Monumentális csapat a monumentális térben. Jól ki- és megtalált koncerthelyszíne ez a városnak: a sziklakulisszák esti színes fényfala hatásos és elegáns, s minden bizonnyal az akusztikája is segíti a hangzás kiteljesedését. Ám hadd jegyezzem meg, hogy az előadás látványvilága most viszont alatta maradt a várakozásnak. Amennyire ötletes és izgalmas volt ugyanitt tavaly a John Williams filmzenei koncertnél a táncos jelenlét és koreográfia, ahhoz képest a mostani eléggé jellegtelenre sikerült, csak egy kis ,"figyelemelterelés" a hatásosnak szintén nem mondható (olykor egy-egy ABBA ,"portré", de főleg zenekari ,"részletek") háttérvetítésről. (A legjópofább jelenetet a videónkon vettem utólag észre: az egyik zenész elindul valamerre, majd tétován szétnéz, visszafordul...)
A szimfónia négy tételben az ABBA életútját idézi. A Kezdetek című rész az Eurovíziós győzelemhez vezető út zenei vázlata. Ezt követi az együttes tagjai között szövődött kapcsolatokra utaló Szerelem és szakítás tétel. A Scherzo a turnék és koncertek egyrészt felemelő, sikert és pénzt hozó hangulatát, másrészt kemény, sokszor lélekölő sodrását fogalmazza meg, míg a záró – ABBA Forever – tételben a legnagyobb slágerekkel a disco korszak világát idézik meg.
A rock-bandák és a komolyzenészek találkozása nem újkeletű: az elsők között tartjuk számon 1969-ből a Deep Purple és az angol Királyi Filharmonikusok közös koncertjét, melyet követően egyre több együttes élt a szimfonikus zene adta lehetőségekkel. Aztán fordult a kocka: egyre több komolyzenét játszó zenekar vállalkozott/vállalkozik arra, hogy a rock-alap (és az együttesek) teljes mellőzésével, szimfonikus hangszerelésben szólaltatja meg a könnyűzenét. Így a Beatlestől a Queenig jó pár együttes vált többszörösen is „klasszikussá”. S rengeteg példát találunk a műfajok ilyenféle ötvözésére. (Nemrég például Miskolcon a Hooligans zenélt együtt a Miskolci Szimfonikus Zenekarral – erről a koncertről írásunk itt olvasható)
Az ABBA zenészeire mindig is jellemző volt, hogy szimfonikus backgroundokkal éltek. Ez a tény és az együttes mai napig töretlen népszerűsége motiválhatta az ABBA Symphony megszületését. A mű összeállítója, hangszerelője Ott Rezső zeneszerző a teljes ABBA diszkográfiát feldolgozta: több, mint harminc sláger – köztük a Mamma Mia, az S.O.S., a Dancing Queen stb. – dallamai csendülnek fel új hangszerelésben.
Ott Rezső a nagyzenekar mellé nemcsak nagylétszámú kórust, de négy szólistát is rendelt, méghozzá az eredeti ABBA-felállásnak megfelelően két-két női és férfiénekest, ahol a megszokott módon a női szólisták viszik/vihetik a prímet. Ez a megoldás azonban túlságosan is a megszokott hangzást idézte – szimfónia helyett inkább a klasszikus musicalstílust előtérbe hozva. Ezt a hatást erősítették a zenés színpadi műfajra asszociáltató táncprodukciók is. Így az első két tétel inkább csak gazdagon hangszerelt slágeregyvelegnek tűnt.
A szimfonikus mű a harmadik tételben szakadt el a bevett vonaltól, amikor a kompozíció mellőzte a szólistákat, s a teljes tétel a ,"Money, Money..." kibontását kínálta: a zeneszerző itt tudott markánsan eljátszani a főtéma variációjával, itt sikerült a végsőkig kihasználni és érvényre juttatni a szimfonikus hangzás monumentalitását, a Hollerung Gábor karmester által irányított kórus és a zenekar itt lett abszolút főszereplővé. S bár a mű egészén jól érződött, hogy Ott Rezső mennyire élvezi ahogy egy-egy hangszert „kiragyogtathat”, de itt vált ellenállhatatlanul izgalmassá, szellemessé a hangszercsoportok egymást váltó játéka. Ez utóbbi érvényesítésében segített a zenekar végig kiváló hangosítása.
A 3. tétel szárnyalásából jutott a 4. tételnek is. Bár ott a hangzás visszatért a korábbi mederbe, az előző rész magával ragadó dinamizmusát megőrizte a zenekar és a kórus is. Így végeredményben ki tudott teljesedni, ,,boldog véget” ért a koncert, nyárestéhez illő, feltöltő élménnyel távozott a telt ház mintegy 2500 főnyi közönsége – ami felettébb jól jött a beinduló autósroham türelmes elviseléséhez is:) .
Szólj hozzá!