King Krule egyáltalán nem cuki – szerencsére

2018/02/14  ·   Koncertbeszámoló   ·  mmi

Hétfő este tele volt az A38. Ez nem nagy újság, máskor is megesik. Ezen a napon volt azonban a hónap legdrágább jegyárakkal futó koncertje. Amelyre állítólag pillanatok alatt elfogytak a jegyek. Egy 23 éves brit srác lépett fel. Akinek a nevét én speciel egy hónapja hallottam először. Na, ezt rakjátok össze.

King Krule egyáltalán nem cuki – szerencsére

Nehéz lenne úgy tenni, mintha King Krule nagy ismerője lennék. Valójában azt sem tudtam, hogy a világon van. Akkor figyeltem fel rá, amikor nemrég megkaptam az A38 februári programjaiból válogató cikket a kollégámtól. Belenéztem a YT-videókba, amelyek aztán felpiszkálták az érdeklődésem, gondoltam, megnézem a srácot, nem nagy ügy... Azt viszont álmomban sem gondoltam volna, hogy olyan kapun szólok be lazán, hogy dobjanak ki má' egy belépőt, amely másik oldalán már akkora tömeg van, hogy akad, aki már nem is jut be közéjük...

Hangyakonvojként araszolt előre a szerencsésebbje a hajóhídon az esőben, a biztonsági kapuőrrel folytatott vicces (nem volt az) párbeszéd után megszereztem a karszalagot. Pedig akkor már nem is hittem benne. Sajnos, rendszeresen elzarándokolunk olyan bulikra, amelyekre ugyan lelevelezzük a szervezővel/koncerthelyszínnel/sajtóssal/PR-ossal/anyámkínjával a bejutást, mégsem kerülünk beljebb, így amikor kiderült, hogy viszonylag rövid idő alatt sold out lett a KK-koncert, az esélytelenek nyugalmával járultam az urnák elé. DE felírtak! Ezúton is köszi.

Az első szám úgy szólalt meg, hogy majdnem leestem a lépcsőről, amelyen fotózás céljából – vagyis teljesen feleslegesen, mert tök sötét volt – elhelyezkedtem. Ha újra és újra át lehetne élni ezt a pillanatot, szívesen megtenném. (Vannak, akik sportot űznek abból, hogy összegyűjtsék a könyvek kezdőmondatait, valaki vállalkozhatna valami ilyesmire a koncertek felütésével is.) Nagyon sok külföldit nyelt be a hajó gyomra, mögöttem például britek tanyáztak, előttem azonban egy magyar szőke széplány meg a barátnője. "DE CUKIIIII!!!! – IMÁDOM!!!!" – kiabált a szőke, aki aztán az első szám második percében transzba is esett (mondom, hogy jó volt a kezdés), a barátnő meg bólogatott. Ütemre.

Ezek a legvilágosabb fotók...

Szóval, King Krule minden, csak nem cuki. Talán a vörös haja vagy a bokalengető gatyája, ami már a védjegyévé vált... talán, magában: de az egészet nézve már kevésbé. King Krule – született Archy Ivan Marshall, a King Krule álnevet Elvis Presley egyik filmje, a King Creole inspirálta – meglehetősen nehéz gyerek volt, rühellte az iskolát és pszichiáterek is gyakorlatoztak rajta, ami eléggé megviselte. Enyhén szólva pont annyira megutálta az embereket ahhoz, hogy olyan nyelven, nyelveken fejezze ki magát, amelyet végre megértenek.16 évesen jelent meg az első lemeze, és innentől fogva pályája meredeken ívelt felfelé.

A Hajó ajánlójában a stílusát elektronika,indie megjelöléssel látták el, ami elég félrevezető. És itt jön az, ami miatt annyit pofáztam az elején a tömeges érdeklődésről: egyszerűen hihetetlen, hogy ma Magyarországon ennyi fiatal – és néhány öreg, mint én – kíváncsi arra, amit valójában művel. Mert az erősen túlmutat a fenti stílusokon. Van benne gazdagon punk, jazz, hiphop és darkwave is. Tinédzserek őrjöngtek jazz-re! Csinilányok imádták a punkot! Még egy szolid pogó is kialakult az első sorokban... Ez már milyen?! Olyan volt az egész koncert, mintha felvonultatta volna a nem kifejezetten tömegzene gyökereit (képzavar!), meglocsolva azokat a maga 23 éves világlátásával. Néha olyan érzésem volt, hogy ha Tom Waits '94-ben született volna, akkor King Krule-nak hívnák... Elementáris erő, szuggesztív színpadi jelenlét, a hangszóró mellett állva sem érthető szövegek – inkább énekmondás, mint éneklés. És imádták. Meg van mentve a világ. A csupa fiatalemberből álló zenekar pedig olyan érett zenét nyomott, hogy még az ufókérdésen is eltűnődtem.

