Apjára ütött - a Boban i Marko Marković Orkestar

Leszámítva az apró zökkenőket (vö. bejutás), még mindig kedvenc helyem a Park. Több szempontból is kitűnő választás a bulizni vágyó fiatalok számára. Egyrészt, mert könnyen megközelíthető, másrészt a korhatáros verziónak köszönhetően talán kevesebb fullrészeg tinibe botlik a kulturáltan szórakozni próbáló, harmadrészt, mert szép nagy területen van, negyedrészt, mert érdekes programokkal várják a vendégeket, és még sorolhatnám, de ennyi most bőven elegendő.

Ha valaki még nem hallotta volna Boban Marković nevét, először is szégyellje magát, de azonnal, másrészt (a gugli a Te Barátod) tessék rákeresni! A szerb származású úriember zenész családból származik, így nem csoda, hogy már gyermekként megtalálta saját hangszerét, és a trombita azóta is hűséges társa a színpadon. Saját rezesbandájával a kilencvenes évek óta a balkáni népzene autentikus tolmácsolója, több ismert művészfilm zenei anyagának megálmodója, különböző fesztiválok ünnepelt sztárja. 2006 óta fia, Marko vette át a zenekar vezetői posztot, illetve társszerzőként részt vesz az alkotói munkában is, de ettől függetlenül a két dudás, apa és fia remekül megfér egy csárdában…

Ha jól számoltam, 12 hangszeres zenésszel népesült be a nagyszínpad, és attól függetlenül, hogy igazából semmi extra nem történik a színpadon, az ember lánya néha azt se tudja, merre kapkodja a tekintetét. Műsoruk jellemzően a zenéről, és nem a látványról szól. Bár időnként Marko önfeledt csípőmozgása vagy a fúvós különítmény magánszáma önmagában is szórakoztató; de ha őszinte akarok lenni, nekem akkor is tökéletes lenne a produkció, ha a színpadnak háttal állva hallgatnám. Ahogy körbenéztem, a közönség is inkább a zenei élményre koncentrált, mert különböző spontán tánccsoportok alakultak, és ropták is rendesen a parketten. Ettől a fajta muzsikától az embernek önkéntelenül is mosolyra húzódik a szája, az pedig igazán megtisztelő, hogy ez a csapat gyakorlatilag már hazajár a szép magyar földre. Néhány szó is elhangzott a művészek tolmácsolásában, amit a nagyérdemű kitörő ovációval fogadott, mint minden alkalommal, ha külföldi vendégzenekar próbálkozik a szép magyar kiejtéssel. Az elhangzott dalok többnyire az átmozgató fajtából kerültek elő, de volt szóló, trombitapárbaj és keserédes dallamvilág is.

Egy biztos! Sokan balkán operetthakninak próbálják beállítani a zenéjüket, de aki vevő az efféle muzsikára, annak ez az este – és többi múltbéli vagy eljövendő koncert – nem okozott, nem okoz majd csalódást. S amennyire én láttam, szép számmal odagyűltek az emberek a színpad köré. Szeretjük Őket, ennyi az egész.