Majdnem Pink Floyd

2018. május 08.  ·   Koncertbeszámoló   ·  Zerge

Még ha az utóbbi időben írt cikkek (Mobilmánia, Beatrice, Korál stb.) nem pont ezt tükrözik is, igazából nem vagyok a nosztalgia elkötelezett híve, szóval kissé ímmel-ámmal készülődtem a Pink Floyd nélküli Pink Floyd, azaz Roger Waters koncertjére.

Fotó: Balogh Zoltán/MTI

A koncertturné címe Us And Them, amely a Pink Floyd (szerintem) legjobb, The Dark Side of The Moon című lemezének egyik dala (az ugye mindenkinek megvan, hogy a Holdnak valójában NINCS sötét oldala? – újholdkor pl. a Hold másik, a Földről nem látható oldalán van „telehold”, azt éri a nap), és ahogy arra számítani lehetett, ennek a lemeznek jó néhány száma el is hangzott. A kétfelvonásos koncert stílszerűen a lemez első két számával (Speak to Me és Breathe) indult, és a fő műsor mintegy keretbe foglalva az estét annak utolsó két számával (Brain Damage és Eclipse) fejeződött be, de felcsendült még a Money, a Time (naná, ezt a kettőt még épeszű feldolgozás-zenekar sem hagyná ki a repertoárból), a turnécímadó Us And Them és a The Great Gig in the Sky, azaz a lemez 10 dalából 8. Hogy a fennmaradó kettő miért maradt ki, arra talán csak Roger Waters tudná a választ.

Fotó: Balogh Zoltán/MTI

Természetesen egy ilyen hosszú, a 20 perces szünettel együtt majdnem 3 órás előadásba beválogattak más lemezek dalai közül is, azaz a Wish You Were Here, az Animals és a The Wall című album néhány száma (köztük naná, hogy az Another Brick in The Wall is), és Waters saját szólóalbumairól is bekerült pár szám a műsorba.

Ami mindjárt az első pillanatokban feltűnt, az az volt, hogy én koncertet így szólni még nem hallottam a Papp Laciban, de máshol se sokszor. Mert egy dolog a már a Pink Floydra is vagy 50 éve jellemző kvadrofon hangzás, hogy (nagyjából középen ülve) a terem hátuljából is jöttek a hangok, de ez tényleg az a minőség volt, mintha stúdióban, mesterszalagról hallgatná az ember, csak mellé ott volt még a hangerő és a terem mérete miatti térhangzás… Szóval ki lehet ezt a sportcsarnokot is hangosítani rendesen, ezen az estén sikerült is. És a koncert első felvonásában a hangerőre sem lehetett panasz, nem volt fülsiketítő, de azért megvoltak a decibelek, amikor az ember a mellkasában érzi a basszust. Ahogyan a Time (talán a negyedik szám lehetett) megszólalt, az órahang-effektekkel, majd Waters első basszusgitár-hangjaival, az a székéhez szögezte az embert, és az ének már csak ráadás volt mindehhez.

Ráadásul az a gitárhang is... Néztem – szerencsére a kivetítőn mutatták közelről –, hogy milyen hangszer is ez a Fender Telecaster kinézetű, rózsa gravírozással díszített natúr fa testű darab (Suhr, mint kiderült; hátha valaki mást is érdekel), és szerencsére a rendező is szóló közben a szólózó gitáros (Dave Kilminster) kezét mutatta, nem jó magyar szokás szerint a kísérő gitárost vagy még inkább a billentyűst… Emellett voltak olyan dalok is, ahol két basszusgitár, illetve három gitár szólt, szaxofont, vokalistákat és egyebeket nem is említve, szóval a hangszerelés is ott volt a szeren.

És akkor a vizuális effektekről még egy szót sem szóltam... A szokásos intelligens lámpák mellett/helyett a videófalra voltak vetítve ötletesen megalkotott és aprólékosan kidolgozott videók. Sajnos, nem állóhelyet kaptam, és ami engem illet, az ülőkoncert számomra eleve élvezhetetlen – nos, ez ebben is a kivételek közé tartozott, tényleg, egyik ámulatból a másikba estem –, a koncert második részében, ahol ez a vizuális rásegítés már annyira fokozódott, hogy néha még a zenéről is elvonta a figyelmet, még inkább. Ennél a résznél el is gondolkodtam azon, hogy nem is tudom, most ki járt jobban, az, aki az első sorokban közelről hallgathatta a koncertet, vagy az, aki kissé távolabbról, ugyanolyan kiváló minőségben hallva a zenét nézhette a kivetítőket is.

A műsor első felének végén az Another Brick in The Wall alatt aztán valami budapesti iskoláscsapat is előkerült, arcra húzott csuklyában és rabruhában, talán 3 fiú mellett többnyire lányok (hol van itt az egyenjogúság? – kérdezhetjük…), amitől a műsor folyamán aztán megszabadultak… ebben, ha más nem, az mindenképpen nagyon látványos volt, hogy biztosan nem kaptak rétest estére, mert az egyszerre lépés nem nagyon ment nekik, ahogyan az egyszerre tapsolás sem, nem tudom, hol szedhettek össze ennyi ritmus ellen teljesen immunis fiatalt (Waters utána meg is jegyezte, hogy délután próbáltak először), miközben Waters ellenállásra szólította fel a közönséget. Oké, ellenállás – de, Roger, Roger, hát nem (ide) készültél?

