Menopauza

DM 2023 – Jövőre veletek ugyanitt

2023/08/01  ·   Koncertbeszámoló   ·  Labancz Andrea

Az egyik szemünk sírt, a másik pedig nevetett a Depeche Mode koncertjén, amikor megboldogult fiatalkorunk köszönt vissza jó másfél óra erejéig, és egy picit visszarepültünk a kilencvenes évek környékére. Ugyanakkor némi szomorúság is keringett a levegőben aznap este, mivel szembesültünk az elmúlás tényével a megemlékezésnek köszönhetően.

Fotók: Mohai Balázs/MTI

Egy éve már annak, hogy a Depeche Mode összetartó csapata elvesztette egyik oszlopos tagját. Andrew Fletcher váratlan halála megrázó volt a zenekarnak és a rajongóknak egyaránt. Kérdéses volt a folytatás, pláne úgy, hogy épp a legújabb albumukon dolgoztak, de ahogy a mondás tartja, the show must go on az élet megy tovább. Idén márciusban meg is jelent a várva várt Memento Mori névre keresztelt korong, és beindult a hozzá kapcsolódó turné is, amire természetesen komoly érdeklődést mutattak a rajongók. Bár a budapesti koncert végül nem lett sold out – nem sokon múlt –, a hangulatra így sem lehetett panaszunk.

Érzelmi hullámvasút volt ez a buli, ahol többször voltunk csúcsponton, majd zuhantunk le villám sebességgel a mélybe. Egy DM bulin ez alapvetően sem lenne meglepő, de tekintettel az előzményekre és az új album dalainak mondanivalójára, ezúttal hatványozottan igaznak bizonyult. A régi dalok kicsit felújított formában kerültek elő, de ez a "ráncfelvarrás" kifejezetten jót tett nekik, az akusztikus verziókért pedig külön jár az elismerés. Dave ikonikusan teátrális mozdulatai megunhatatlanok, és bár hatvan felett az embernek már nem úgy mozognak a testrészei, ahogy azt szeretné, azt kell mondanom, imádott frontemberünk kimondottan jó formában van. Martin hangja is a helyén volt, kifejezetten öröm volt hallani a Strange Love és a Question of Lust című gigaslágereket élőben.

A vizuállal megtámogatott színpadkép nem lett túltolva, igényes volt és pont elég. Igazából nem volt különösebb show elem, se konfetti, se lángok, se tűzijáték, de azt gondolom, a zene éppen elég ahhoz, hogy maradandó nyomot hagyjon az emlékezetünkben minden egyes koncertjük.

Emlékszem az öt évvel ezelőtti Volt fesztiválos fellépésükre, és már most tudom, hogy emlékezni fogok a jövő évi, ezúttal MVM Dome-os bulira is. Mert kedvenc duónk 2024. március 26-án ismét átlépi az országhatárt, hogy a Memento Mori turné keretén belül megajándékozza a hazai rajongókat egy újabb feledhetetetlen estével.

Mi pedig biztos, hogy akkor is ugyanúgy fogjuk hangosan énekelni az összes dalt, és persze önfeledten táncolni, mint ahogy most is tettük. Akár ülőhelyre, akár állóhelyre szól a jegyünk.

Mert az élet mulandó, és az ilyen pillanatokat maximálisan ki kell élvezni!

Depeche Mode, Memento Mori, turné, koncert, 2023, Puskás Aréna, Dave Gahan, Martin Gore, Andrew Fletcher

 

 

Szólj hozzá!


Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások már biztosan STRANDolnak

Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások...

Ha kicsit sűrítünk az időn, akkor azt mondhatjuk, hogy a Mikulás idén nemcsak csomagot/virgácsot (kinek érdemei szerint), hanem komoly bejelentést...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

A közönség nem tud élni a Demjén-musical nélkül

Valami egészen szokatlan történik az Erkel Színház körül: a jegypénztár előtt kígyózó sorok, több tízezer online vásárló néhány perc alatt, és olyan rendszerterhelés, amelyet korábban csak sportdöntők vagy világsztárok stadionturnéi okoztak. Mindez egy februárban induló musicalért, amely a Demjén Ferenc dalaira épülő...

Yamazaki, a véerfarkas – a különleges produkció háttere

Yamazaki, vagyis a VR-farkaskarakterrel fellépő Rakovics Benedek a hétvégén mutatja meg először a szélesebb magyar közönségnek különleges, japán ihletésű vizuális világát és modern pophangzását. A virtuális térből induló projekt már nemzetközi figyelmet is kapott, most következik a hazai megmérettetés.
Új koncertek