Ha bárhol belefuttok Edgar the Beatmakerbe vagy Edgar the Breathtakerbe vagy DJ JD Sportsba vagy Zoo Kidbe, ne hagyjátok magatokat félrevezetni, ezek mögött is Archy áll. Meg a borítók meg a klipjei meg a graffitik meg a designer ruhák mögött is.

Mondom én, hogy ufó...

Egy brit szakíró azt találta mondani róla, hogy "olyan srácnak tűnik, aki nem kérdezne sokat, hogy gyorsan behúzzon egyet."*  Ezzel egyébként egyetértek. De mindez nem annyira az agresszivitásról szól, hanem az önazonosságról és a határozott jelenlétről. Mert hogy is lehetne agresszív az a srác, aki szabadidejében (Hogy lehet neki olyanja...?) felhőket fényképez...

Szóval, King Krule-t a Szigetre vagy akárhova, ahol még többen meghallgathatják, mert ezek a Krule-féle öntörvényű fazonok szoktak egy radikális húzással valami egészen más dologba fogni egyik napról a másikra, mert megunták azt, amit addig csináltak, és magasról leszarják, hogy kezdhetnek valahol mást teljesen elölről. Ha viszont megmarad a zenében, az komoly jövőt (és kihívást) jelent, és persze kíváncsian várjuk, hogy Kanye West után ki mindenkinek NEM sikerül belerángatni őt a masszába, ahonnan kamaszkorában kemény munkával kirángatta magát.

Egy jó hétfő esti koncert az egész hétnek megágyaz. Próbáljátok ki. Meg az olyan zenekarok, zenészek koncertjeit is, akikről még életetekben nem hallottatok. Érhetnek meglepetések.

* Wikipédia

King Krule, külföldi fellépő, A38

 

 

Szólj hozzá!


Öt év után visszatér a The Cult Magyarországra!

Öt év után visszatér a The Cult Magyarországra!

A hazai közönség is testközelből megismerheti a The Cult új albumát júniusban, a Budapest Parkban.
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Elmentek stúdiózni egyet Texasba, majd hazatértek egy albummal és egy fesztivál-fődíjjal – A NYUGHATATLAN-sztori

Stílusosan, a country és a rockabilly őshazájában rögzítette tizenegy dalos korongját az egyik legismertebb hazai country-rockabilly zenekar, a Nyughatatlan. Végül aztán nem csak az új anyaggal, hanem többek között a Texas Sounds Country Music fesztivál fődíjával tértek haza. A Restless megjelenésének apropóján a csapat...

Tökéletes hír Halloweenra: Budapestre jön Alice Cooper és Johnny Depp bandája

A Hollywood Vampires, „a világ legjobb bárzenekarának” nevezett amerikai szupercsapat 2023. július 18-án a Sportarénában ad koncertet. A formáció ikonikus sztárokból és rocklegendákból áll: Alice Cooper, Johnny Depp, Joe Perry és Tommy Henriksen.

Négy év után visszatér Budapestre a Flogging Molly

Az ír-amerikai folk-rock hetes fogat utoljára 2019-ben járt nálunk, úgyhogy épp ideje, hogy június 14-én leporoljuk a táncoló fekete bakancsainkat, és bokázzunk egy nagyot az ördög táncparkettjén az Akváriumban.

Kísérték Szécsi Pált, Máté Pétert, Cserháti Zsuzsát, Hofi Gézát, Kovács Katit – boldog 60. születésnapot, Stúdió 11!

A Müpa Fesztivál Színházában május 27-én ünnepli fennállása 60. évfordulóját a Stúdió 11. A jelenleg tizenkét taggal működő ensemble négy énekes szólistával, Koós Rékával, Szőke Nikolettával, Király Viktorral és Vastag Tamással szólaltatja meg népszerű darabjait, illetve meglepetésekkel is szolgál.
Új koncertek