az emberek lelkéig hatolt – sokan körülöttem csukott szemmel billegve hallgatták a zenét. Persze, volt ütemes taps meg éneklés meg világító telefonnal hadonászás is (amúgy elég szép látvány ez mindig, most is az volt), de leginkább az maradt meg bennem, hogy volt pár pillanat, amikor – nem kiköpött "cure-osként", csak afféle szimpatizánsként –  a könnyeimmel küzdöttem, mert elért hozzám is az érzés, meg azért is, mert a mellettem magában álló, feketébe öltözött ötven pluszos pasi végig énekelte az egész setlistet, és akkor eszembe jutott, hogy mi meg a Robert is már béoldalasok vagyunk, és akkor kicsit sajnáltam magunkat, hogy időben és fizikumban lesznek lassan korlátaink, de addig még jó sok koncertet szeretnénk végigbillegni, és hasonlókat kívánunk a zenekarnak is – és minden koncertjük végére ilyen standing ovationt is ráadásként a két ráadásért cserébe. Köszi.

 

The Cure, Aréna, Robert Smith

 

 

Szólj hozzá!


A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A héten ez már a második költözködős-fesztiválos hírünk, a másik a cikk végén. Másfél évtized után Balatonszemesről Keszthelyre teszi át...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Az Oasis debütáló lemezét hozza el Liam Gallagher a Szigetre

Újabb fellépőket jelentett be a Sziget. A most közzétett majd' 50 előadó között szerepel Liam Gallagher, generációjának egyik legsokszínűbb és legsikeresebb előadója, az idénre új albumot is ígérő Halsey, a 8 Grammy-t birtokló Skrillex, a 21. század egyik legkiemelkedőbb pop’n’soul énekesnője, Janelle Monáe, az idei Brit...

Kalóztól kongáig: öt jó koncert a közelgő Budapest Ritmo fesztiválon

A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében megvalósuló Budapest Ritmo idén is igazi zene csemegékkel szolgál. A már bemutatott fellépőkön kívül – link a cikk végén – további ajánlatokat teszünk régi/új izgalmas előadók felfedezésére.
Új koncertek