Dallamos rock, kellemes, családias hangulat, szerethető zenekar: PVRIS

2018/07/05  ·   Koncertbeszámoló   ·  Simonyi Éva

A PVRIS (ejtsd: Paris) egy 2012-ben alakult amerikai rockegyüttes, fantasztikus női karakterrel az élén: a Lynn Gunn, Alex Babinski és Brian MacDonald alkotta triónak eddig két lemeze jelent meg, de egyre nagyobb tömegek ismerik és szeretik meg zenéjüket. Az A38-on láttuk-hallottuk őket.

Fotó: PVIRS

A dalok nagy részének már stúdiófelvételen is van egy kis Paramore-hangzása, élőben viszont ez hatványozottan igaz: nemcsak a dalok emlékeztettek a Misery Business-re és az egyéb korai szerzeményekre, de az énekesnő Lynn hangja is sokszor egészen hasonlóan szólalt meg, mint az említett együttest vezető Hayley Williamsé. Akkor ezt meg is említettem annak a barátnőmnek, aki elkísért a koncertre, (és aki régebb óta szereti a bandát - igazából mindkettőt-), és megtudtam, hogy valóban a Paramore-t hallhatom ki a dalokból (akiknek nemrég azonos című lemeze aranylemez lett), ugyanis ők inspirálták Lynn-t, hogy bandát alapítson. Időközben utánaolvastam ennek a történetnek, és megtudtam, hogy nem sokkal a PVRIS alakulása után azt nyilatkozta, hogy egy koncerten látta Hayley-t a színpadon olyan szenvedéllyel játszani, hogy elhatározta: ő is ezt akarja csinálni, és képes is rá. Össze is jött neki, hiszen manapság az egyik legnépszerűbb női frontember: elképesztő kedves és szerény, ugyanakkor nagyon vagány, laza, és pörgős. Többször ragadott gitárt a koncert során, de attól sem riadt vissza, hogy a zongora mögé üljön, és akusztikusan játsszon el egy dalt, bár utóbbinál megjegyezte: már egy ideje nem játszotta, úgyhogy lehet, hogy el fogja szúrni (nem szúrta).

Az alábbi dalt hallhattuk akusztikusan, zongorával:

Jófej volt, imádta a közönséget, és rendkívül hálás volt, hogy ennyien elmentünk őt megnézni. Az “ennyien” viszont számomra meglepően kevés volt: tippelve nem lehettünk többen 300-nál, pedig egy, a youtube-on több milliós nézettségű, és manapság rendkívül ismert és népszerű együttesnél teltházat tippeltem volna. De ez nem vett el a kedvükből: a meghitt hangulatú klubkoncert stílusa is nagyon feküdt nekik, hiszen remek koncertet adtak. A zenészek egy szót sem szóltak egész este (nem meglepő módon, általában a zenekari tagok nem túl beszédesek koncerten), Lynn viszont többször is megszólította a rajongókat, többek között megjegyezte, hogy két dologra is most van először példa: először járnak Budapesten, és először koncerteznek hajón.

 

Aki ismeri a zenekart, annak nem meglepő, hogy az énekesnőnek (Lynn Gunn) fantasztikus hangja van, de élőben hallani egészen felemelő érzés volt. Minden gond nélkül énekelte ki azokat a hangokat is, amiket tudat alatt az autotune mesterkedésének hihettünk (legalább részben), most viszont élőben hallhattuk, hogy Lynn éneklésre született.

Az eddig megjelent 2 lemezről vegyesen szólaltak meg dalok, egyik sem volt túlsúlyban, illetve a közönség túlnyomó részét olyan rajongók alkották, akik az összes dal szövegét kívülről fújták, szinte meg sem lehetett mondani, mik a nagy slágerek, mert mind annak tűnt. Na jó, a My House-nál azért kicsit mégiscsak érezhető volt.

Reméljük, hamar viszontláthatjuk őket, szerintem érdekes lenne látni a bandát szabadtéren is. Mindazonáltal ilyen hangot élőben hallani egészen biztos, hogy maradandó élmény volt.

PVRIS, Paramore, Lynn Gunn, A38

 

 

Szólj hozzá!


Placebo 30 az Arénában

Placebo 30 az Arénában

A kultikus brit zenekar idén ünnepli debütáló lemeze 30. évfordulóját, a jubileum apropójából pedig bejelentették az album átdolgozását...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A szent tehén faktor, avagy miért olyan furcsa nézni a Michael Jackson-film trailerét?

A közösségi médiás bejegyzések tanúsága szerint, a trailer kapcsán sok ember nincs kibékülve a rövidesen megérkező Michael Jackson-életrajzi filmmel. Nem arról van szó, hogy rossz lenne – sőt, látványos, ambiciózus, és minden jel szerint hatalmas vállalás. Mégis van benne valami nehezen megfogható zavar, egyfajta diszkomfort,...

Most a Sing Sing Music Hallt zárták be egy hónapra – a klub szerint alaptalan és igazságtalan a döntés

Őszinte megdöbbenéssel jelentette be a Sing Sing Music Hall, hogy a hatóságok döntése nyomán egy hónapra felfüggesztették a működésüket. A legendás budapesti klub közlése szerint az intézkedés (megint) „egyszerű bemondásra” történt, és álláspontjuk szerint nemcsak indokolatlan, hanem súlyosan érinti a teljes közösséget is.
Új koncertek