Ki látott már metálzenészt öltönyben???

Van egy Facebookos csoport, ahol zenékről szoktunk csevegni. Személyesen, szemtől szemben nem ismertem senkit a tagok közül. Viszont nap mint nap csudálkozom, hogy a tagoknak, főleg a két működtetőnek, Lacinak és Tibinek hogy a viharba van ennyi ideje zenét hallgatni, infómorzsákat szedegetni? Korombeli emberek, de a mai zenékkel (értsd: rock, proresszív rock, progmetál és határmezsgyéi) is tisztában vannak. Nagyon sokat köszönhetek ennek a csoportnak. Többek között a Soen-t. Meg a Wheel-t. A múlt héten mindketten Budapesten jártak...

Fotók: Mohácsiné Palásti Márta

Az A38 nagyon képben van. Nagyon szimpatikusan rendre meghívja a rockzene progresszív vonulatának a mai nagyjait. Hogy most mást ne említsek, idén volt a vendégük a számomra az idei év koncertjét játszó, lengyel Riverside is. Az A38-os koncert három együttesének (The Price, Wheel, Soen) egy színpadra terelése nagyon szerencsés ötlet volt. Mindhárom banda progmetált játszik, mindhárom a zenére és nem a látványra helyezi a hangsúlyt, s mindhárom hihetetlen lelkesedéssel, lendülettel, energiával és őszinteséggel játszotta végig a maga részét. Ami az előzenekarokra nézve, tekintettel a programjaik rövidségére (a The Price kb. fél órát játszhatott, a Wheel kb. háromnegyedet). De mindketten úgy tettek, mintha ők lennének az este fő fellépői, volt ott apa-anyai befektetésileg. 

THE PRICE 

Fiatal olasz, konkrétan milánói csapat. Mármint olyan értelemben fiatal, hogy egy viszonylag friss formációról van szó. Voltaképpen azért álltunk csak fel a fedélzeten, mert Tibi rendre hajtogatta: 
– Az előzenekart soha nem szabad kihagyni. Ők lesznek a jövő nagyjai!
Mondjuk nekem elégségesnek tűnő feladat, sőt meg is haladja a rendelkezésemre álló kapacitásokat, hogy a nagyokkal képben legyek, de legyen, felálltunk és leballagtunk a koncertterembe. Így utólag azt mondom, rosszul tettük, hogy nem előbb tápászkodtunk fel. Ahogy beléptünk a terembe, azonnal mellbe csapott a srácok lelkesedése. Amit játszanak: kemény alapokon nyugvó... mit beszélek?... robbanó dallamos, magával ragadó metál, a teljesen szokásos ének, gitár, basszus, dob felállásban. 

Az együttes tagjai, a rend kedvéért a Facebook-oldaluk szerint: Marco Barusso (gitár, ének), Guido Carli (dobok), Axel Capurro (gitár, ének), Claudio Sannoner (basszus).
Az A38 közönsége ugyan nem lüktetett együtt a muzsikájukkal, de a számok végén a taps és az ováció azért sokkal több volt mint egy udvarias odabólintás. Úgy festett, nem csupán nekünk volt bejövős a produkciójuk. Társam böngészte ki, hogy a The Price egész európai turnéja során elkíséri a Soent vendégzenekarként.

WHEEL

Sikerült az új, személyes ismerettségek feletti örvendezésből fakadó dumálásba annyira belefeledkeznünk, hogy a WHEEL elejéről is lemaradtunk. Bár a tömeg még mindig nem volt masszívan átjárhatatlan, de azért már kígyóznunk kellett csöppet, hogy a színpad elé mehessünk. 

A Wheel ars poetica-ja egy Stephen King idézet: „Az élet olyan, mint egy kerék. Előbb vagy utóbb mindig odafordul, ahonnan elindult.” Ezt az ars poetica-t eddig egy lemezen fejtegették, amely a Moving Backwards címet kapta. A Wheel tagjai: James Lascelles (ének, gitár), Roni Seppänen (gitár), Mikko Määttä (basszus), Santeri Saksala (dobok). 

A Wheel zenéje karcos, szikár, zúzós muzsika, De minden karca, zúzása, szikársága ellenére van benne valami megkapó zeneiség, valami hallgatásra késztető, figyelmet követelő többlet, nagyon kellemes zeneiség, ami miatt, amikor a csevegőcsoportos Tibor feltette egy számukat, meghallgatva azonnal lehúztam az egész anyagot, és már többször végighallgattam. 

