Bravúros, látványos, zseniális – Hans Zimmer felrobbantotta az Arénát

2022/04/13  ·   Koncertbeszámoló   ·  Schwartz Dávid

Elképesztő atmoszférába került a nagyérdemű hétfő este a Papp László Arénában. A többszöri halasztás miatt még nagyobb izgatottsággal vártuk, hogy kezdetét vegye a Hans Zimmer Live. A levegő is megállt, amikor megszólaltak a hangszerek...

Hans Zimmer és Lebo M. (fotó: Hans Zimmer/FB)

Ahogy az sejthető volt, a Dűne friss Oscar-díjas zenéje nyitotta a koncertet – a House of Atreides rögtön felszántotta a telt házas Arénát. Hans Zimmer az első dal után köszöntötte a közönséget, majd – ahogy az est során többször is – kifejezte abbéli örömét, hogy részese lehetett a film megalkotásának.

Kiemelte, külön öröm számára, hogy elérkezett turnéjának eme állomására, Magyarországra. Nem győzött hálálkodni a magyaroknak, és mesélt a nemrégiben elnyert Oscar-díjról is, amiről Amszterdamban, a turné egyik állomásán értesült.

Az egész est annyira személyes töltetet kapott ettől az őszinte örömtől, ami a művészből sugárzott, hogy már csak ettől is megtisztelve éreztük magunkat. Saját elmondása szerint ő maga százszor jobban szereti az ilyen esteken csak csodálni a művészeit, akikkel együtt dolgozik. Szerzőként hatalmas boldogság számára, mikor testközelből láthatja hogyan ölt formát a kompozíció, amit megálmodott. Amikor épp nem szállt be a többi zenészhez muzsikálni, meg-megállt egy-egy kollégája előtt, s mint egy gyerek, őszinte csodálattal hallgatta művészeit. Ezáltal abba is betekintést nyerhettünk, milyen hangulatúak lehetnek a próbák vagy épp a hosszú munkafolyamatok. Úgy érzékeltem, több zenei hozzáértő ült mögöttünk a sorokban, elkaptam jó pár elismerő és ámuldozó mondatot, amelyek mind arról szóltak, mennyire elképesztő és profi zenei összetétel működteti Hans Zimmer „gépezetét”. Mi magunk is el voltunk ragadtatva. Sokszor még levegőt venni is elfelejtettem...

A Dűne után jöttek sorra a legendák: Az utolsó szamuráj, a Gladiátor, majd személyes kedvenceim, a DC filmuniverzum klasszikusai, a Wonderwoman, az Acélember és a Batman: A sötét Lovag. Őket követte Sherlock Holmes, majd A Karib-tenger kalózai medley. Itt szeretném kiemelni Tina Guo csellista művészt, aki bravúros szólistaként emeli Zimmer csapatának fényét: elképesztő kisugárzás és virtuozitás áramlik a hölgyből – ováció fogadta minden mozzanatát. Dalról dalra egyre mélyebbre esett az állunk. Ezt még tetézte egy másik Dűnéből származó gyöngyszem, a Paul’s Dream. Loire Colter földöntúli énekhangja teljesen elvarázsolta a közönséget. Elképesztő tehetség. Majd a Csillagok között zenéjét játszották. A vizuál különlegessége az volt ennél a dalnál, hogy az egész arénát beborították csillagfénynek látszó pontokkal. Szinte kiszakított minket a valóságból.

A finálé  – a hamisítatlan Oroszlánkirály medley – tette fel az estre a koronát. Nem sok szem maradhatott szárazon, amikor Lebo M. hangja felcsendült. Felemelő volt ilyen közelségből megélni ezt a pillanatot.

Az egész Aréna egy emberként állva tapsolt. A kétórás koncertshow legvégét a Time című alkotással zárták. Jó pár nap kellett, hogy felocsúdjak az élmény okozta (pozitív) sokkból. Mindenki, aki részt vett ezen az eseményen, maradandó útravalóval tért haza. Ezúton is köszönjük az élményt!

 

Hans Zimmer, filmzene, turné, Aréna

 

 

Szólj hozzá!


 Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Utolsó fejezetéhez érkezik Co Lee cirkuszos epochja, amely a Cirque de L’Homme [CDL] című, tavaly februárban debütált nagylemeze óta zajlik. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló céget alapítottak – ez lett a Supermanagement –, ők vették a szárnyaik alá például a Wellhellót, Dzsúdlót és Azahriah-t is. A zenész-menedzser mindössze 36 éves volt.
Új koncertek