Kiváló blues- és rockgitáros volt, nem a virtuózok közül – már ha a másodpercenként lefogott hangok számát tekintjük virtuozitásnak –, de valami iszonyatosan mély érzéssel játszotta a zenét, és úgy fogta a hangokat, úgy kezelte a gitárt, ahogy kevesen. Először nem tudom, mikor, rettentő régen, még a ’80-as években láttam zenélni, talán már akkor is raszta fürtökkel (bár nem volt reggae-zenész, sőt, különösebben reggae-imádó sem), csak jóval rövidebb változatban, utoljára a halála előtti, 2013-as Szigeten egy Rolling Stones-emlékzenekarral (emlékeim szerint a Stoned nevűvel, amelynek talán nem is volt állandó tagja). A kettő között meg rengeteget találkoztunk és beszélgettünk koncerteken és olykor csak úgy véletlenül összefutva is.
Most az ő emlékére szerveztek egykori S-Modell-es zenésztársai egy emlékestet – egészen pontosan az egyik, a Kimnowakba is átvitt és koncerteken általa énekelt, egyben a jelen cikk címét is adó S-Modell-számról elnevezett, hagyományteremtőnek szánt Pribil György Rhythm and Blues Jamboree-t – a Muzikumba (leánykori nevén Kossuth klub).
Mivel a nap egy részében a PeCsa-záróbulin tettem tiszteletem, ide csak valamikor fél 9 körül érkeztem, és emiatt sajnos, lemaradtam a Marlboro Man koncertjéről, viszont már elkaptam a Janis Joplin Emlékzenekart és a vele jelentős átfedésben lévő Claptones együttest Garda Zsuzsával, Benkő Zsolttal és Tóth Henrikkel, valamint az előző napon a PeCsa-záróbulin még a Napóleon Boulevardban látott Nagy „Liszt” Zsolttal és Gilián Gáborral, akik így négyen időnként annyira belefeledkeztek az improvizációkba, hogy szegény Garda Zsuzsát olykor zavarba is hozták, mert a próbákon begyakorolt változat szerint ott valószínűleg már ének következett volna, itt meg csak ment tovább a hangszerszóló (ami persze nem igazán volt szóló, mert a többiek kísérték közben).
És persze láttam a Kőszegi Zsolt által kiötlött CockLers (átmegyek Galla Mikibe: Joe Cocker és a kókler elegye, szójáték, ugye) együttest és a Stoned zenekart, valamint az S-Modellt, persze nem lehetett pontosan követni, mikor melyik játszik éppen, mert a zenészek 2–3 számonként cserélődtek, és felléptek Gyuri olyan zenésztársai és barátai is, mint Fekete Jenő vagy az osztrák, de nálunk talán saját hazájánál is jobban ismert és kedvelt Ripoff Raskolnikov (akinek magyarországi első koncertjein, például a Tilos az á...-ban – ugye megvan a Micimackó, ahonnan ez a név jön, eredetiben Trespassers W, a rajzfilmben Trespassers Will – gyakran zenélt Pribil is, mint az alkalmi zenekar tagja), de olyanok is, mint Nagy Ádám (Roy és Ádám), bár az igazat megvallva őt a kapucni alatt nem ismertem meg lentről, és Szabó Attila, a Csík zenekar hegedűse, ezúttal a hegedű mellett gitáron is, valamint Vidák Robi (More), a Kowalsky meg a Vega akusztikus gitárosa, aki korábban az Equusban is zenélt, ezúttal Fender Stratocasteren, ami eléggé elektromos gitár (az hamar kiderült, hogy ezen sem vall szégyent), és hogy a basszusgitárosok se maradjanak ki, az utóbbi idők S-Modelljéből Madácsy Tamás és a régiből Mezei András, aki újra egy színpadon zenélt Gerdesits Ferenccel (becenevén Gerdesits Faszival), mint a régi szép S-Modell-es időkben (meg utána még a Marlboro Manben és az Üllői Úti Fuckban, de ez most mellékszál). És ott volt néhány szám erejéig természetesen Dióssy D. Ákos is, aki a Kimnowakban töltött sikeres éveket Pribillel. Meg persze volt néhány zenész, akit én sem ismertem, tőlük ezúton is elnézést (és voltak, akik fel voltak tüntetve az előzetes fellépőlistán, de ilyen vagy olyan okok miatt nem tudtak jelen lenni).