Szemmel látható volt, hogy az A38 közönsége számára nem ismeretlen a zenéjük. Illetve, ha volt, akinek igen, úgy festett, az is igen lelkesen fogadta. Elképesztőn elementáris erővel játszották végig a sajnos rövidke ám annál invenciózusabb műsorukat. Mintha ők lettek volna a főzenekar, s mintha nem egy zsebkendőnyi színpadon adtak volna elő. 

SOEN

Nos, a Soen esetében már óvatos duhajok voltunk, időben lementünk a koncertterembe, hogy helyünk legyen. Az óvatosságunk indokolt volt. Annyira, hogy voltaképpen csak a színpad bal szélén találtunk helyet, középen már esélytelenek voltunk. A terem zsúfolásig megtelt. Csoporttárs-Laci előzetes sajnálkozása, hogy az A38-nak még játékot is kellett rendezni ingyen-jegyekért, mert ennyire nem érdekel Budapesten senkit ez a fantasztikus muzsika, nos, teljesen alaptalanná vált. 

A Soen svéd zenekar. 2010 óta léteznek, eddig négy albumot adtak ki, az elsőt 2012-ben. A teljes áttörést az idei, Lotus című lemezük hozta meg a számukra, amellyel komoly elismerést vívtak ki, és amelyet promóciós turnéra vittek Európa-szerte, többek között az A38-ra is. A bandát az Opeth volt dobosa, Martin Lopez alapította. A kezdeti felállás mára teljesen átalakult: Stefan Stenberg (basszus), Cody Ford (gitárok), Lars Åhlund (billentyűs hangszerek, gitár), Joel Ekelöf (ének) és Martin Lopez (dobok). Úgy jellemzik őket, hogy a leg-Tool-osabb együttes. Akik – bár az első lemezeik sem voltak kopinger-művek –, mára megtalálták a teljesen egyedi, saját stílusukat. Amibe például simán belefér az is, hogy a Lotus című dalban felfedezünk magunknak egy kis Gilmour-os játékot is. És még ettől sem koppintás. 

Amikor a Soen színpadra lépett a kisérdemű hatalmas újongással fogadta őket. Már az első szám, az albumnyitó Covenant megmozgatott mindenkit. A Soen zenéje dallamos, gazdag, összetett, zúzda. A koncerten eljátszott verziókban keményebben, döngölősebben szóltak a dalok, mint a lemezeken, de ebben lehet, az is keményen belejátszott, hogy a földrajzi elhelyezkedésünk határozottan jobbra húzott, és túl közel voltunk a hangfalakhoz. 

Számomra két döbbenet volt a Soen koncertjén. Az egyik az énekes, Joel Ekelöf személye. A fickó számomra – az eddig látott videók alapján – nem volt szimpatikus. Csak a hangja tetszett nagyon. Az a helyzet, hogy a figura élőben egészen más. Hogy mondjak valami nagyot: ki az ördög látott már ilyen hihetetlenül tiszta tekintetű rockzenészt? S úgy volt jelen egész végig a színpadon, úgy vitte a show-t, hogy semmi metálos túljátszást nem alkalmazott. Sőt, ismét elmegyek szélsőségesbe: számomra valami olyan szerénység és alázat jött le minden megmozdulásából, hogy csak lestem ki a fejemből. S a hangja – az valami csuda érdekes! Nem bont vele falakat, nem üvölt lukat a föld magmájáig és nem szüretel le egy komplett almáskertet sem, de ha az ember gyereke odafigyel, akkor bizony a kellemes fátyolossága mellett mégis voltak olyan kiengedései, kitartásai, hogy azt mondtam, ennyi tüdeje embernek nincsen. S a megjelenése is: ki látott már metálzenészt öltönyben? Fekete nadrág, fekete ing, zakó. (Ami a meleg miatt később lekerült róla.) Az egész jelenségben volt valami igazán elegáns. Ráadásul, ugyan nem példátlan a műfajában, de annyira nem is sűrű: tök kopasz. Igaz a többiek sörénydobálták mellette és helyette a dús loboncukat. Szóval engem alapvetően már Joel megnyert volna magának. De nem kellett egyedül maradnia. Persze, a többiek vastagon metáloskodtak a mozgásukban, pózaikban, de simán jól állt nekik, és szimpatikus kontrasztot alkottak a frontemberrel.

