Evanescence: a közönség elsöpörte a frontasszony rosszkedvét

2019/09/09  ·   Koncertbeszámoló   ·  Labancz Andrea

Nem állíthatom, hogy életem legjobb koncertje volt a tegnapi, viszont az igaz, hogy a lelkét is kiénekelte nekünk este az Evanescence dalos pacsirtája, Amy Lee, aki még mindig ugyanazzal az energiabombával tolja a színpadon, mint a kezdetekkor. Pedig nem volt jókedve érkezéskor…

Fotó: Balogh Zoltán/MTI

Bár a zenekar 1995-ben alakult, az igazi hírnevet 2003-ban megjelent Bring Me to Life című dalukkal hozta meg számukra, mely ugyanebben az évben kiadott Fallen című albumuk legsikeresebb darabja. Ugyan ezt a sikert azóta se tudták újra produkálni, a csapat a ma napig szép számú rajongói bázissal rendelkezik. A tegnapi koncert a fél Arénának köszönhetően családiasra sikeredett, ahol főfellépő mellett az előzenekarnak is méltán kijárt a taps.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Koncert.hu (@koncert.hu) által megosztott bejegyzés,

 

A szintén amerikai Veridia 2013-ban alakult, és többször turnéztak már az Evanescence társaságában, de mi először láthattuk őket itthoni színpadon. A négy tagú csapat tavaly jelentette meg bemutatkozó albumát, amiből most mi is kaptunk egy kis ízelítőt. Roppant energikus és a mai „trendi” hangzásoknak megfelelő dalaikkal, valamint az énekesnő, Deena Jakoub egyedi hangjával együtt tökéletes felvezetése volt a nagy elődnek. Az ismeretlen előzenekarok megtekintésére újabban kevés vállalkozó szellemű rajongót sikerül becsábítani, de aki tegnap este időben érkezett, azt találhatott magának plusz egy kedvenc zenekart. Ráadásul az egyik dalt, amit Deena apukája elvesztése kapcsán írt, Amy Lee-vel közösen adták elő, és mint régi barátok ölelkeztek a könnyezősre sikeredett előadás végén. Szimpatikus csapat, akiket akár önálló koncerten is megtekintenék.

Az Evanescencere sokan mondják, hogy eljárt felettük az idő. Ez bizonyos értelemben igaz is, hisz jelen pillanatban biztosan nem ők vezetik a legfoglalkoztatottabb rockzenekarok listáját, de valamiért működik a dolog. Talán a frontasszony, Amy Lee utánozhatatlan hangja és a belőle áradó végtelen energia az, ami a mai napig lázba hozza a rajongókat. Közel a negyven felé, boldog anyukaként is van még elég spiritusz benne egy másfél órás koncert lenyomására, hajdobálással, pörgéssel, ugrálással együtt, ami, tekintettel arra, hogy milyen hangokat képes kipréselni a torkán, igen szép teljesítmény.

Bár a tegnapi koncertre saját bevallása szerint nem túl jókedvűen érkezett, a közönség első soraiban masszívan tomboló rajongók láttán minden gondját elfelejtette egy pillanat alatt, ami egyébként tisztán látszott az előadásmódján is. Gyakorlatilag úgy létezett a színpadon, mintha az utolsó fellépését adta volna, pedig van még hátra pár megálló a turnéból. A dallistát átnézve feltűnően sok volt a régebbi szerzemény, így mondhatni, biztosra mentek az összeállításkor, és persze előkerült a zongora is, mint Amy Lee kedvenc hangszere. A koncert pörgősre volt tervezve, kevés összekötő dumával, inkább a zene volt főszerepben. Látványilag minimálra vették a formát, a váltakozó fényeken kívül nem pakoltak semmi extrát a háttérbe, de igazából úgyis mindenki a frontasszonyra koncentrált.

Viszont jó volt látni a közönség életkor szerinti eloszlását, mivel többségében középkorú hölgyek-urak alkották a tömeget. Persze ez is sokat elárul a zenekar jelenlegi népszerűségi helyezéséről, de úgy gondolom, amíg Amy Lee bírja szuflával, lesz elég érdeklődő a bulijaik iránt.

Evanescence, Amy Lee, koncert, turné, 2019, Aréna, Veridia

 

 

Szólj hozzá!


Mit hallgatott Magyarország 2026 első felében?

Mit hallgatott Magyarország 2026 első felében?

Elkészült a hivatalos magyar slágerlisták 2026 első félévét összegző rangsora, amely izgalmas képet ad arról, milyen zenék uralták az elmúlt...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Kirk kapitány heavy metal lemezt ad ki (most olvassuk el még egyszer)

A Star Trek legendás Kirk kapitánya ezúttal nem az űrbe, hanem a heavy metal világába indul expedícióra: Iron Maiden-, Black Sabbath- és Judas Priest-feldolgozásokat rögzít, méghozzá olyan zenészek társaságában, mint Zakk Wylde, Henry Rollins vagy Ritchie Blackmore. Ha valakinek ez első hallásra meghökkentőnek tűnik, érdemes...

Parno Graszt – 35 év alatt megtanultuk, hogy a Mukinak van egy fia

A Parno Graszt története egy szabolcsi család történeteként indult. A közös zenélésből lett zenekar, a zenekarból országosan ismert név, de az a közeg, amelyből mindez kinőtt, 35 év alatt alatt sem változott meg. Ezt a három és fél évtizedes utat ünneplik 2027. január 22-én a Budapest Arénában egy egyszeri, különleges...
Új koncertek