A szünetről visszaérve meglepve láttam, hogy leeresztettek valami hídfélét a terem közepére, amit nem tudtam mire vélni, de ahogy elkezdődött a zene, ennek is kiderült a szerepe, előbb kémények kúsztak ki belőle, majd alattuk egy méretes vetítővászon, rajta az Animals album borítóján látható gyárral, illetve később mindenféle egyéb kivetítendőkkel, időnként politikai üzenetekkel, leginkább Donald Trump amerikai elnök (hátha valaki nem tudja, kiről van szó) nőkkel, a mexikói fallal, politikával kapcsolatos és önmagát magasztaló, nem mindig igazán szalonképes megnyilvánulásaival.

A műsor második fele az Orwell Állatfarm-ja által ihletett Animals album két számával (Dogs és Pigs) indult, ez a két rövidke darab meg is oldotta az első fél órát.

A remek és továbbra is kiváló hangzással megszólaló, de sajnos érezhetően halkabbra vett zene mellett (a Money című dal pl. számomra sajnálatosan halk volt, a koncert első feléhez képest meg pláne) a második rész kissé politikusabbra sikerült, beszólogatva Trumpnak, lásd fentebb (gondolom, mintegy finom utalásféleképpen főleg a közel negyedórás Pigs, azaz Disznók című dal közben, amelynek eleve elég politikusgyalázó a szövege, még 1977-ből, utalással a Fehér Házra is), gyakran felvillantva a „charade” (e.: sörád, itt: csalás) szót a vásznakon, Trump-fejű disznókkal, és – mire jó a dróntechnika – körberöptetve egy félszobányi méretű rózsaszín disznót az ekkor füstölgő kéményű gyárat ábrázoló vászon körül a közönség feje fölött, a végén kiírva (magyarul), akinek az eddigiekből nem lett volna világos, hogy „Trump egy disznó”. Üzenetek később (bevallom, nem jegyeztem meg, melyik szám alatt) is voltak a vetítővásznon, bár az, hogy ekkor a vászonra rövid időre kivetített és gyorsan cserélődő angol szövegeket időnként fehér felvillanások váltották, nem biztos, hogy jó ötlet volt (valamint azzal sem feltétlenül értenék egyet, hogy „immigrants = awesome”, azaz „migránsok = csodálatos” és hasonlók), ugyanis egyszerűen nem volt idő végigolvasni a hosszabb szlogeneket (angol szakfordítói vizsgával talán nem tűnik túlzásnak, ha azt mondom, hogy egészen jól megértem egyébként az írott angol szöveget), ami ahhoz, hogy az üzenet átjöjjön, általában nem árt.

A ráadásban a Mother című szám előtt az akusztikus gitáron végig egy G-dúrt szorongatva Waters bemutatta a népes résztvevőgárdát, méltatva mindenki érdemeit (vagy negyedórán át – kicsit már kezdett uncsi lenni, én ettől most megkímélnék mindenkit), majd a dalszövegben feltett kérdésre (Mother, should I trust the government? – azaz Anya, bíznom kellene a kormányban?) a kivetítőn megjelent ugyan magyarul a „Kurvára nem” felirat, de aki szerint ezzel a magyar kormánynak szólt be, az elég nagyot téved, ezt ugyanis a turné minden állomásán kiírták az adott nyelven (a kérdés pedig eleve szerepel a dal szövegében). A falas témákról ugyan a résztvevők jó részének biztosan bevillant valami halvány asszociáció a Kárpátok új géniuszával, de nem, azok is Trumpnak és a mexikói határon felhúzott falnak szóltak.

Roger Waters, koncert, Papp László Budapest Aréna, Ppink Floyd, koncertbeszámoló

 

 

Szólj hozzá!


Palkonyának már van saját hangja!

Palkonyának már van saját hangja!

Az Irie Maffia vezetője, Élő Márton, a Zing Burger alapítója, Susánszky Ádám és a palkonyai borász, Haraszti Ferenc összeálltak, hogy egy, a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Lementünk hídba: a Szabihíd zenés programjai

A Szabadság hidat a mostani hétvége urán 21-22-én, 28-29-én és augusztus 4-5-én zárják le, ahol ezeken a napokon a kulturális programokat tartanak. Itt a programlista!

A csupaszív amerikai és a megszeppent skót világsztár is elégedetten távozott Veszprémből

Két igazán szerethető énekes, két tökéletes koncert, és végre esőmentes fesztivál-élmény a csütörtöki napunk története, ahol még egy rögtönzött táncverseny, és egy elfelejtett dalszöveg részlet is belefért a produkcióba.
Koncert.hu már a mobilodon is!
Koncert.hu Android alkalmazás Koncert.hu iPhone alkalmazás
Új koncertek