De ami fő: pompás zenét csinálnak. Ismét csak azt mondom: az acélos zúzások mellett, alatt, fölött, között, előtt, után rengeteg kiforrott figyelnivaló van a muzsikájukban. Ha már progmetál...

A másik döbbenet az volt, hogy egy csomó dalukat énekelte velük a közönség. Két közönség-kolléga konkrétan az egész repertoárt. Csak lestem. 

Ahogy lesett a zenekar is. Valahogy úgy jártak, mint az év elején ugyanitt a lengyel Riverside: egyszerűen nem hitték el, hogy ennyire értékelve és szeretve vannak. Joel olyan hitetlenkedő tekintettel nézett a közönségre, hogy nem lehetett nem mosolyogni rajta. 
"Visszajövünk!" – ígérte. 
Helyes! 

Szumma szummárum...

Van egy-két dolog, amit voltaképpen mindhárom együttes esetében elmondhattam volna. Összetett, odafigyelésre méltó zenét játszanak, jobbára dallamos énekkel, ami minden döngölés ellenére nem csak pusztán tombolásra való. Mind a három banda határozottan jelen volt a színpadon, s olyan energiát nyomott magából, hogy felért egy gőzhenger erejével, egy zenei energiaitallal, hangjegyes izomgyúrással. 

A szervezők nagyon ügyes triumvirátust hoztak össze. A bandák sok mindenben hasonlítanak, de karakteresen el is különíthetők egymástól, s nem lesznek egy kaptafa a majd négyórás játékidő ellenére sem. Az is tény viszont, hogy magam is éreztem valami olyasmit, mint  a feleségtársam, akitől megkérdeztem a hajóról a kocsi felé sétáltunkban, hogy tetszett neki, amit látott.

"A végére egy kicsit sok volt, de valószínűleg csak amiatt, hogy hárman nyomtak egymás után valami hasonlót. Ennek ellenére már ma visszamennék, ha ismételnének."

Naná!

Soen, Wheel, The Price, progresszív rock, A38, Moha bácsi

Képtár

  • Ki látott már metálzenészt öltönyben??? kép 77832
  • Ki látott már metálzenészt öltönyben??? kép 77833
  • Ki látott már metálzenészt öltönyben??? kép 77834
  • Ki látott már metálzenészt öltönyben??? kép 77835
  • Ki látott már metálzenészt öltönyben??? kép 77836
  • Ki látott már metálzenészt öltönyben??? kép 77837
  • Ki látott már metálzenészt öltönyben??? kép 77838
  • Ki látott már metálzenészt öltönyben??? kép 77839
  • Ki látott már metálzenészt öltönyben??? kép 77840
 

 

Szólj hozzá!


A világpremierrel egy időben jön a Roger Waters-koncertfilm Magyarországra is

A világpremierrel egy időben jön a Roger...

Roger Waters nagy sikerű, Budapestet is érintő US+THEM világturnéjának amszterdami állomásán rögzített film a világpremierrel egy időben,...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Az orosz kultúra lovagja: interjú Emelianov Anatolijjal, a Royal Moscow Balett alapítójával

A kitartás személyes megtestesítője, akit az orosz kultúrához való hozzájárulásért lovaggá is ütöttek, balett-táncosként kezdte. A hattyúk tava című balettelőadását 2019-ben két alkalommal is láthatja a magyar közönség.

NEM az eperről szól John Lennon ikonikus dala!

Először nyitotta meg kapuit a látogatók előtt a John Lennon révén legendássá vált Strawberry Field Liverpoolban: az egykori árvaház helyén immár egy interaktív kiállításnak otthont adó látogatóközpont, közösségi kávézó, bolt és kertek várják a Beatles rajongóit.

Dj Dominique-nek volt egy álma – most megtölti vele az Arénát

"Az volt az álmom, hogy megteljen az Aréna sérült fiatalokkal és rászoruló idős emberekkel” – nyilatkozta Várkonyi Attila, és azt mondhatnánk, szerencsés ember, mert ez az álma többször is valóra vált, azonban ez nem szerencse: nagyon sok munkával és rengeteg zenész barát segítségével valósul meg.
Koncert.hu már a mobilodon is!
Koncert.hu Android alkalmazás Koncert.hu iPhone alkalmazás
Új koncertek