(Az énekesek egy része olykor laikusok által hallhatóan is hamisan énekelt, de a büfénél beszélgetve több fellépő is említette, hogy a színpadi hangosítás egészen borzasztó volt, szinte semmit nem hallottak saját magukból, márpedig úgy elég nehéz. Szerencsére kifelé, a közönség felé minden elfogadhatóan szólt, csak a szellőzés hiányában volt néha szauna a teremben, ezen azért érdemes lenne a jövőben változtatni.)
Mivel szinte mindenki szinte minden formációban megfordult a színpadon hosszabb-rövidebb ideig, elég nehéz volt megmondani, épp melyik együttes is van éppen a színen, a színvonal viszont folyamatosan kiváló volt. A színpad jobb szélén pedig mintegy mementóként vagy védelmező totemoszlopként ott állt a (valójában csak gitárosként) balkezes Gyuri emblematikus jobbkezes, de Jimi Hendrix módjára bal kézre húrozott és úgy használt, a sokéves használat során kívülről erősen megkopott, karcolódott, ámde kiváló hangú 1960-as évekbeli kedvenc Fender Stratója, amelyet annyira imádott.
A koncert során (a vége felé) tanúi lehettünk egy olyan kivételes egyedi produkciónak is, amikor az éppen zongorázó Bacsa Gyula mellé a hangulat hatása alatt egy hirtelen ötlettől vezérelve (és persze némi alkohol befolyása alatt, gondolom) felsettenkedett Liszt (akinek másnap volt a születésnapja, erre ittunk is), és állva, majd guggolva beszállva hol három-, hol négykezest játszva szólóztak a szintin, időnként a zongoraszéken is helyet, a hangszer előtt pedig oldalt cserélve, miközben a Ripoff Raskolnikov–Fekete Jenő páros mellé felvonult szintén gitáron Mayer Norbert (Gerdestis szerint az ócsai Hendrix) és Vastag Gábor (Gerdestis szerint a 3. évezred Radics Bélája) a Marlboro Man legénységéből, valamint Mezei András basszusgitáron, és maga Gerdesits Faszi dobolt közben. Nos, többek közt az ilyenekért is érdemes koncertre járni, ilyet ugyanis stúdiófelvételen nem nagyon hallani, ezek egyszeri és megismételhetetlen előadások, amelyek a pillanat hevében születnek, és másodjára ugyanezt a felállást szándékosan összerakva sem biztos, hogy ugyanezt a hangulatot és ezt a zenét eredményeznék.
A záróakkord pedig mi más is lehetett volna, mint az S-Modell egyetlen, tudtommal eddig csak kazettán megjelent Játszma című stúdióalbumának talán legjobb darabja, az Ébredj, mama!, valamint az est címadó dala, a Láttad a várost este?, méltóképpen zárva le alig valamivel éjfél előtt a teljes, mintegy 5 órás produkciót (érdekes, itt az átállások mindig csak pár percet vettek igénybe, szóval lehet ezt így is).
A színvonal olyan volt, amire valószínűleg Pribil Gyuri is csettintett volna, és örült volna, ha részese lehet (ő is szeretett vendégként is beszállni más produkciókba, ahogy az S-Modellben is gyakran voltak vendégek már a kezdeti időkben is pl. a Palermo Boogie Gang tagjai Fekete Jenővel az élen, akár előzetes megbeszélés nélkül is, ha feltűntek a koncerten). Méltó megemlékezésnek lehettünk tanúi, ami Kőszegi Zsolt, Gyuri talán legrégebbi zenésztársa és barátja tervei szerint egy évente rendszeresen visszatérő rendezvény első koncertje volt.
Ja igen, erre az alkalomra kiadták a Játszma című albumot CD-n is, mesterszalagról digitalizálva, meglehetősen baráti 1500 Ft-os áron, igaz, csak 300 példányban. Nekem megvan ugyan kazettán még 1992-ből, sőt, bedigitalizáltam magam is egy Delta 66-os stúdióhangkártyával, de ebből vennem kellett egy példányt.
Fotók: Császár Márta
Szólj hozzá!